A kisfilmes fotózás egyik magyar úttörője

Escher Károly 1965-ben egy kiállításra válogat képei közül.
Fotó: MTI/Fényes Tamás

Escher Károly fotóriporter, operatőr, érdemes művész, a magyar fotóművészet kiemelkedő alakja 1890. október 21-én született Szekszárdon. Gimnáziumi tanulmányait Budapesten végezte, majd az ügyes kezű fiatalember 1909-től gépgyárakban dolgozott műszaki rajzolóként. Mint akkoriban csaknem mindenkit, őt is megigézte az új évszázad új művészete: a mozi. Ahogy tehette, a filmiparban helyezkedett el: 1916-tól 1919-ig a hetenként jelentkező híradók operatőre volt. Damó Oszkár 1919-ben őt kérte fel operatőrnek, amikor Bródy Sándor: A dada című sikeres színművének mozgóképes adaptációját forgatta.

A húszas években figyelme fokozatosan a fényképezés felé fordult, 1928-tól Az Est-lapok fotóriportere volt, de emellett a Pesti Naplónak, a Hídnak, a Film-Színház-Irodalomnak is dolgozott. A második világháború után a Képes Világ, a Kis Újság, a Képes Figyelő, a Hungarian Foreign Trade fotóriportere lett. 1951-52-ben, nyugdíjazásáig a Városépítési Tervező Irodánál dolgozott. Érdekesség, hogy az ő nevéhez fűződik a Petőfi Sándorról készült egyetlen dagerrotípia restaurálása is 1955-ben.

Munkássága önmagában cáfolja azt a hangzatos közhelyet, hogy a magyar fotográfusok csak akkor bizonyíthatják képességeiket, ha végleg elhagyják hazájukat, mint André Kertész, Brassai, Moholy-Nagy, Martin Munkácsi, Robert Capa. Escher Károly rendkívül sokoldalú művész volt, a fotográfia szinte minden ágában maradandót alkotott. Új utat nyitó, szociális érzékenységről tanúskodó, kortörténeti dokumentumnak számító riportképei, szociofotói (Éjjeli menedékhely, Kültelki nyomortanya, Kilakoltatottak stb.) a fotótörténet klasszikusává avatták.

Életműve közéletünk és történelmünk pontos lenyomata. Kisfilmes Contax gépével ott volt mindenütt, Teleki Pálról, Horthy Miklósról, Rákosi Mátyásról egyaránt készített felvételeket. Találó, lélekelemzéssel felérő portrékon örökítette meg a korszak ismert és kevésbé ismert nagyságait: a windsori herceget, Derkovits Gyulát, Walter Gropiust, Rippl-Rónai Józsefet, Móricz Zsigmondot. A színház világa is közel állt hozzá, számos színészt és színházi előadást kapott lencsevégre, Bajor Giziről külön fényképalbumot (1958) jelentetett meg. A Riportfényképezés (1959) című könyve mind a mai napig tananyag.

Képei magyar és külföldi kiállításokon nyertek díjat. 1964-ben vehette át a Nemzetközi Fotóművész Szövetség legmagasabb kitüntetését. 1965-ben érdemes művész díjat kapott. 1966. február 16-án hunyt el Budapesten, a Farkasréti temetőben nyugszik.

Halála után harmincnyolc évvel, 1998-ban a nevét viselő alkotócsoport alakult a riportázs műfajának jeles hazai képviselőinek részvételével. Hagyatékának egy része a Magyar Fotóművészek Szövetségének dokumentumtárába, majd a Magyar Fotográfiai Múzeumba került, jelentős hányada pedig Gadányi György fotóművész magángyűjteményében található. 2010-ben reprezentatív életmű-kiállítását rendezték meg a Magyar Fotográfusok Házában és az Országos Széchényi Könyvtárban, ahol mintegy 38 ezer kockányi negatívját őrzik. Ebből az alkalomból kétkötetes, háromnyelvű monográfia is megjelent munkásságáról. 2010-ben emléktáblát avattak egykori iskolája, a mai Szinyei Merse Pál Gimnázium falán.

Escher Károly: Bankigazgató fürdik című képe egy kiállításon.
Fotó: Profimedia

2012-ben szülővárosában Escher Olvasókönyv címmel, Móser Zoltán szerkesztésében kötet jelent meg, melyben híres íróink, költőink fűztek jegyzeteket ismert fényképeihez. Esterházy Péter például az egyik leghíresebb Escher-felvétel – A fürdőző bankigazgató (1938) – kapcsán jegyezte meg: „Képzeljünk el valakit, aki nem mi vagyunk.” Escher Károly embereket ábrázoló fényképeinek mindegyikére alkalmazható ez a megfogalmazás, ami egyértelműen tanúskodik művészi nagyságáról.