Idáig több mint ötszáz sírt tártak fel Tázláron

A Kecskeméti Katona József Múzeum megbízásából végzik a templom környezetében lévő sírok feltárását.
Fotó: Ujvári Sándor/MTI

Gallina Zsolt ásatásvezető régész elmondta, a 11. század végétől 1241-ig (Muhi csata) Árpád-kori magyarok népesítették be a mai Tázlár területét. Falvaikat, templomukat és temetőjüket a mongol hódítás hírére árkokkal próbálták védeni, de a tatárjárás mindent felégetett. Az elnéptelenedett területet a 13. század második felében a kunok lepték el. Az egykori templomot kibővítették, újjá építették és ismét a közelébe temették halottaikat.

A régész hangsúlyozta: az egykori halasi járás egyik legnagyobb régészeti lelőhelyén végeznek feltárást Tázláron, amelyet a nép nyelve – pontosan emlékezve a régi időkre – Templomhegy néven őrzött meg. A nagy kiterjedésű homokdombon az első sírok még 2002-ben kerültek elő a területrendezés során, majd a lelőhely több részletének szakaszos feltárását követően 2016-ban folytatódtak a munkák. Gallina Zsolt szerint az biztosnak tűnik, hogy a 11. század végén és a 12. század elején itt élő Árpád-kori magyarok templomot építettek és e köré temetkeztek. A patkóíves szentélyű templom a megszokottól nagyobb és eltérő tájolású volt. A régészek a templom körüli temető számos sírját is feltárták. Előkerültek bronz és ezüst S-végű hajkarikák, gyűrűk, korabeli pénzek.
A lelőhely érdekessége, hogy az Árpád-kori sírmezőt és a templomot hármas körárok övezte. A szakemberek azt feltételezik, hogy az árkok a temető aktuális határait jelezték, de feltehetően a mongolok elleni védelemül szolgált. A külső árokból számos vasszerszám, középkori tégla, ép malomkő és égett kőtöredék, köztük sok faragott kváderkő került elő, ami a templom erőszakos pusztulására utal. Az árkok alsó részén – feltehetően a tatárjárás időszakából származó rétegben – egy leégett épület deszkafalai lapulnak. A középső árokból pedig kilenc olyan edény került elő, amelyeket feltehetőleg a mongolok pusztításai elől rejtettek ide.

Fotó: Ujvári Sándor/MTI

Az ásatásvezető régész kiemelte, a tatárjárás után, a 13. század második felében telepedtek meg itt a kunok. Fejlődő kultúrájukra utal, hogy egy veremházban az egyik kemence köré szikrafogót építettek, a falat pedig belül deszkával bélelték. A kunok a 13. század második felétől, a 14. század elejétől kezdtek temetkezni a romos Árpád-kori templom köré. Formális, majd idővel valóságos kereszténységük jeleként a 14. század végén, a 15. század elején az Árpád-kori templom helyén – egy falszélességgel kitolva – újabbat állítottak itt. A tövében feltárt sírokból kettőskereszt és madár díszítésű pecsétgyűrűk, övcsat, különféle ruhaveretek és -kapcsok kerültek elő.  Találtak egy, a templom sarkához eltemetett kun női csontvázat is tipikus kun fülbevalóval. A lelet vállában nyílhegyet fedeztek fel a régészek.

Egy restaurált, tatárjárás kori aranyozott ezüst hajékszer.
Fotó: Ujvári Sándor/MTI

A feltáráson egy meglepően összetett szerkezetű és fejlett, 13. század végi, kunok építette épületre bukkantak. A ház különlegessége, hogy földfalát fabélés borította és tornáca is volt.  A temetők területén újabb árokszakaszokat is feltártak. Az egyikben egy hasra fektetett halottat találtak a régészek, akit feltehetően még a tatárjárás idején hantoltak ide. Pár évvel korábban egy hasra fektetett, hátra kötözött kezű csontváz is előkerült. Fejénél öt vassarlót, lábánál kést, körülötte az árokból származó köveket találtak. A közösségből kivetett és rendellenes pozícióban eltemetett egyén a büntetés minden formáját megkapta. Feltehetően a késő középkor folyamán, még a kunok temethették el így.

A templomok közelében rengeteg sírt tárnak fel jelenleg is a szakemberek, egymás alatt és felett, két-három, akár négy rétegben, legalább száz sírral számolnak 2016-ban is. Érdemes megemlíteni egy öreg házaspárt, akiket egymást átölelve, közös sírgödörben temettek el.

Nehéz megbecsülni a temetők eredeti sírszámát. Mostanáig mintegy ötszáz sírt tártak fel, de számos lelet pusztulását okozta a területen végzett földművelés vagy a kincskeresés. A templomot és a temetőt körülvevő 100-110 méteres átmérőjű külső árok alapján háromezer fölé tehető a 11. és a 16. század között eltemetettek száma.