Iszlám a buddhizmus után, Belső-Ázsiában

Buddhista kolostor romjai Mesz Ajnak közelében
Fotó: Wikipedia

A térség, történelmi hagyományai miatt,  leginkább Indiával és Iránnal ápolt kapcsolatokat (az európai történelemben Nagy Sándor hódításai okán találunk róla először említést). A nyugatról érkezők előtt sokáig áthatolhatatlan akadályt jelentett a mai Afganisztánt északkeletről délnyugati irányban kettévágó Hindukus hegylánc, amely elzárta az alföldeket, síkságokat. Ilyen, 2500–2600 méter tengerszint feletti magasságú területen fekszik az egykori Baba Wali és Sisōkhwar folyók által határolt Mesz Ajnak, az afganisztáni Logar tartományban.

A térség földrajzi jellemzői nem kedveztek a stabil államalakulatok kialakulásának. A szerencsés történelmi szituációban létrejövő Kusán Birodalom azonban rövid időre úrrá lett a természeti nehézségeken, és kiaknázta a Rómát Kínával összekötő Selyemút gazdasági előnyeit. A vallásilag rendkívül toleráns birodalomban a 2. században uralkodó Kaniska tette államvallássá az indiai szubkontinensről az i.e. 3. században északkeleti irányban terjeszkedő buddhizmust. Nem véletlen, hogy a buddhizmusban kettős tartalommal létező dharma – azaz a „tan” – terjedésének két ’pillérét’ nevezi meg a hagyomány: az ókori indiai Maurja-birodalom uralkodóját, Asókát és Kaniskát. A kusán uralkodó támogatásának jelentőségét mutatja, hogy habár a Kusán Birodalom bukása után a területén létrejövő államokban a buddhista emlékek komoly károkat szenvedtek, a buddhizmus közvetlenül az arab hódítás előtt erőre kapott, és igen jelentős pozíciókkal rendelkezett.

A kínai szerzetes Xuanzang (Hszüan-cang) 7. századi zarándokútja során tízezer bámijani szerzetesről, 460 Szindh tartománybeli monostorról ír, és feljegyzései szerint a Szíriától Indiáig, a Kaukázustól a Perzsa-öbölig terjedő Szászánida Birodalommal szomszédos területek száznyolcvan monostort és 11 ezer szerzetest számláltak. A fellendülést elősegítette az is, hogy a 6. században a heftalita uralom után, a Fekete-tenger északi partján létrejövő Nyugati Türk Birodalom több fejedelme áttért a buddhizmusra, illetve a nehezen megközelíthető helyeken vallási menedékek alakultak ki. Az egykori óriási Buddha-szobrairól nevezetes Bámijan-völgy mellett több területen is kialakulhattak hasonló központok.

A Szászánida Királyságot két csatában meghódító arab törzsek a 7. század közepén készen álltak Belső-Ázsia meghódítására. Az Omajjád Kalifátus 663-ban elfoglalta ugyan az Amu-darja folyó és a Hindukus határolta egykori Baktriát, de a Hindukuson nem keltek át. A térség ekkori urai, a nyugati türk hódítók leszármazottai sokáig ellenálltak az arab hódításnak. A Nyugati Türk Birodalom 659-es bukása után a Kabulban és a Hindukustól délre eső területeken az egyik helyi király fia megalapította a türk Sáhi-dinasztiát. A kétszáz évig uralkodó dinasztia gazdagsága arab források szerint az ezüst- és rézbányákon alapult, és a birodalom kivette a részét a nemzetközi kereskedelemből is. Az elkövetkező századokban az arab kormányzók központja Szeisztán lett, ahonnan többször is támadást indítottak a Hindukustól délre lévő területek ellen. Mindennek ellenére nincs szó az iszlám erőszakos terjesztéséről, hiszen bár sok buddhista áttért, mások adófizetéssel váltották ki magukat. Az Indiába 670 körül utazó Jicsing (Yijing) szerzetes számos buddhista monostort említ. Az iszlám tehát csak nehezen és lassan jutott be Afganisztán hegyei közé, a teljes iszlamizálódás pedig közel négyszáz évig tartott.

A Mesz Ajnak közelében lévő ásatásokról a National Geographic 2015. októberi számában olvashatnak.