Dezső, Vilmos, Renáta2025. május 23., péntek
Kultúra

Egy kalandos életű amerikai író

2016.01.17.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

1876. január 12-én született San Franciscóban az egyik legismertebb amerikai szerző, eredeti nevén John Griffith Chaney.

A fénykép 1916-ban készült.
Fotó: Profimedia

A Jack London néven ismert író élete olyan kalandos volt, mintha ő maga írta volna meg valamelyik regényében. Anyja zenetanárnő és nevezetes spiritiszta, apja újságíró, ügyvéd, de leginkább asztrológus volt, aki még fia születése előtt faképnél hagyta a családot. Az író anyja egy John London nevű kétgyermekes özvegyemberhez ment feleségül, John az ő nevét vette fel íróként, a Jack keresztnevet pedig maga választotta. Az immár háromgyerekes család – egy rövid időszakot leszámítva – iszonyatos szegénységben élt, s mivel apjuk betegeskedett, tizenöt éves korában Jack lett a családfenntartó. Volt újságkihordó, hajósinas, szövőgyári munkás, fűtő, konzervgyárban is dolgozott, és egy ideig osztrigatelepek fosztogatásából élt. Matrózként eljutott Koreába és Japánba is, tehervonatok potyautasaként becsavarogta Amerikát, rövid ideig börtönben is ült.

Mindeközben szinte megszállottan olvasott, a Bibliától kezdve a kalandregényeken át Charles Darwin, Karl Marx, Friedrich Nietzsche egyszerűsített kiadásait. 1893-ban egy újság pályázatára beadta a Tájfun Japán partjainál című élményleírását, amellyel első díjat nyert. Ekkor határozta el, hogy író lesz. Amerika minden nagyobb lapjához elküldte írásait, ekkor még csekély sikerrel. Rendes munkát nem kapott, s egy idő után csatlakozott a munkanélkülieket tömörítő tiltakozó szervezetek egyikéhez, a Kelly-féle „ipari hadsereghez”. Tüntetést szervezett Washingtonban, s megismerve a gazdasági válság okozta nyomor fokozatait, a szocialista mozgalom tagja lett.

Tizenkilenc évesen négy iskolai év anyagát egy év alatt tanulta meg, leérettségizett, majd beiratkozott a berkeleyi Kaliforniai Egyetemre. 1897-ben, egy év után azonban otthagyta az iskolát, s az észak-kanadai Klondike folyóhoz utazott aranyat mosni. Egy év múlva üres kézzel, skorbutban megbetegedve tért haza. Ismét alkalmi munkákból tengődött, de egyre erősödött elhatározása, hogy írásaiból fog megélni. Szigorú programot állított össze magának, s teljesítményét fokozatosan növelve írt szonetteket, vicceket, anekdotákat és kalandos történeteket.

Erőfeszítéseit végül siker koronázta: az Overland Monthly című lap elfogadta egyik elbeszélését, majd 1900-ban megjelent első novelláskötete: A farkas fia. Anyagi helyzete egyre javult, de a kalandoknak nem tudott ellenállni. A bulvársajtót megteremtő Hearst-konszern lapjainak tudósítójaként Dél-Afrikából, az angol-búr háborúról küldött jelentéseket, majd Angliában élt és London nyomornegyedében szerzett tapasztalataiból írta meg A mélység lakói című megrázó szociográfiáját.

1903-ban jelent meg egyik legjobb regénye, az alaszkai élményeit feldolgozó A vadon szava. Ekkor már az egyik legjobban fizetett írónak tartották, bár bevételei nem fedezték pazarló életmódját, s tartozásai állandó írásra késztették, ami egyébként nem esett nehezére, a magának rendelt napi ezer szó penzumot szigorúan betartotta.

Életének utolsó évtizedében születtek legértékesebb művei: az erőteljesen önéletrajzi vonásokat mutató Martin Eden, az Országúton, az utópisztikus jellegű, a fasizmus előérzetét tükröző A vaspata és két kutyatörténete, A beszélő kutya és Az éneklő kutya – utóbbi csak halála után jelent meg.

1910-ben a kaliforniai Glenn Ellen melletti birtokán telepedett le, és felépítette a hatalmas Farkasházat, amely egy éjszaka titokzatos körülmények között lett a tűz martaléka. Ezt követően egymás után érték a csapások: alkoholizmusa végképp elhatalmasodott rajta, vesebaja súlyosbodott, adósságai voltak, alkotókedve megcsappant, az írás kényszer lett számára. A társadalmi problémák iránti érdeklődését is elvesztette, s halála előtt néhány hónappal kilépett a szocialista pártból. Az egyre súlyosabb anyagi és magánéleti válságban vergődő író 1916. november 22-én halt meg, halotti bizonyítványa szerint vesebajban. Halálához vélhetőleg hozzájárult a fájdalmaira szedett morfin túladagolása, akadnak, akik szerint öngyilkosságot követett el.

Mintegy ötven könyvet írt, számos művéből film és tévésorozat is készült. Emlékének ápolására 1990-ben Jack London Társaság alakult az Egyesült Államokban.

Hozzászólások

Megvizsgálták a Nagy Sándor apjához kötött sír csontjait

Megvizsgálták a Nagy Sándor apjához kötött sír csontjait

Átfogó elemzéssel próbálták kideríteni, hogy valóban II. Philipposz maradványait őrizte-e a nyughely.

A Magna Carta eredeti példányára bukkantak

A Magna Carta eredeti példányára bukkantak

A szakértők eddig azt hitték, egy másolatot őriznek a Harvard Law School gyűjteményében.

Miért isznak tojásos kávét a vietnámiak?

Miért isznak tojásos kávét a vietnámiak?

Vietnám mindössze 200 év alatt lett kávénagyhatalom, az erőteljes robuszta íze, a lassú főzési módszer és az egyedien elkészített receptek mind hozzájárultak ahhoz, hogy mára speciális kávékultúra alakult ki itt.

A tatárjárás korából származó tömegsírt találtak

A tatárjárás korából származó tömegsírt találtak

A tatárok a gyerekeket és a kutyákat sem kímélték.

Megvizsgálták a skóciai sziget rejtélyes kőköreit

Megvizsgálták a skóciai sziget rejtélyes kőköreit

Skye szigetének ősi lakói izgalmas leleteket hagytak maguk után.

National Geographic 2025. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlapNational Geographic 2025. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket