Árpád-kori emlékek Ásotthalomról

Az ásatás Csongrád megyében, Szegedtől mintegy 32 kilométerre, az 55-ös főút ásotthalmi részén, a település közelében folyik. A négy főből álló csapatot Varga Sándor, a szegedi Móra Ferenc Múzeum régésze vezeti, aki a feltárással kapcsolatos kérdéseinkre válaszolt.

Meddig tart a munka és miért van szükség ásatásra éppen itt?
2016. május 9-én láttunk hozzá a munkálatokhoz, és júniusig be is fejezzük. Az 55-ös út bővítése, illetve kerékpátút-építési projekt miatt kezdődött a földmunka, majd az ásatás.

Melyik korból került elő a legtöbb lelet?
Főként az Árpád-korra keltezhető az innen előkerült leletanyag. A lelőhely körülbelül a 12. századot öleli fel. Többnyire olyan telepjelenségeket találtunk, mint például az állattartással összefüggő karámárkok, amik a tolvajok és a vadállatok ellen védték a jószágot; de találtunk még egy épületmaradványt és egy másik cölöpszerkezetes építménynek a cölöphelyeit is. Ami még érdekes lehet: a jelenlegi feltárás mellett 2015-ben már fémkereső és fémdetektoros vizsgálatot is végeztünk, ennek során, az úttól nem messze, egy partosabb részen 5 darab II. Béla (1108 körül – 1141) korabeli ezüstdénárt találtunk, illetve azokhoz közel 1 darab Friesachi ezüstdénár is előkerült. A Béla-féle pénzérmék közelsége miatt (mert gyakorlatilag egymás mellett találtuk meg őket) felmerült a kérdés, hogy vajon egy esetleges elrejtett pénz és/vagy kincslelet lehet a környéken, így még további vizsgálatokat tervezünk.

Friesachi denár. A mai Ausztria területén készült, a középkor ismert fizetőeszköze volt. Nevét Friesach városról kapta.
Fotó: Móra Ferenc Múzeum

Mi jellemezte a kort, a 12 század első felét?
II. Béla uralkodásának időszakát – 1131-től 1141-ig – a „déli politika” hatotta át, vagyis a Magyar Királyság a Bizánccal való kapcsolatában hol békés, hol viharosabb időszakát élte. Ez szinte a teljes 12. századra igaz volt. Ahol most vagyunk, már az Árpád-korban is vidéknek számított. Ezt jól tükrözik azok a telepjelenségek, amiket itt találtunk. A korabeli ember hétköznapjainak szerves része volt az állattartás. A kör alakú karámárkok méretéből arra is következtethetünk, hogy milyen állatokat tartottak akkortájt: a nagyobb átmérőjű karámárkokban nagyobb testű állatokat, így szarvasmarhát vagy lovat tarthattak, míg a kisebb karámárkok birkatartásra utalnak. A leletanyagban előkerült sok bográcsperem, bogrács oldaltöredék, melyek szintén az itteni pásztorélet bizonyítékai.

II. Béla korabeli érme két oldala. Ahogy a centiméteres beosztásból látszik igen apró fizetőeszközök voltak.
Fotó: Móra Ferenc Múzeum

Milyen mélyre kell leásni ahhoz, hogy előkerüljön a leletanyag?
Az Árpád-kori leletanyagok nincsenek túl mélyen, mert időben nem akkora „távolság”-ot jelent az a kor. Itt viszont homokháton vagyunk, ahol mindig kell számolni a homok mozgásával. Amíg a török-korban nem vágtak ki sok fát errefelé, a homok is kevésbé mocorgott. A leletek itt éppen ezért 1,6-1,7 méter mélyen találhatóak. Ennél az ásatásnál konkrétan volt egy 60 centiméteres homokréteg, amiről azt gondoltuk, az a homokréteg alja, de amikor még lejjebb ástunk, egy vastag fekete földréteg alatt bukkantak elő az Árpád-korabeli leletek. Így adódott ki a 160-170 centiméteres mélység. A homoktalajon – a feltöltődés függvényében – akad olyan rész, ahol 50-60 centi mélyen már vannak leletek.

A feltárás szempontjából okoz-e gondot a talajvíz?
Szerencsére itt a homokháton nem jellemző a talajvíz. A helyiek elmondása alapján nagyságrendileg 4 méter mélyre kellene leásnunk, hogy elérjük a talajvizet.

A mostani ásatás könnyűnek vagy problémásabbnak számít?
Igazából nem szoktuk így rangsorolni az feltárásokat. Ez most annyiból problémásabb, hogy nagyon közel van a műút, ami forgalmas. Régészeti szempontból pedig azért nehezebb, mert az ásatást két részletben kell végezni: a feltárás alatti terület földjét a másik – még nem kiásott – részre kell tenni a szűk kisajátítási határok miatt. Ez azért bonyolítja meg a munkát, mert így nem látjuk egyben a teljes feltárt területet. A „klasszikus” ásatás ezzel szemben úgy működik, hogy kimegyünk földmunkagépekkel, teherautóval, lehúzzuk a földet a feltárandó területről, azt külön lerakjuk, így átfogóbb képet kapunk a kiásott területről.

Mi történik a megtalált leletekkel?
Az előkerült leleteket, legyen az akár kerámia, állatcsont, ritkábban fémlelet, elcsomagoljuk, majd múzeumba szállítjuk és átadjuk a restaurátoroknak. Ők megmossák, tisztítják az anyagot. A kerámiák esetében ezt követően az összeilleszthető darabokat összeragasztják, már ha egy edény pereme, oldala és alja is megvan, akkor ragasztás után kiegészítik, és így lényegében eredeti formájában állítható ki, vagy marad raktárban. Az esetek többségében csak edénytöredékek állnak rendelkezésünkre. Miután végeztek a restaurátorok visszakerül hozzánk a leletanyag. Minden tárgy, töredék kap egy leltári számot és a leltárkönyvben elkészítjük a tárgy azonosítására alkalmas leírást. Ezután dobozoljuk őket és mennek a raktárba. Ép, illetve szebb tárgyak végállomása a kiállító terem.

Írta és fényképezte: Sarusi István