Múmiák innen-onnan

A szicíliai múmiák többsége egyházi személy porhüvelye. Az öltözet, a kalpag elárulja: viselőjük hajdan papi szolgálatot teljesített.
Fotó: Vincent J. Musi

A holttestből eltávolított zsigerek helyét füvekkel, állatszőrrel tömték ki, az arcra agyagmaszkot helyeztek (előtte olykor a bőrt és a húst is lefejtették a csontokról). A leletek tanúsága szerint a Chinchorro-kultúrában mindenkit megilletett a végtisztességnek ez a formája, segítve a természetes mumifikálódást – a rendkívül száraz sivatagi éghajlaton a holttestek amúgy sem indultak oszlásnak.

Főként Hérodotosz leírásából tudjuk: az ókori Egyiptomban a mumifikálás a gazdagok és előkelők kiváltsága volt. A görög történetíró szerint a papok hosszadalmas és költséges műveletek során eltávolították a belső szerveket, a testüreget fertőtlenítő hatású cédrusolajjal átmosták, majd kiszárították. Helyén hagyták az érzelmek és a gondolatok fészkének hitt szívet, az agyat viszont kampós végű bottal kihúzták. A közelmúltban mintegy másfél száz múmián elvégzett átfogóvizsgálat kiderítette, hogy Egyiptomban a mumifikálás műveletét korántsem „szabványosították”.

Az Andrew Wade vezette kanadai kutatócsapat a CT-felvételek alapján megállapította: a balzsamozók gyakran nem távolították el a szívet, illetve az agyat, és a kutatók a cédrusolaj használatára sem találtak bizonyítékot. Történelmi művében maga Hérodotosz is figyelmezteti olvasóit, hogy kezeljék kellő kritikával a szöveget. Jó okkal tette; gyakran nem volt alkalma ellenőrizni forrásai hitelességét, illetve sok, hallomásból, másod- vagy harmadkézből származó információt is följegyzett.

A görög történész művében tárgyalt egyiptomi praktikák a keresztény Európában viszolygással vegyes érdeklődést keltettek, a magukat bebalzsamoztató előkelőknek nemigen akadtak követőik. Kivéve a szicíliai Palermo városát; ott a századok során kiváltsággá lett, ha valaki a kapucinus kolostor katakombájába temettethette magát. A kripta száraz levegője eleve gátolja a bomlás természetes folyamatait; az pedig még inkább, hogy a halott bőrét ecetes vízzel lemosták, belső szerveit eltávolították.

Palermo egyik legnevezetesebb múmiája az 1920-ban, kétéves korában tüdőgyulladásban elhunyt Rosalia Lombardo. A kislány arcvonásai szinte tökéletesen megmaradtak. A balzsamozást végző taxidermista, Alfredo Salafia sosem tette közzé módszerét; csak halála után, tíz esztendővel később, jegyzeteiben bukkantak rá az eljárás részleteinek leírására.