Lassan ölő édes méreg az ókorban

Ókori római edények.
Fotó: Profimedia

Az élelmiszer-eredetű megbetegedések a kezdetektől fenyegetik az emberiséget. Képzeljük el őseinket, akiknek minden nap meg kellett küzdeniük a betevő falatért. Ha húshoz jutottak, a ragadozókhoz hasonlóan a gyenge állatot tudták könnyen elejteni. A zsákmányból hirtelen, sokat fogyasztottak, más napokon pedig a romlott maradékkal kellett beérniük. A mérgező növények, gombák hatásait csak saját magukon tudták tesztelni.

Az Élelmiszervizsgálati Közlemények című tudományos szaklap legfrissebb, márciusi számában az élelmiszerbiztonság történetét tekinti át Szeitzné Szabó Mária. A cikkben megemlíti a Bibliát is, melyben sok évszázados tapasztalaton alapuló étrendi és higiéniai előírásokat olvashatunk. Ilyen például a könnyen romló sertéshús fogyasztásának tilalma, a húsos és tejes ételek, edények elkülönítése.

Mózes könyve a kivonulásról egy érdekes eseményt rögzít: az Úr tüzes kígyókat bocsátott az Egyiptomból menekülő lázadó zsidók közé. Az Úr azonban a gyógymódot is megmondta: tekerjék a tüzes kígyót egy pálcára, és aki arra néz, meggyógyul. A bibliakutató tudósok szerint azonban a kígyók valójában férgek lehettek, amelyek lárvái a szennyezett ivóvízzel kerültek az emberi szervezetbe. Az emberi testben kifejlődött akár egy méteres féreg tüzes, égető érzés kíséretében a bőrön keresztül bukkant ki. Ha ez megtörtént, úgy lehetett megszabadulni tőle, hogy óvatosan egy pálcára csavargatták, és apránként húzták ki az ember testéből. A Dracunculus medinensis kifejlett állapotában csaknem egy méter hosszú vékony féreg. Az orvostudomány még napjainkban is a Bibliához hasonló módon távolítja el a parazitát a szervezetből.

Annak idején olyan gyakori volt ez a betegség, hogy a gyógyítók cégérén is a pálcára csavart kígyó jelent meg. Talán ebből maradhatott az orvoslás jelképeként használt görög isten Aszklépiosz pálcája, ami a WHO (Egészségügyi Vlágszervezet) zászlóján is látható.

Az írásból az is kiderül, hogy a Római Birodalom bukásában az ólommérgezés is közrejátszhatott. A generációkon átívelő fizikai és lelki degenerálódás például egyes vélekedések szerint a könnyen megmunkálható ólom miatt alakult ki. Az edények és a vízhálózat csöveiből kioldódó ólomtartalom ugyan nem elegendő a mérgezéshez. Észrevették azonban, hogy az ólomedényben tárolt, illetve forralt ételek igen ízletesek voltak. A kedvelt sapa nevű szirupos folyadékot úgy kapták meg, hogy a szőlőmustot ólomedénybe forralták, ennek során a must ecetsavtartalma és az ólom reakciójából ólomacetát keletkezett. Az ólomcukornak is nevezett édes folyadék literenként egy gramm ólmot is tartalmazhatott, ezt a borhoz öntöttek, javítva annak színét és ízét.  A birodalom előkelői napi egy liter ólomacetáttal ízesített bort ittak, a vezérekről és császárokról tudjuk, hogy igen nagyivók voltak, ennél jóval többet fogyasztottak, így lassan kialakult az ólommérgezés. Tipikus tünetei: gyötrő fájdalom, epilepsziás görcsök, bénulás, szellemi és testi hanyatlás. Könnyen lehet, hogy a vezetők képességei, a fenti tünetek miatt korlátozódtak és rossz döntések sorozatát hozták meg.

A cikk részletesen foglalkozik még a mérgező fürjekkel, a gabonapenésszel, Szent Antal tüzével, különböző Kolera- és E.coli-járványokkal, valamint a modern idők fenyegetettségeivel.

Forrás: www.eviko.hu