Taksony, Ilma, Filoména2020. november 29., vasárnap
Kultúra

A szovjet irodalom egyik legnagyobb és legegyénibb tehetsége

2016.05.15.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Így nevezte Konsztantyin Szimonov a Mester és Margarita íróját, Bulgakovot.

Bulgakov portré egy moszkvai ház falán és a bolondos fecsegő, Behemót, a kandúr.
Fotó: Profimedia

Mihail Afanaszjevics Bulgakov orosz író 1891. május 15-én született, Kijevben. A gimnázium elvégzése után az orvosi egyetemen tanul, 1916-ban szerez diplomát, praxisát egy vidéki kórházban kezde. Az 1917-es forradalmak után behívták a fehérekhez katonaorvosnak, de a Kaukázusban tífuszt kapott és 1920 elején az immár vörösök uralta Vlagyikavkazban leszerelték, de már nem dolgozik orvosként. Egy Sikertelen emigrálási kísérlete után 1921-ben Moszkvába költözött, ahol szatirikus lapoknak írt riportokat és karcolatokat. Nem csatlakozott egyetlen irodalmi csoportosuláshoz sem, ezért az úgynevezett útitárs írók közé sorolták. 1924-ben látott napvilágot polgárháborús regénye, A fehér gárda első része, majd fantasztikus elemekkel átszőtt szatirikus kisregény-trilógiájának első két része, az Ördögösdi és a Végzetes tojások. A trilógia harmadik része, az 1925-ben megírt Kutyaszív, amely az 1917-ben kezdődött történelmi folyamat veszedelmeire figyelmeztet látnoki erővel.

Írói sorsa 1925 és 1930 között elválaszthatatlan volt a színháztól. 1926-ban – nem kis nehézségek árán – színre került Turbinék végnapjai című darabja, ugyanakkor a Zojka lakása és a Bíborsziget bemutatását nem engedélyezték. Népszerűsége, de ezzel együtt ellenségeinek száma is gyorsan nőtt, Vlagyimir Majakovszkij például élesen támadta. 1929-ben a Menekülés című darabját Sztálin szovjetellenesnek minősítette, megpecsételve az író sorsát. Egy év múlva már minden művét betiltották, útlevélkérelmét elutasították, munkát nem talált, rendkívül szűkös körülmények között élt. Kétségbeesésében a Szovjetunió kormányához írt levelében azt kérte: hadd dolgozhasson vagy hagyják emigrálni. Válaszként Sztálin személyesen hívta fel telefonon és dramaturgi állást kapott a Művész Színházban.

1932-ben és 1933-ban megrendelésre írta meg a Moliere haláláról szóló tragédiáját, Képmutatók cselszövése címmel.

Élete utolsó éveiben betegségével küszködve írt még néhány operalibrettót, valamint egy darabot Sztálinról, amelyet azonban a cenzúra elutasított. A Mester és Margarita című regényét már súlyos betegen fejezte be, ezután állapota rohamosan romlott. Látását szinte teljesen elvesztette, 1940. március 10-én moszkvai otthonában halt meg vesezsugorban.

Életpályát lezáró, A Mester és Margarita című filozofikus-szatirikus műben Bulgakov lemondott az időrendiségről, több síkra helyezte a cselekményt. Az egyik sík a harmincas évek Moszkvájának szatirikus képe, amelyben Woland mágus alakjában megjelenik a Sátán és fantasztikus kísérete. Egy másik szálon fut a Mester és Margarita csodás eseményekkel átszőtt szerelmi története. A filozófiai mondandót a Mester irodalmi alkotása, a betétregény hordozza, amely Poncius Pilátus és Jesua-Jézus összecsapásán keresztül a hatalom és a jóság konfliktusáról szól. A regény hosszú évekig kéziratban hevert, csak 1966-ban és 1967-ben jelentették meg a Moszkva című irodalmi folyóiratban. Ebből a változatból a cenzorok mintegy 14 ezer szót kihúztak, a hiányzó részek szamizdatban terjedtek, a csonkítatlan, a kézirathoz hű kiadás csak 1973-ban látott napvilágot.

Bulgakov posztumusz rehabilitációja a hatvanas évek elején, a Szovjetunió Kommunista Pártjának XXII. kongresszusa után kezdődött meg. Kiadták néhány elbeszélését, drámáját, de a nagy művek teljes megjelenésére az orosz közönségnek a nyolcvanas évekig várnia kellett. Az író több művét is megfilmesítették (Fehér gárda, Kutyaszív, A Mester és Margarita), darabjai közül többet Magyarországon is bemutattak. Nevét egy 1982-ben felfedezett aszteroida is viseli.

Hozzászólások

Az adventi koszorú története

Az adventi koszorú története

Honnan származik, és milyen szimbolikát közvetít az adventi koszorú?

Bronzkori sírok kerültek elő a tiszadobi Andrássy-kastély parkjában

Bronzkori sírok kerültek elő a tiszadobi Andrássy-kastély parkjában

Körülbelül 3000-3500 éves, a bronzkorból származó sírokat tártak fel a Jósa András Múzeum régészei a tiszadobi Andrássy-kastély udvarán.

Ebben a barlangban hallucinogén növényt fogyasztottak az őslakosok

Ebben a barlangban hallucinogén növényt fogyasztottak az őslakosok

A maszlag nevű növény elfogyasztva transzszerű állapotot okozhat.

A jövőben szabadon látogatható az ókori város

A jövőben szabadon látogatható az ókori város

Szaúd-Arábia a külföldről érkező turisták előtt is meg fogja nyitja a monumentális sírépítményéről ismert ókori Hegrát, a nabateus civilizáció régészeti helyszínét adta hírül az MTI.

Titokzatos tárgyat találtak egy gyermekmúmiában

Titokzatos tárgyat találtak egy gyermekmúmiában

A női portréval díszített egyiptomi múmia sokakat meglepett, hiszen egy ötéves lány testét őrizte.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket