A törökök bejövetele, majd kiűzése Buda várából

Budai vár visszafoglalása 1686-ban. A vár török lőporkészletének felrobbanása.
Fotó: Wikipedia

1541. augusztus 29-én – a mohácsi csata után napra pontosan 15 évvel – foglalta el a török Buda várát. Az 1526. augusztus 29-én a török ellen vívott mohácsi csatában elbukott a középkori magyar állam. II. Lajos király menekülés közben vesztette életét, a csatamezőn holtan maradt hét főpap, a főispánok többsége és a magyar főnemesség színe-java. Nagy Szulejmán szultán szeptember 11-én bevonult a védtelenül maradt Buda várába, itt töltötte a kurban bajramot (áldozati ünnep), az egyik fontos iszlám ünnepet, majd Budát és Pestet is kifosztották, felgyújtották, a két város három napig égett.

A törökök szeptember végén hazaindultak, és a kortársak nagy meglepetésére helyőrséget sem hagytak hátra. Szulejmán célja ugyanis a hadjárattal nem az ország végleges elfoglalása volt. Buda túlságosan távol esett utánpótlás vonalaitól, megtartása aránytalanul nagy áldozatokat követelt volna, harci cselekményekre pedig már idő sem maradt. Az újabb hadjáratok, a végleges hódítás azonban ezután már nem ütközött nehézségekbe: Magyarország déli határvonala megsemmisült, az ország nyitva állt a török seregek előtt.

II. Lajos halála után a magyar rendek előbb Szapolyai Jánost, majd a Habsburg-házi I. Ferdinándot is királlyá választották, kettejük viaskodása a trónért tovább gyengítette az országot. A magára hagyott, védekezésre képtelen Buda 1529. szeptember 8-án rövid ostrom után újból török kézre került, de a szultán néhány héttel később átadta Szapolyai Jánosnak. A két király 1538-ban Váradon titokban békét kötött, melynek értelmében Szapolyai halála után a korona Ferdinándra szállt volna. Szapolyainak azonban 1540-ben fia született (a későbbi János Zsigmond erdélyi fejedelem), és János király tíz nappal később bekövetkezett halála után hívei – a Porta jóváhagyásával – a szerződést megszegve a csecsemőt választották királlyá.

Ferdinánd mintegy 30 ezres sereget küldött Buda elfoglalására Wilhelm von Roggendorf vezetésével, aki 1541 májusában vette ostrom alá a várat. Nem sokkal később Szulejmán is megindult Isztambulból, hogy úgymond megvédje János Zsigmond érdekeit. A Fráter György vezette védők egészen augusztusig kitartottak, sőt a török előhadak megérkezése után, augusztus közepén kitörtek a várból, és tönkreverték Roggendorfot (Ferdinánd őt nevezte ki a vár elleni hadjáratra főparancsnoknak).

A szultán a fősereggel augusztus 26-án érkezett meg a már felszabadított vár alá, amelyet hadai szoros gyűrűbe fogtak, és a környéket feldúlták. Szulejmán úgy döntött, hogy 1526 és 1529 után harmadszor már nem adja ki Budát a kezéből, de bevétele érdekében cselhez folyamodott. Magához kérette az özvegy Izabella királynét, a csecsemő királyt és annak gyámjait (Fráter Györgyöt és az ország leghatalmasabb főurát, Török Bálintot), számos más főurat és a budai magisztrátust, hogy „megtanácskozza velük Magyarország sorsát”. A meghívottak ugyan gyanakodtak, de a meghívást nem utasíthatták vissza.

1541. augusztus 29-én, a mohácsi csata 15. évfordulóján díszes menet vonult a török uralkodó sátrához, ahol a szívélyes fogadtatás után a vendégeket asztalhoz ültették. Mindeközben a vár megtekintése ürügyén egyre több janicsár szivárgott be Budára. A kulcsfontosságú pontok elfoglalása után az őrséget levágták vagy megfutamították, s szinte harc nélkül vették be a várat. A szultán, miután jelentették neki Buda bevételét, elbocsátotta a magyar küldöttséget, de Török Bálintot visszatartotta, a legenda szerint ekkor hangzottak el a híres szavak: „Ne siess uram, hátra van még a fekete leves” (mármint a kávé). Őt a szultán magával vitte, s 1550-ben a Konstantinápoly közelében lévő Jedikula (Héttorony) börtönbe zárta, és ott is halt meg.

Budát augusztus 31-én a Török Birodalom részének, vilájet (tartomány) székhelyének nyilvánították. A szultán szeptember 2-án vonult be ünnepélyesen, és a dzsámivá alakított Nagyboldogasszony-templomban (Mátyás-templomban) hálaadó istentiszteletet tartottak. Magyarország nem sokkal később három részre szakadt: a török hódoltságra, a Habsburgok uralma alatt álló királyi Magyarországra és az Erdélyi Fejedelemségre, ahová János Zsigmondot parancsolta a török. Buda fölött 145 évig lengett a lófarkas lobogó.

1686. szeptember 2-án a keresztény Szent Liga hadainak sikerült visszafoglalni a másfél évszázadon át török kézen lévő Budát.

A török utoljára 1683-ban próbálkozott hódítással, ám nemhogy Bécset nem sikerült bevennie, de a császárváros alatt elszenvedett vereség magyarországi uralmának is a végét jelentette. A vert hadakat üldöző keresztény seregek még abban az évben bevették a kulcsfontosságú Esztergomot, és I. Lipót király ígéretet tett az egész ország felszabadítására. 1684 márciusában a Habsburgok, Lengyelország és Velence XI. Ince pápa felhívására szövetséget hoztak létre, Szent Liga néven. A Liga seregei Lotharingiai Károly, Lipót sógora vezetésével felszabadították Visegrádot és Vácot, de Budát akkor még nem sikerült bevenniük.

Az újabb kísérletre – alapos előkészületek után – 1686-ban került sor. Az Európa minden részéből érkeztek katonák, végül egy 65 ezres sereg (15 ezer magyar katonával) két irányból vonult fel a Magyar Királyság korábbi székvárosa ellen. Június 12-én értek a város közelébe, s június 17-én váratlan támadással elfoglalták Pestet. Másnap megkezdődött az ostrom, a Lotharingiai Károly vezette fősereg a vár északi oldalán, a II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem által vezetett hadtest a Gellérthegy felől, a déli rondella irányában támadott, a hadak egyik alvezére a későbbi törökverő, Savoyai Jenő herceg volt.

A védelmet az utolsó budai pasa, a hetvenéves Abdi Abdurrahmán irányította mintegy 12 ezer katona élén, 200 ágyúval, a falak mögött hosszú időre elegendő élelmet és puskaport halmoztak fel. Buda erődítései akkoriban az alsóvárosból, a várból, ezen belül a várpalotából álltak, négy kapun át lehetett megközelíteni.

Az ostromlók június végére elfoglalták a Vízivárost, ezután megkezdték a rendszeres ágyúzást, és védműveket is építettek a török kitörések megakadályozására. Az első roham július 13-án kudarccal végződött, de tíz nappal később telibe találták a palotában lévő központi lőportárat. A felrobbant puskapor elpusztította az épület dunai szárnyát, a romok alatt 1500 halott maradt. Károly herceg még a török felmentő sereg érkezése előtt dűlőre akarta vinni a dolgot, ezért július 27-én általános rohamot rendelt el. A palotabástyát és az esztergomi rondellát el is foglalták, s egy hajdú kitűzte a magyar zászlót. A török azonban továbbra is a várban maradt, és visszaverték az augusztus 3-án indított rohamot is.

A török felmentő seregeit augusztus 14-én Budafok környékén megverték, s Szulejmán nagyvezír Székesfehérvárig hátrált. Az ezt követő napokban kisebb török csapatok váratlan támadással bejutottak ugyan a várba, de a védők számára világossá vált, hogy nem számíthatnak külső segítségre. A Szent Liga seregei viszont jelentős erősítést kaptak, az állandó ágyútűz pedig folyamatosan rongálta a bástyákat.

A döntő rohamot Lotharingiai Károly szeptember 2-ára tűzte ki, a támadás északról és délről egyszerre kezdődött meg. Az ostromlóknak az esztergomi köröndnél és a bécsi kapunál is sikerült behatolniuk a várba, és az ellenség üldözésébe fogtak. A magyar zászlót Petneházy Dávid tűzte ki a vár fokára. A vitézül védekező Abdurrahmán pasa karddal kezében az Anjou-bástya közelében, félúton a mai Hadtörténeti Múzeum és a Bécsi kapu között halt meg, ma itt áll emlékműve. A rommá lőtt várban tűzvész tört ki, az ellenállás estére szűnt meg. A nagyvezír serege – látva, hogy Buda elveszett – visszaindult Eszékre, Buda 145 év után felszabadult a török megszállás alól.

A győztesek kincseket keresve mindent feldúltak, az eladható foglyokat megkímélték, a többieket lemészárolták. A romok között csak Marsigli olasz hadmérnök kereste és mentette Mátyás király híres Corvináit. Összeírása szerint a török után 23 mecset, 9 fürdő, 27 sütőház, 4 kolostor, 42 kaszárnya, 1 iskola, néhány népkonyha és 400 szőlőskert maradt. A Várban a Bécsi kapu téren áll Buda visszavételének emlékműve, amelyet 1936-ben, a diadal 250. évfordulóján állítottak. Kodály is erre az alkalomra komponálta Budavári Te Deumát, s állították fel a Szent Ligát életre hívó XI. Ince pápa szobrát a Hess András téren.