Dobzse László magyarok királya

Fotó: Wikipedia
A második Jagelló-házi magyar uralkodó 1456. március 1-jén született Krakkóban IV. Kázmér lengyel király és Habsburg Erzsébet (Albert magyar és cseh király lánya) elsőszülött fiaként. Tizenöt éves volt, amikor Podjebrád György utódaként a cseh rendek királyukká választották, legfőbb vetélytársa Hunyadi Mátyás volt. A két vetélytárs elhúzódó háborúskodás után 1479-ben szentesítette a status quót, s kölcsönösen elismerték egymás cseh királyi címét.

A vaskézzel uralkodó Mátyás 1490-ben törvényes örökös nélkül halt meg. Ő maga törvénytelen fiát, Corvin Jánost jelölte ki utódának, de az apjánál sokkal tehetségtelenebb herceg Kinizsi Páltól elszenvedett veresége után már nem tarthatott igényt a trónra. Ulászlón kívül még Miksa német király és Ulászló öccse, János későbbi lengyel király is szerette volna megszerezni a koronát, a magyar nagyurak közülük az Árpád-házzal távoli rokonságban álló Ulászlót választották. Legfőképpen azért, mert már okkal remélhették, hogy „üstökét szilárdan markukban tarthatják”, s az új királynak koronázási hitlevelében meg is kellett ígérnie, hogy visszaállítja a nemesség szabadságát.

Ulászló jó szándékú, de határozatlan, uralkodásra alkalmatlan király volt. Cseh alattvalói a nem túl tiszteletteljes „Ökör” néven emlegették, ott ragadt rá a Dobzse melléknév is, ami lengyelül azt jelenti: jól van. A király ugyanis állítólag minden felvetésre ezzel válaszolt, s mindig azzal értett egyet, akivel utoljára beszélt. Koronázása után székhelyét Budára tette át, de az ügyeket helyette és nevében a királyi tanács intézte. Ulászlónak 1491-ben Miksa javára le kellett mondania a Mátyás által meghódított ausztriai területekről. A Mátyás által bevezetett adók eltörlése után a kincstár üresen kongott, az egykor rettegett fekete sereget szélnek eresztették, az országot megbénította a nagyurak marakodása. A király a legenda szerint annyira szegény volt, hogy nemegyszer a budai pecsenyesütőktől vette az ebédet, a kettévágott cipóba tett sült húst – a legenda szerint innen ered a lacipecsenye és a lacikonyha kifejezés.

Az 1505. évi országgyűlés úgy határozott, hogy ha Ulászló nem hagy hátra fiúörököst, halála után „igazi, tiszta született magyar” királyt fognak választani.

Uralkodása alatt a törökkel nem kellett hadakoznia, de a török ellen meghirdetett keresztes háborúból nőtt ki 1514-ben a Dózsa-féle parasztfelkelés. Ennek kegyetlen leverése után született meg, az évszázadokig a magyar jogszokás alapjául szolgáló, Werbőczy-féle Hármaskönyv és fogadták el azokat a törvényeket, amelyek évszázadokra visszavetették a magyar társadalom fejlődését.

A király háromszor nősült, de mindhárom feleségét elvesztette, a harmadikat 1506-ban, fiának születése után. Az addig vidám uralkodó búskomorá vált, s több szélütést is szenvedett. II. Ulászló két héttel hatvanadik születésnapja után, 1516. március 13-án halt meg Buda várában. A trónon akkor tízéves fia, a középkori magyar állam bukását hozó 1526-os mohácsi csatában elesett II. Lajos követte. Az 1515-ben a Habsburgokkal kötött házassági szerződés értelmében Lajos I. Miksa császár unokáját, Máriát vette feleségül, II. Ulászló tizenkét éves lánya, Anna pedig Miksa unokájához, Ferdinándhoz ment feleségül.

Tíz évvel Ulászló halála után, az 1526-os mohácsi csatában elbukott a középkori magyar állam, a meggyengült ország hamarosan két, majd három részre szakadt, a török másfél évszázadig Magyarországon maradt.

Petőfi Sándor ironikus verset is írt róla:
„Dobzse László őfelsége
Magyarok királya
Nem hiába hogy cseh volt, de
Hej csehűl is álla…”