El Gran Capitán

Fotó: Profimedia

Gonzalo Fernández de Córdoba y Aguilar egy spanyol arisztokrata család második fiaként született 1453. szeptember 1-jén. Mivel a rangot és a címet bátyja örökölte, számára csak az egyházi vagy a katonai pálya maradt, s ő az utóbbit választotta. Tizenhárom évesen került a kasztíliai udvarba, ahol a IV. (Tehetetlen) Henrik király halála után, 1474-ben kitört örökösödési háborúban a király féltestvére, Izabella oldalára állt. A királynő sikerrel védte meg trónját fellázadt nemesei, az őket segítő franciák és portugálok ellen, Córdoba több alkalommal kitüntette magát a csatákban. Izabella Aragóniai Ferdinándhoz ment feleségül, és a friggyel létrejött az egységes Spanyol Királyság.

A két katolikus uralkodó a reconquista (visszahódítás) után, 1480-ban, az Ibériai-félsziget egyetlen még mór uralom alatt álló terület, a granadai emirátus ellen fordult. Córdoba a tíz évig tartó, ostromokkal, rajtaütésekkel és ütközetekkel teli hadjáratban hadmérnöki ismeretekre is szert tett, és elsajátította a gerilla-hadviselést. Mivel megtanulta az ellenfél nyelvét, tagja volt a Granada végső megadásáról tárgyaló küldöttségnek is, a győzelem után birtokot kapott. A spanyolok 1492. január 2-án vonultak be az Alhambra várába, Boabdil, az utolsó emír szabadon távozhatott Marokkóba.

A mór hatalom megdöntése és Amerika felfedezése után megerősödött Spanyolország nemcsak a tengerentúlon terjeszkedett, az európai nagypolitika színpadára is kilépett. Az 1494-ben kirobbant itáliai háborúk első évében VIII. Károly francia király 25 ezres seregével akadálytalanul masírozott végig a félszigeten, s elfoglalta Nápolyt. Kasztíliai Izabella ötezer katonát küldött az elűzött Frigyes nápolyi király segítségére, Córdoba vezetésével. A hadvezér első csatájában még vereséget szenvedett a nyomasztó túlerőben lévő ellenségtől, de aztán a calabriai hegyekbe visszahúzódva nagyobb ütközet megvívása nélkül, a granadai háborúban tanultakat hasznosítva felmorzsolta a franciákat, akik 1498-ban hazavonultak. Frigyes hálából hercegi címet adományozott Córdobának, a nép pedig attól kezdve csak „El Gran Capitán” (a nagy kapitány) néven emlegette.

Córdoba 1500-ban a velencei hadak támogatásával elfoglalta a törököktől a jón-tengeri Kefalónia szigetét. 1503-tól ismét a Nápolyi Királyságban harcolt, ismét a franciák ellen, miután XII. Lajos felrúgta a spanyolokkal kötött megállapodást Nápoly felosztásáról. Már bevált taktikáját alkalmazva először kerülte a közvetlen összecsapást, ellenfele utánpótlási vonalait támadta. Az erősítés megérkezése után Cerignolánál csatát erőszakolt ki, és mindvégig védekezve megverte a háromszoros túlerőben lévő franciákat, majd fél évvel később Garigliano mellett a szokatlan téli hidegben hajóhidat építve kelt át a megáradt folyón, és éjszakai rohammal győzte le az ellenséget. Nápoly ezzel spanyol fennhatóság alá került, s 1713-ig a spanyol korona része maradt.

Aragóniai Ferdinánd a diadalmas hadvezért nevezte ki a Nápolyi Királyság első alkirályának, de egyre féltékenyebb lett annak népszerűségére. Izabella 1504-ben bekövetkezett halálával Córdoba elvesztette támaszát az udvarban, s 1507-ben visszahívták. Ezután már nem kapott új feladatot „a nagy kapitány” – halálának pontos időpontja nem ismert, 1515. december 1-jén vagy 2-án halt meg Granadában.

Córdoba a hadmezőn szerzett tapasztalatait hasznosítva dolgozta ki a korabeli hadviselést forradalmasító taktikáját. A gyalogos katonákat arquebusnak nevezett, kezdetleges muskétákkal szerelte fel, és a nagyobb hatékonyság érdekében – az addig megszokottól eltérően – erőit nem együtt, hanem a gyalogságot, a lovasságot és a tüzérséget külön-külön, de összehangoltan küldte harcba. A győzelem után az ellenség teljes megsemmisítésére törekedett, kitartóan üldözte a vert seregeket. Ő hozta létre az egy évszázadig szinte legyőzhetetlen spanyol gyalogságot, amelynek tábornokai keze alatt nevelkedtek, s szinte minden konkvisztádor őt tartotta példaképének.