Szulejmán türbéje

I. Szulejmán
Fotó: Profimedia

Pap Norbert, a Pécsi Tudományegyetem Kelet-Mediterrán és Balkán Tudományok Központjának igazgatója kijelentette: minden valószínűség szerint I. Szulejmán szultán sírhelyét, az egykori mauzóleumot, valamint egy unikális oszmán kori települést sikerült megtalálni a szigetvár-turbéki szőlőhegyen. A teljes bizonyossághoz azonban fel kell tárni a többi épület maradványait is.

Fotó: Kelet-mediterrán és Balkán Tanulmányok Dokumentációs Központ/MTI

„Az már biztos, hogy a most megtalált maradványok egy szultáni építményhez tartoztak, 16. századi, oszmán díszítésekkel, de azt még nem lehet pontosan megmondani, hogy melyik épület a türbe és melyik a dzsámi” – mondta Ali Uzay Peker a Közel-keleti Műszaki Egyetem professzora.

Fotó: Kelet-mediterrán és Balkán Tanulmányok Dokumentációs Központ/MTI

Pap Norberttől tudjuk, hogy a turbéki szőlőhegyen 2014 őszén kezdődtek meg az ásatások, mivel a szigetvári Barátság parkban, valamint a turbéki Segítő Boldogasszony templomban végzett korábbi munkálatok nem jártak sikerrel. Az ásatások kezdetén nem helyeztek kellő hangsúlyt a történeti forrásokban fellelhető földrajzi információkra és arra, hogy a táj képe megváltozott az elmúlt évszázadokban. Az 1566-ra és 1689-re, a város elpusztulásának idejére fókuszálva végzett tájrekonstrukcióból kiderült, hogy a terület sokkal vizesebb volt, mint ma. A levéltári kutatás valószínűsítette, hogy a szigetvári vártól 4-5 kilométerre északkeletre, egy dombtetőn kell keresni az épületmaradványokat, ahol 450 évvel ezelőtt szőlő és gyümölcsös volt. Az 1970-es években lakossági bejelentésre már voltak ásatások ezen a helyszínen, 1982-re azonban arra jutottak, hogy török őrtorony állhatott ott. Most viszont már bizonyos, hogy oszmán kori település volt itt. Nyolc méterre a feltételezett türbétől egy nagyobb épület van, ahol egy dzsámi állhatott és a közelben egy dervis kolostor maradványai is találhatóak. Az épületegyüttest árok veszi körül. A kutató szerint minden információ és jel egy irányba mutat: a megtalált épületegyüttes I. Szulejmán türbéjét foglalja magába, ide temethették a szultán belső szerveit.

Fotó: Kelet-mediterrán és Balkán Tanulmányok Dokumentációs Központ/MTI

Fodor Pál, az MTA BTK főigazgatója I. Szulejmánról szólva felidézte, a szultánt az Oszmán Birodalom egyik legnagyobb hódítójaként tartják számon: tizenhárom hadjáraton vezette katonáit, emellett államférfiként is jelentős szerepet játszott, megújította a jogrendszert, a vallási életet, az oktatást, konszolidálta a birodalom területén élő kisebbségek helyzetét. 1520-as trónra lépésekor a birodalom területe másfél millió négyzetkilométer volt, 1566-ra pedig már 2,5 millióra nőtt, magába foglalta Jement, Budát, Etiópiát és a Krím félszigetet is, miközben lakosainak a száma 12-13 millióról 15-20 millióra növekedett.

Fodor Pál úgy véli, hogy a szultán túlértékelte az Oszmán Birodalom egyébként valóban kivételes katonai és gazdasági erőforrásait, amelyeket az 1530-as évektől értelmetlenül szétforgácsolt ahelyett, hogy néhány fontosabb célra összpontosított volna. A történész hangsúlyozta: az mindenképpen tagadhatatlan, hogy kulturális értelemben I. Szulejmán uralkodása az oszmán történelem egyik aranykora, ekkor szilárdultak meg azok a formák és keretek, amelyeket ma a klasszikus oszmán civilizáció egyedi stílusaként tartunk számon. Ennek a stílusnak legkiemelkedőbb példája az Isztambulban 1550 és 1557 között emelt Szülejmánije-dzsámi és a hozzá kapcsolódó épületkomplexum.
Fodor Pál szerint a szultán uralkodását két fő szakaszra lehet bontani.

Az első, a trónra lépéstől az 1540-es évek elejéig tartó időszak, a világuralom igézetében telt el. I. Szulejmán ekkor úgy vélte, hogy második Nagy Sándorként egyetemes világbirodalmat kell létrehoznia, ebben az elképzelésben támogatta legfőbb bizalmasa, Ibrahim nagyvezír. Ekkora esik Magyarország meghódítása, valamint a Bécs elfoglalására irányuló hatalmas és sikertelen erőfeszítések sora is.Szulejmán egy ideig valószínűleg hitt abban, hogy Allah a megváltó, a mahdi szerepét osztotta rá, és hogy az Oszmán Birodalom lesz a muszlim ezredévben az apokaliptikus jóslatokban szereplő utolsó világállam.
1534-ben meghalt hatalmas befolyással bíró édesanyja Hafszát, két évvel később pedig  megfojttatta a bizalmását, Ibrahimot. A két halálesetet követően nagy változások figyelhetők meg a szultán személyiségében és politikájában.

Uralkodásának második szakaszában I. Szulejmán világuralomhoz fűzött reményei szertefoszlottak, ettől kezdve az oszmán politikában azok a személyiségek kerültek előtérbe, akik a birodalmat inkább az ortodox, szunnita iszlám legfőbb hatalmává kívánták tenni. Ugyanekkor vált meghatározóvá Szulejmán életében Hürrem nevű ágyasa, majd felesége, aki  jelentős politikai hatalomra tett szert. A történész arra is fölhívja a figyelmet, hogy ezekben az évtizedekben született meg a legendás szulejmáni törvénykezés. Ebben az időszakban látták el a központot, a tartományokat, különleges helyzetű társadalmi csoportokat, vallási szempontból is szentesített, törvénykönyvekkel.

Az 1550-es években több belviszály rengette meg a birodalmat, Hürrem 1553-ban elérte, hogy Szulejmán végezze ki egy másik ágyasától származó, legidősebb nagy népszerűségnek örvendő fiát, Musztafát. 1558-ban Szulejmán Hürremtől született fia, Bajezid robbantott ki nyílt lázadást apja ellenében. Noha a felkelés sikertelenül végződött és Bajezidot megölték, az események hatására Szulejmán egészsége romlani kezdett és népszerűségéből is veszített.

Hürrem 1558-as halála után a szultán évekre búskomorságba süllyedt, egészen az 1566-os szigetvári hadjáratig. Az agg szultán súlyos betegen, ló helyett hintóban indult el Szigetvárra. Az idők változása itt is megmutatkozott, hiszen az első éveiben még világuralomról, Bécs elfoglalásáról álmodó Szulejmán, élete utolsó útján egy közönséges magyar határvár meghódításával bajlódott.

Fodor Pál úgy véli, hogy ma Törökországban I. Szulejmán egyre inkább hasonló helyet vív ki magának a hivatalos nemzeti emlékezetben, mint a köztársaságot alapító Kemal Atatürk. A szultán „újrafelfedezése” az 1980-as évek óta követhető. Korábban a köztársasági elit, a törököket romlásba taszító korként tekintett uralkodásának időszakára, ma viszont I. Szulejmán uralkodását a török történelem, a török teremtő erő és vallási tolerancia megnyilvánulásának egyik legfényesebb korszakaként emlegetik Törökországban.