Mesekincsünk eredete

A nálunk Égig érő paszuly című történet az angolszász világban a főszereplő neve után Jack-meseként ismert – eredete egy új keletű kutatás szerint ötezer évre nyúlhat vissza.
Illusztráció: Profimedia

Vajon mióta meséljük a nemzedékről nemzedékre szálló történeteket? Ezek a kérdések jó kétszáz éve foglalkoztatják a kutatókat. A 19. század elején a Grimm fivérek fordultak először tudományos módszerekkel az addig lenézett népmesék felé. A romantika korában népszerűvé vált a népköltészeti alkotások gyűjtése, óriási népmesekorpusz jött létre. A 20. század fordulóján a mesék változatait a biológiai fajmeghatározás módszerével rendszerezték a kutatók, alfajokat, típusokat, motívumokat különítettek el. A jelenleg is használatos adatbázis több száz nemzeti mesekatalógus anyagát öleli fel. Jamshid J. Tehrani antropológus és Sara Graca da Silva néprajztudós az evolúciós viszonyok feltárására használt filogenetikai analízis módszerét alkalmazva arra jutott, hogy az indoeurópai tündérmesék jóval idősebbek, mint eddig gondoltuk. Az egyik legrégebbi indoeurópai mese a kovács és az ördög története lehet: a kovács különleges mesterségbeli tudást kap az ördögtől, és a birtokába került varázserejű tárgyakkal túljár az eszén. A mese a bronzkorig, a fémművesség kialakulásának idejére nyúlhat vissza, megmagyarázva, miért játszik a kovácsmesterség kitüntetett, természetfölötti erőkkel összefüggő szerepet a történetben. „A kutatás azonban számos kérdést fölvet – mutat rá el Gulyás Judit, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének folkloristája. – A történet több száz változatban ismert, főhőse katona, varga, szegény ember is lehet. Ez megkérdőjelezi a bronzkori eredetet. Ha a történet az ősi indoeurópai mesekincs része volt, tisztázatlan, hogyan terjedt el más, nem indoeurópai népek, a magyarok, a finnek, az észtek körében. Első feljegyzései a 16-17. századból több helyről ismertek, de nem tudni, miért nincs nyoma az írásbeliségben a kora újkorig.”