Hannibál hegyi hadmozdulata
Az ókori hadvezérek legnagyobbika, Hannibál a II. pun háborúban hihetetlenül merész tervet eszelt ki.
Heinrich Leutemann 1866-ban készült színezett fametszete
Illusztráció: Cultiris
A rómaiak várakozásaira rácáfolva nem hajón indult el Itália felé – az Ibériai-félszigetről szárazföldi úton, az Alpokon keresztül vezette seregét a Római Birodalom ellen. 30 ezer katona, 15 ezer ló, 37 elefánt – nagy részük végül odaveszett az Alpokban. „Az út majdnem végig nyaktörő, szűk és síkos volt, ezért nem tudták elkerülni, hogy el ne csússzanak, aki pedig megingott, az sem bírt egy helyben megállni, hanem az emberek egymásra, a jószágok pedig őrájuk zuhantak” – tudjuk meg Titus Livius római történetírótól.
Hannibál zseniális stratégiája az utókort is ámulatba ejtette, ennek ellenére a pun hadak pontos útvonalát régészeti bizonyítékok híján eddig nem lehetett tisztázni. Végül is a közelmúltban egy nemzetközi kutatócsoportnak sikerült igazolnia, hogy a sereg útja a Col de Traversette hágón át vezetett. Az írországi Queen’s Egyetem mikrobiológus szakembere, Chris Allen által vezetett csapat geokémiai vizsgálatok révén a háromezer méter magasan húzódó hágó talajában feltűnően nagy mennyiségben mutatott ki olyan baktériumokat, amelyek amúgy főként a lovak ürülékében fordulnak elő. Minden jel arra vallott, hogy a Clostridia osztályba tartozó, a földmélyi uralkodó viszonyok között évezredekig életképes egysejtűek a II. pun háború idején kerültek a hágó megbolygatott talajába.
Hannibál Itáliában nagyszabású győzelmeket aratott, de a II. pun háborúban végül is alulmaradt: Publius Cornelius Scipio római consul i. e. 202-ben döntő vereséget mért rá a zámai csatában. A pun hadvezérnek sikerült elmenekülnie. Legutolsó éveiben I. Prusziász bithüniai király udvarában élt.
Úgy tudni, Hannibál önkezével vetett véget életének, hogy ne jusson a gyűlölt rómaiak kezére. Halálával beteljesítette egyik alvezére, a könnyűlovasság élén harcoló Maharbál azóta szállóigeként idézett megjegyzését: „Győzni tudsz, Hannibál, de a győzelmedet nem tudod kihasználni!”