Homokszobrok Mekkája: Portugália

Szerencsére rajtam kívül alig van még bámészkodó, a nyári szezon egyáltalán nem érezteti hatását, így június közepén. Megállok az egyik tökéletesen megmunkált szobor előtt, és elképedve bámulom azt a precizitást, ahogy Mozart egyenes derékkal ül a zongorája előtt. Még a kutyáját is kifaragták a széke alatt.

Portugália déli részén, Algarve területén fekvő kisváros, Pera immár 14 éve vonzza a látogatókat a Föld minden tájáról. Nem csoda, hisz ez ad otthont a maga nemében a világ legnagyobb homokszobor kiállításának, a Fieasának, ahol mintegy 40 000 tonna homok kerül felhasználásra a 15 000 négyzetméternyi területen, hogy néhány hét alatt akár a 12 méter magasságot is elérő, bámulatos részletességgel kidolgozott emberek, tárgyak és a különböző események szülessenek meg.

2016-ban a 14. kiállításon a muzsikáé a főszerep, ahol nem csak hangszerekkel, de Elvistől Beethovenen át maja táncosokig, filmszereplőkkel és Che Guevarával is találkozhatunk. A több száz kézzel faragott művet a szobrászok egy nemzetközi csoportja alkotja, akik a különféle technikáknak köszönhetően teljesen egyedi és megismételhetetlen világot keltenek életre évről-évre.

Meglepő módon a homokszobor, mint művészi kifejező forma csak akkor vált népszerűvé, amikor az első versenyeket és kiállításokat a huszadik század elején megszervezték Florida és Kalifornia partjain, holott ezt az alapanyagot az ókori egyiptomiak már négyezer évvel ezelőtt is használták. Európában a koncepció akkor honosult meg, amikor egy csapat holland és észak-amerikai művész építészhallgatókkal szövetkezve hatalmas homokvárat épített a hollandiai Scheveningen strandján, 1991-ben.

A Fiesat itt, Algarve-ban a ProSandArt cég szervezi, melynek különböző projektjei futnak még Törökországban és Argentínában is. A fesztiválhoz ráadásul olyan kiegészítő programok is tartoznak, mint workshopok, videóvetítések, játékok és versenyek, éjjelente pedig a szobrokat kivilágítják, így hozva létre egy még sejtelmesebb, különlegesebb atmoszférát.

Tovább sétálva Bob Marley felé látom, hogy az egyik Fieasan dolgozó fiatal szobrász éppen javít valamit a remekművén. Mikor mellé érek, megállok, egy darabig elmerülten nézem, ahogy tisztogatja a Charlie és a csokigyár női hősének lekopott ajkait, majd megkérdezem, hogyan készülnek a homokszobrok.

Miguel, a 32 éves spanyol művész rám néz, leteszi kezéből a vésőjét, puha peremű kalapját hátrább tolja a fején, majd int, hogy üljek le mellé a földre. Egy pillanatig habozok, majd csíkos ruhám alját megemelve átlépek a fehér zsinegen, ami a szobrokat a látogatóktól elválasztja, és óvatosan, hogy a kiterített szerszámokra rá ne tapossak, lekuporodom.

„ Mindennek a titka a homok és a víz megfelelő arányú keverése – mondja Miguel szekértelemmel-, ebből olyan állagú anyagot vagyunk képesek nyerni, ami szabadon formázható, faragható. Szinte bármilyen alakot létre lehet hozni homokból attól függően, hogy milyen ügyes a szobrász, milyen technikákat ismer, és hogyan farag. Ha tehetséges, akkor igen nagy részletességgel képes megalkotni a különböző tárgyakat, embereket, állatokat vagy épületeket. Mindent, amit csak el tudsz képzelni.

De ahhoz, hogy több méter magas szobrot készítsünk, legelőször is megfelelő mennyiségű és minőségű nyersanyagnak kell a rendelkezésünkre állni. Ezt követően tudjuk csak úgy bekeverni a masszát, hogy ez a kitalált műnek megfelelő állagú kompakt anyaggá álljon össze. A faragást  vésővel, ecsetekkel és kis fém eszközökkel végezzük szigorúan a szobor tetején elkezdve és az alja felé haladva.

Bár a Fiesan megálmodott műveknek mindig egy adott témakörhöz kell kapcsolódniuk, a végső kialakítás itt, a helyszínen dől majd el, a szobrász pillanatnyi hangulatától, a rendelkezésre álló anyagtól és attól függően, hogy ki mit lát meg abban az adott helyzetben az előtte tornyosuló homokdombban.”

„Nézd meg Elvist!”- mutat Miguel a mögöttünk terpeszkedő jó hat méteres rock királyra, akinek egy madár éppen a vállára száll, és tollászkodni kezd a hőségben.

„Egy ekkora szobor esetében különleges technikát kell alkalmaznunk. Miután a homokot vízzel kevertük, a megkapott anyagot egy fából készült kocka vagy piramis alakú formába töltjük. Néhány óra száradás után, amikor a formát eltávolítjuk, már eleve egy jó 4-5 méter magas szilárd anyagból kezdhetünk el dolgozni. Minden háromdimenziós formához ezt használjuk.

A másik módszer, amit leginkább díszleteknél és domborműveknél alkalmazunk, mint itt mellettünk a Madonnáé, az az, amikor locsoljuk a homokot, majd kézzel és lábbal gyúrjuk, hogy a megfelelő állagot megkapjuk. Csak akkor állunk neki a faragásnak, amikor a massza elég homogénné vált ahhoz, hogy a megmunkálás alatt ne töredezzen, vagy omoljon össze.

Nagyon magas alakok esetén a tökéletes tömörítési technika elengedhetetlen, nem csak a szobor hosszú távú minősége miatt, de a mester testi épsége szempontjából is, hisz sokszor több méter magasról dolgozunk, nem omolhat össze alattunk a megálmodott munka.”

Minden fajta homokot fel lehet használni? – kérdezem Miguelt, miközben a szerszámait tisztogatja.

„Szobrot minden típusú homokból lehet készíteni, az azonban, hogy milyet használsz,  meghatározza a végső eredményt, nevezetesen a tartósságot, alakot és magasságot.

Minél finomabb a homok, annál könnyebb lesz a formázás; a tengeri vagy folyami kiváló alapanyag, mindaddig, amíg a szemcsék rendkívül finomak és makulátlanul tiszták.

Mi itt Fiesaban folyami homokot használunk, mert ez tisztább és homogénebb, mint az Algarve strandjain találhatóak. Az pedig, hogy mennyi ideig tart egy szobor elkészítése, leginkább a mérettől, a részletektől és persze a szobrász tapasztalatától is függ. Például egy öt méter magas szobor elkészülhet akár három nap alatt is, ha a kivitelező profi.”

Egy kisfiú szalad el mellettünk, majd hirtelen megtorpan, mert valamit észrevett, és oroszul izgatottan kiabálni kezd a távolban ácsorgó szüleinek. Miguellel mind a ketten kíváncsian odafordulunk. Elmosolyodom, mikor tisztán felismerem a Jégkorszak című mesefilmből ide álmodott fiktív ősállatot, a „motkányt”, amint éppen a mogyorójáért küzd.

Mi történik ha rossz az idő, tartós eső vagy vihar esetén?- kérdezem a mestert.
„Természetesen a homok nem egy időtálló anyag, könnyen összeomlik, ám a belőle készült szobrok  meglepően sokáig bírják a szabadban.

Az intenzív és tartós esőzés az építés alatt és közvetlenül utána veszélyes, mert igen könnyen megrongálja a műveket, de ha a homok és a víz megfelelő arányban lettek összekeverve és napon jól kiszárad, akkor ezek úgy megkeményednek, hogy a szobor ellen tud állni hosszabb ideig is az időjárás viszontagságainak. De a kisebb részletek, mint az orr, vagy ajak, mint ennél is, amit javítok, sokkal sérülékenyebbek, így könnyen megrongálódhatnak és letörhetnek.

Fiesaban, ahol az alkotások több hónapra vannak kiállítva, néhány szobrot javítani kell,  másokat átépíteni, de az sem ritka, hogy teljesen új darab születik.”

Lassan kettőre jár, a nap egyre elviselhetetlenebbül tűz a felhő nélküli égbolton. A járókelők tikkadva ülnek a vastag törzsű, terebélyes árnyékot adó fenyők alatt. Én is elbúcsúzom Migueltől, kezet rázunk, majd felállok, leseprem ruhámról a finom homokszemeket, és még utoljára végig nézek a hullámzó sorok között.