Katalin, Liza, Katinka2020. november 25., szerda
Kultúra

Elfeledett lakodalmas szokások

National Geographic Magyarország

1775 óta sok-sok esküvő helyszíne volt a felvidéki felsővámosi katolikus templom. Az esküvői és a lakodalmi szertartások mellé, vallási rítusok, népszokások, hagyományok társulnak.

Fotó: Csibrányi Zoltán

Itt ez a kis csallóközi falu, Felsővámos – mára elhagyott, sőt lassan feledésbe merülő – idevágó szokásait elevenítem fel; szembeállítva néhány mai divatos irányzattal.

A múlt században úgy a 70-es évek közepéig a lakodalmakat, idő-és pénztakarékossági szempontokat figyelembe véve tartották. A lakodalmi sátrat, pontosabban a sátortetőt a lányos ház udvarán állították fel (időben később már a kultúrházban rendezték a lagzikat). A sátortetőt alátámasztó faanyagot a falut övező erdőkből szerezték be, úgy mondták: a férfiak elmentek „erdőlleni” – ennek értelmében a család férfitagjai megkérdezték az erdészt, éppen melyik fát lehet kivágni, amiért természetesen fizettek. Ezt a falu egyik mai idős lakója, a 85 esztendős Fűzék Karolina néni is megerősítette. Mint elmesélte: „A faanyagot az erdész annak adta ingyen, aki neki dolgozott. A többi embernek meg kellett fizetni és csak olyan fát vághattak ki, amire engedélyt kapott.”

A rokonság nőtagjai akár már egy héttel a lakodalom előtt elkezdték sütni a süteményeket, a vendégek meg egy nappal a lakodalom előtt hozták a tortákat; és esetenként a szárnyashúst is. Ismét Karolina néni visszaemlékezései szerint a szegényebbek nemritkán csak „túrós rétest készítettek, fonott kalácsot és pereceket, ebből osztottak a leselkedő népek között”. Lám, a kis pénz sem akadálya az odafigyelésnek, gondoskodásnak. Az esküvő napján, miként ma is, minden szülő igyekszik gyereke kedvére-boldogságára tenni, megadni a lehetőség szerinti legszebb módját a nagy eseménynek. Ez akkoriban nemritkán abban merült ki, mondja Karolina néni, hogy nem gyalog, hanem „lovaskocsin mentek a templomhoz”.

A nagy nap menetrendjét a vőfély tartotta kézben, aki jobbára a házasulandó felek családjainak egyik tagja vagy barátja volt. Manapság van, ahol ilyet nem kérnek, esküvőszervezőt ellenben igen. Bár a kettőnek messze nem azonos a szerepköre és vállalása, kettejük közül az előbbi inkább az esemény rendjéért és a vidámságáért volt felelős, utóbbi pedig elvileg szinte minden teendő súlyától megszabadítja a szülőket. A vőfély régen, a rokoni vagy baráti kapocs mentén jelképes fizetséget kapott, vagy még ennyit sem. A szertartás után az emberek a finom illatokkal csalogató lányos házi sátorhoz vonultak, ahol a tánc, a vacsora, a mulatozás – mint napjainkban – hajnalig tartott. Karolina néni úgy meséli, a „vendégek érkezése után volt az uzsonna, általában disznót vágtak a lakodalomra. Így aztán volt hurka, pecsenye. Vacsorára tyúkhúsleves, fasírt, rántott hús rizzsel és savanyúsággal. Hajnaltájt savanyú káposztás ételt ettek. És abban az időben inkább bort ittak.” A csípőringató táncoláshoz a zenét, a csárdásokat, és persze a magyar nótákat annakidején vásárúti cigányzenészek szolgáltatták – és nem ám szintetizátoros, autómitizált műzene volt, hanem valódi, élőben játszott muzsika.

Néhai nagymamámtól tudok két érdekes szokásról, ami a lagzi végén zajlott. Noha nem a friss házasokat, hanem a kiszolgáló személyzetet szolgálta, akkor is érdekes. A lagzit végigdolgozó szakácsnők, felszolgálók vezetője hajnaltájban eljátszotta, hogy megvágta, vagy leforrázta a kezét, bekötötte, úgy ment ki – sírást imitálva – a vendégség közé azzal, hogy megsérült, és hosszú ideig nem fog tudni dolgozni, így gyűjtve pénzt arra az időre, amíg nem tud munkát vállalni – ez a színjáték adta a szakácsnők kifizetésének a hátterét.

Megjegyzem, hasonló szokás nem csak itt dívott, mert például a Lévai járásbeli Ipolyvisken is emlékeznek e szokásra. Felsővámoshoz visszatérve a zenészek, ugyancsak reggel felé, nemritkán eltemették a nagybőgőt, valójában egy fehér asztalterítővel letakarták (nem keverendő össze a farsangvégi bőgőtemetéssel), és sírásban törtek ki fölötte, hogy most mivel fognak dolgozni – ők e képletes temetéssel kalapozták össze a fizetségüket. Mindezek tulajdonképpen a násznép szórakoztatására is voltak.

Hozzászólások

Hajóroncsot tárt fel egy trópusi vihar

Hajóroncsot tárt fel egy trópusi vihar

Az Eta névre keresztelt hurrikán 2020. november 10-én érte el Florida északi részének partját.

A 2020-as év szavai angol nyelvterületen

A 2020-as év szavai angol nyelvterületen

Az idén a koronavírus-járvánnyal függ össze az év szava - adta hírül az MTI.

Együtt halt meg úr és rabszolgája Pompejiben

Együtt halt meg úr és rabszolgája Pompejiben

A férfiak az első gyengébb kitörést még túlélték, de nem menekültek el időben a térségből.

Felmérték da Vinci rajzainak mikrobiomját

Felmérték da Vinci rajzainak mikrobiomját

A hasonló kutatások sokat elárulnak egy-egy alkotás útjáról.

Egy középkori harcos csontvázára bukkantak egy litván tóban

Egy középkori harcos csontvázára bukkantak egy litván tóban

A szakértők a maradványok melletti tárgyak alapján azonosították a hajdani katonát.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket