Biokémikus sci-fi író, a robotika törvényeinek megalkotója

Fotó: Profimedia

Az oroszországi Petrovicsiben született 1920. január 2-án, eredeti neve: Iszaak Judovics Ozimov. Hároméves volt, amikor szülei kivándoroltak az Egyesült Államokba, és Brooklynban telepedtek le. Apja kis vegyeskereskedést nyitott, amelynek vezetésébe később a már iskolás Isaac is gyakran besegített. A tudományos-fantasztikus irodalommal is üzletükben találkozott először, lelkes olvasója volt a polcokra kitett újságok ilyen tárgyú írásainak. Tizennyolc évesen ő is tollat ragadott, de első novellái különösebb visszhang nélkül maradtak. Az érettségi után a Columbia Egyetemen biokémikus diplomát, majd 1948-ban doktorátust szerzett. A Bostoni Egyetemen a rákellenes szérum egyik kutatójaként dolgozott, 1955-től biokémiát oktatott, 1958-tól azonban már csak az írással foglalkozott, de névleges professzora maradt az intézménynek.

Huszonegy éves volt, amikor az Astounding Science Fiction című magazinban megjelent Leszáll az éj című elbeszélése, amelyet azóta is minden idők egyik legjobb tudományos-fantasztikus novellájának tartanak. Asimov többször is azt nyilatkozta, hogy írására azért büszke, mert a folyóirat szerkesztői annyira jónak találták, hogy az eredetileg meghirdetett szavanként egy cent helyett példátlan módon – és önként – másfél centet fizettek neki.

Tudományos tevékenysége mellett az írással sem hagyott fel. 1950-ben kiadták első regényét Kavics az égen címmel, amely hatalmas sikert aratott. Az 1951 és 1953 között született, kiváló logikájú Alapítvány-trilógiája (Alapítvány, Alapítvány és birodalom, Második Alapítvány). Később hét regényből álló sorozattá bővült. 1966-ban minden idők legjobb tudományos-fantasztikus sorozataként elnyerte a rangos Hugo-díjat. A kitüntetést Asimovnak még négy alkalommal ítélték oda, 1957-ben A világegyetem építőkövei című tudományos értekezéséért pedig elnyerte az Edison Alapítvány díját. Robotregényei is rendkívül népszerűek lettek, a robotika szót ő írta le először és ő fogalmazta meg a robotika három törvényét is, amelyre nemcsak más szerzők hivatkoztak-hivatkoznak, hanem a mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatók is komolyan tanulmányozták.

A robotika három törvénye:
A robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben vagy tétlenül tűrnie,hogy emberi lény bármilyen kárt szenvedjen.
A robot engedelmeskedni tartozik az emberi lények utasításainak, kivéve, ha ezek az utasítások az első törvény előírásaiba ütköznének.
A robot tartozik saját védelméről gondoskodni, amennyiben ez nem ütközik az első és második törvény előírásaiba.

Az Alapítvány-sorozatot 1984-ben folytatta Az Alapítvány pereme című regényével. A hajnal robotjai és A Birodalom robotjai című műveiben megkísérelte összehozni az Alapítvány-sorozat és a robotregények mindaddig egymástól független szereplőit, és így egyetlen hömpölygő regényfolyamot hozott létre.

A tudományos-fantasztikus irodalom mellett változatos témakörökben – elsősorban tudományos ismeretterjesztési céllal – rengeteget publikált, említésre érdemes 1970-ből az Asimov Shakespeare-kalauza vagy 1976-ból az Asimov a fizikáról című műve. Bőséggel adta ki az új tudományos eredményeket, kérdéseket népszerűsítő kiadványokat is, gyerekeknek írt csillagászati sorozata is jelentős.

A könyvtárakban használt tizedes osztályozás (ETO) minden fő kategóriájában szerepel műve, a filozófiától kezdve a művészeteken és természettudományokon át az irodalomig.

A médiában is sokszor szerepelt, kiváló előadóként és televíziós személyiségként a Föld és a világegyetem jövőjének kérdéseibe vezette be az érdeklődőket. Műveiben és fellépései során minden alkalmat megragadott arra, hogy rámutasson: a jövő nem előre meghatározott szükségszerűség, hanem mai választásaink eredménye, és ilyen értelemben lehetséges jövők sora áll előttünk. Életéről és gondolatairól, világszemléletének főbb elemeiről kétkötetes önéletrajzi könyvében adott számot.
Elképesztő méretű életművet hagyott hátra: több mint ötezer kötetet írt vagy szerkesztett, és 90 ezer levél maradt utána.

Közismert tény, hogy Asimov rettegett a repüléstől, életében kétszer ült repülőgépen. Imádta viszont a kényelmes hajóutakat: rendszeres vendég volt a világ legnagyobb hajóján, a Queen Elizabethen, ahol szívesen szórakoztatta utastársait meséléssel. A kiváló és türelmes előadó, ragyogó ismeretterjesztő tagja, egy ideig alelnöke volt a legmagasabb IQ-val rendelkező embereket tömörítő Mensa egyesületnek, az Amerikai Humanista Társaságban elnöki tisztséget töltött be.

Asimov 1992. április 6-án szív- és veseelégtelenségben halt meg, csak tíz évvel később hozták nyilvánosságra, hogy halálának valódi oka HIV-fertőzés volt, a vírus 1983-ban bypass műtétje során, vérátömlesztéssel került szervezetébe.
Emlékét kisbolygó, a Marson kráter, Brooklynban róla elnevezett iskola őrzi, és évről évre kiosztják az Asimov irodalmi díjakat.