Sándor, Ede, Cirill2025. március 18., kedd
Kultúra

Dalos Lujzi

2016.01.21.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Így hívták vándorszínésztársai a magyar színjátszás nagy alakját, a népszínművek primadonnáját, Blaha Lujzát.

Fotó: Wikipedia

Reindl Ludovika néven született 1850. szeptember 8-án Rimaszombatban (ma Rimavská Sobota, Szlovákia). Apja, egy huszártisztből lett vándorszínész 1856-ban a színpadon halt meg, szintén színésznő anyja ezután egy díszletfestőhöz ment feleségül. A gyermek – akit mindenki Lujzinak hívott – hétévesen még nem járt iskolába, de apróbb szerepekben már színpadra lépett eleinte Várai Lujza, majd gyámapja után Kölesi Lujza néven. A vándortársulattal, megfordult Győrben, Sopronban, Székesfehérvárott, Pozsonyban, Szabadkán, Besztercebányán és Vácott.

Hamar felfedezték gyönyörű, tiszta hangját, s még tizennégy éves sem volt, amikor a budai Népszínházhoz szerződtették, ahol nagy sikert aratott a Csikós című népszínműben. Ugyanebben az évben lett a szabadkai társulat tagja, itt találkozott a cseh származású Jan Blaha karmesterrel, aki taníttatta és pályáját egyengette. 1865-ben összeházasodtak, s jóllehet Blaha négy év múlva meghalt, özvegye – további két házassága ellenére – élete végéig viselte a nevét.

1866-ban Debrecenbe szerződött, itt vált országos hírű primadonnává. Szigligeti Ede 1871-ben szerződtette a pesti Nemzeti Színházhoz, ahol először a Tündérlak Magyarhonban című népszínműben lépett fel óriási sikerrel. 1875-ben lett az újonnan alapított Népszínház tagja, melyet ő tett a német színház diadalmas vetélytársává, itt lett Blaha Lujza a „nemzet csalogánya”. 1884-85-ben Feleky Miklós társulatával játszott a Várszínházban, majd 1901-ig ismét a Népszínházban lépett fel.

Az 1896-os millennium évétől többször elszánta magát a közönségtől való végleges búcsúra, de aztán mindig maradt még egy kicsit. Amikor 1901-ben a Nemzeti Színház létrehozta az „örökös tagság” intézményét, elsőként ő kapta meg, és a címhez élete végéig állandó jövedelem is járt. A nemzet első társulatának tagjaként ünnepelte 1908-ban, színpadra lépésének fél évszázados jubileumát Csiky Gergely Nagymama című vígjátékának címszerepében. A következő esztendőben fergeteges sikere volt Móricz Zsigmond Sári bírójában. 1910-ben végérvényesen visszavonult a színpadtól, a Nemzeti Színházban tartott búcsúelőadáson a Tündérlak Magyarhonban című népies vígjátékban játszott. Ezután csak alkalmanként szerepelt, utoljára 1923-ban a Városi Színházban, az egykori Népszínház nyugdíjasai tiszteletére rendezett ünnepségen. 1923-ban megválasztották az Országos Színészegyesület örökös tagjának.

Teltkarcsú termete, bájos arca, gyönyörű énekhangja, hol érzelmes, hol dévajkodó kedvessége valósággal predesztinálta a népszínmű-szerepekre. A műfaj az ő stílusához igazodva őrizte meg romantikus, stilizált és irreális jellegét. Legnagyobb sikereit a Falu rosszában, a Sárga csikóban, a Piros bugyellárisban aratta, s olyan dalokat vitt diadalra, mint a Cserebogár, sárga cserebogár, a Mi mozog a zöld leveles bokorban.

Budapesten egyfajta intézménnyé vált, jószerivel nem akadt előkelő látogató a fővárosban, aki ne ült volna be legalább egy előadására. jelentős szerepe volt Budapest kulturális életének magyarosításában: „Pest németajkú lakossága tódul a Népszínházba magyar dalra, magyar szóra. Az Ő páratlan művészete nagyobb kultúrmissziót teljesített a maga idejében, mint egy sereg törvény, amely az új Magyarország s főleg az új Budapest megmagyarosításán munkálkodott” – írja a Nemzeti Színház egykori igazgatója, Porzsolt Kálmán 1926-ban, visszaemlékezésében. Nevéhez fűződik a magyarországi operettjátszás meghonosítása is. Játszott 1901-ben az első magyar filmben (A tánc), majd 1916-ban a Nagymama című némafilmben is.

A színpadon kívül is rendkívül népszerű volt. Legendáriumához tartozott, hogy „Őt mindenki szereti, és ő mindenkit szeret”, s valóban: másokról rossz szót még 1920-ban kiadott visszaemlékezéseiben sem találhatunk.

Magánélete mentes volt a nagy botrányoktól: 1875-ben ment hozzá második férjéhez, Soldos Sándor miskolci földbirtokoshoz, akitől Sári nevű leánya született. Négy év múlva elváltak, a színésznő 1881-ben a snájdig gavallér, Splényi Ödön báró felesége lett annak 1909-ben bekövetkezett haláláig. Azt még kortársai közül is kevesen tudták, hogy huszonnégy évesen, házasságon kívül szült fiát saját vezetéknevén, Reindlként anyakönyveztette.

1914-től visszavonultan élt nővérével, majd Manci nevű kis unokájával. Agyára húzódó betegsége egyre erősödött, szervezete legyengült, többnyire pesti lakásában tartózkodott, melynek ablakából rálátott egykori színházára. 1926. január 18-án, 76 éves korában halt meg. Két nappal későbbi temetését egy ország gyásza kísérte, a szertartást a korabeli krónikások Kossuth Lajos és Rákóczi Ferenc búcsúztatásához hasonlították. „És ha – amint érzem – az én jó közönségem haló poromban sem fog sajnálni tőlem egy virágszálat, itt adom tudtára, hogy hova vigye: Koszorús költőnk, Jókai Mór sírjának szomszédságába, ahová magam kívánkoztam…” – írta naplójába. Ravatalánál a Kerepesi úti temetőben kétszáz fős cigányzenekar muzsikált.

Budapesten 1920-ban róla nevezték el a főváros egyik legforgalmasabb terét a Rákóczi út és a Nagykörút kereszteződésében, ahol legnagyobb sikereinek színhelye, a Népszínház állt, az épület 1908-tól 1965-ig, felrobbantásáig a Nemzeti Színháznak adott otthont. Blaha Lujza nevét viselte 1920-tól az újpesti színház, 1921-től a Paulay Ede utcában átépített Revü Színház is.

Hozzászólások

Több mint 1 millió éves emberi csontot találtak egy barlangban

Több mint 1 millió éves emberi csontot találtak egy barlangban

A lelet az egyik legkorábbi nyugat-európai emberi maradvány.

Több száz éves sírok bukkantak elő az olvadó permafrosztból

Több száz éves sírok bukkantak elő az olvadó permafrosztból

A klímaváltozás miatt felenged Svalbard korábban fagyott talaja, ami komoly fenyegetést jelent a régészeti anyagokra.

Képeken az olaszok egyik legvadabb hagyománya, az ivreai narancscsata

Képeken az olaszok egyik legvadabb hagyománya, az ivreai narancscsata

A karneválszezon végéhez közeledve az észak-olaszországi Ivrea bájos utcái és piazzái valóságos csatatérré alakulnak, ahol a citruslövedékekkel felszerelt és adrenalintól fűtött városlakók elszánt küzdelme egy középkori lázadást kelt életre.

Titokzatos oltárt rejt ez az óceánparti barlang

Titokzatos oltárt rejt ez az óceánparti barlang

Lisszabontól 30 km-re délre, az Arrábida hegyeinek tövében alakult ki az természetes barlang, amely az Atlanti-óceánra néző Lapa de Santa Margarida oltárt rejti.

Középkori épületeket és temetőt tártak fel Szegeden

Középkori épületeket és temetőt tártak fel Szegeden

Egy kifejezetten ritka, sértetlen állapotú tárgy is előkerült.

National Geographic 2025. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket