Aki sértegetett egy vikinget, az életével fizethetett

Illusztráció: Profimedia

A thing a viking népek törvény- és döntéshozó, valamint bírósági gyűlése is volt. Az intézmény neve máig fellelhető több skandináv állam országgyűlésében, ilyen a norvég Stortingen és az izlandi Althing. A thingen sokféle ítélet születhetett, a bírságtól a halálbüntetésen át egészen a jogfosztásig. De hogyan is működött a viking igazságszolgáltatás?

A legsúlyosabb bűnök
Mivel a viking társadalomban fontosnak tartották az egyén felelősségét, ahhoz, hogy valaki a thing előtt védje meg magát, először el kellett ismernie törvénytelen tettét.

Keith Ruiter, az Aberdeeni Egyetem PhD hallgatója úgy véli, hogy az egyik legsúlyosabb ilyen vétség a lopás volt. Ennek bizonyítéka az az izlandi saga, amely Grettir, a költőből lett birkatolvaj történetét írja le. Az elbeszélés szerint mikor Grettirt elkapják a juhászok, már a helyszínen fel akarják akasztani. A hős végül megmenekül, de a jelenet így is bemutatja, hogy a lopás milyen súlyos bűncselekmény volt a vikingek világában.

„Ritkák az akasztásról szóló források, de úgy tűnik, ez egy különösen szégyenletes kivégzési mód volt” – állapította meg Ruiter. Az akasztás mellett sokkal gyakoribbak voltak a lefejezések, több tolvaj is így végezhette földi pályafutását.

A gyilkosság megítélése is egészen más volt a skandináv népeknél. Anne Irene Riisøy, a Délkelet-Norvégiai Egyetem kutatója szerint a vikingek eltérő módon mérlegeltek az emberölési eseteknél, mint ahogyan azt ma tesszük.

„A gyújtogatást, vagy éjszakai emberölést nagyon aljasnak tartották, ezért a legszigorúbb büntetés járt érte, mert az embernek ilyenkor nem volt esélye a védekezésre” – jelentette ki Riisøy.

Érdekes az is, hogy nyilvános helyen, mások szeme láttára embert ölni nem volt olyan súlyos bűn. A kulcs az őszinteség és a felelősségvállalás volt: ha valaki gyilkolt, el kellett ismernie bűnét, szembe kellett néznie a következménnyel – így bizonyos esetekben elég volt kártérítést fizetnie az áldozat családjának.

A törvénykezés azonban alternatív megoldást is kínált: a bosszút. Meglepő módon a jog kifejezetten támogatta az önbíráskodást, ha a sértett nem torolta meg az őt ért fizikai vagy verbális támadást, akkor csak bizonyos esetekben kérhetett kártérítést. A rendszer tehát azt várta el, hogy az ember maga tegyen igazságot a saját ügyeiben.

Vigyázz a nyelvedre!
A bosszú sokszor igen hamar, és igen kegyetlenül érkezett. Erre jó példa egy 980-as években lezajlott izlandi eset. Egy német hittérítő, Friedrich, egy helyi kereszténnyel, Thorvald Konradssonnal utazott a szigeten, amikor két férfival találkoztak. A vikingek rút sértéseket mondtak Thorvaldnak, mi szerint a pap kilenc gyermeket szült, mindegyiknek az izlandi  volt az apja.

Thorvald mindkét gúnyolóját azonnal megölte, és később nem kivégezték, csupán száműzték hazájából. Emberölés esetén tehát enyhítő körülmény volt, ha korábban sértegették az elkövetőt.

Az őszinteség is igen fontos volt a vikingek világában. Az emberek általában esküvel bizonyították igazukat, a fogadalom sokszor saját tárgyaikhoz – fegyvereikhez, ékszereikhez – fűződött. Egy-egy ilyen eskünek aztán komoly szerepe volt az igazságszolgáltatásban, éppen ezért súlyos árat kellett fizetnie azoknak, akik megszegték a szavukat.

Ha valakit eskütörés miatt becstelennek tartottak, az alkalmatlanná vált a további jogi eljárásokban való részvételre. Sok esetben ez még a halálnál is súlyosabb büntetésnek bizonyult.

Forrás: Science Nordic