Gedeon, Ferenc, Bendegúz2024. október 10., csütörtök
Kultúra

Jézus Jeruzsálembe vonulásának ünnepe – virágvasárnap

2017.04.09.MTI/NG
National Geographic Magyarország

A keresztény hagyományban ezen a napon kezdődik a nagyhét, ami Jézus szenvedésén és kereszthalálán keresztül a feltámadás ünnepéhez, húsvéthoz vezet.

Az Olajfák hegyénél két tanítványát előreküldte Jézus egy szamárcsikóért, amelyen még nem ült ember, majd ezen vonult be a városba. Giotto di Bondone: Bevonulás Jeruzsálembe című festménye; 1304 körül készült.
Forrás: Profimedia

Máté és Márk evangélisták szerint mikor Jeruzsálembe bevonult Jézus, a tanítványok ruhájukat terítették elé, mások ágakat szórtak az útra.
János evangéliuma így ír az eseményről: Pálmaágakat szedtek, kivonultak eléje, és így köszöntötték: „Hozsanna! Áldott, aki az Úr nevében jön, Izrael királya!” Ennek emlékére tartanak ma is pálmaágas körmeneteket, és több nyelven pálmavasárnapnak hívják. A hivatalos latin elnevezése is ez: Dominica palmarum, avagy Dominica in palmis de Passione Domini, azaz pálmavasárnap az Úr szenvedéséről. Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé a pálmás, Európa északi tájain pedig a barkás körmenet.

Az egyházi liturgiában már az első századoktól gyökeret vertek a bevonulást felelevenítő szertartások. Jeruzsálemben 400-ban ünnepi menetben vonultak a pálmaágakat lengető hívek az Olajfák hegyéről a városba. Nem sokkal később Konstantinápolyban, majd a 11-12. században Rómában is meghonosodtak a virágvasárnapi szertartások, a pálmaágak megáldásának szokása bizonyíthatóan a 8. század közepére nyúlik vissza.

Az ókori világban a pálma az élet, a reménység, a győzelem jelképe volt. Azokban az országokban, ahol nincs pálma, a korán bimbózó fűzfa vesszejét, a barkát szentelik meg a katolikus templomokban. A barka beszerzésére az ünnep vigíliáján, azaz szombaton kerül sor, egyes településeken ez a harangozó feladata, máshol lányok, legények és gyerekek szedik. A virágvasárnapi szertartás a barkaszenteléssel kezdődik, majd körmenettel folytatódik. A szentmisén ekkor olvassák fel Jézus szenvedéstörténetét, a passiót. A megszentelt barkát a következő év hamvazószerdája előtt elégetik, ezzel jelöli meg a hívek homlokát a pap.

A szentelt barkához számos hiedelem fűződik. A legelterjedtebb szerint, ha a templomból jövet lenyelnek belőle egy-két szemet, és ez megvéd a hidegleléstől és a torokfájástól. Egyes helyeken úgy tartják, hogy a megszentelt barkát nem szabad bevinni a házba, mert akkor nyáron sok lesz a légy, ezért a padlásra, ablakba, házereszre akasztják. Gyimesben a megszentelt barkát már be szabad vinni a házba, de ha megszenteletlenül kerül oda, elhullanak a csirkék és más aprójószágok. Elterjedt hiedelem, hogy égiháborúkor a barka megvéd a villámcsapás ellen.

Virágvasárnap tilos a munka, de a mulatság is, hisz nagyböjt utolsó hetében vagyunk. A Mátraalján úgy tartják, hogy ekkor nem szabad táncolni, mert letáncolnják a fákról a virágot. A népszokás szerint ekkor kell elvetni a virágmagvakat, mert így szépek és illatosak lesznek.

Hozzászólások

Kivételes kincsre bukkantak a Somlón

Kivételes kincsre bukkantak a Somlón

A több ezer éves ékszer már megtekinthető.

Ókori aranymaszkokat sikerült lefoglalni

Ókori aranymaszkokat sikerült lefoglalni

A csempészeket pont a műkincsek eladása előtt sikerült elkapni.

Szkíták építhették ezt az ősi sírt

Szkíták építhették ezt az ősi sírt

A dél-szibériai lelőhelyen található kurgán az egyik legkorábbi halomsír, amely szkíta temetkezési szokásokat mutat.

Ez volt az olasz futball legsötétebb napja

Ez volt az olasz futball legsötétebb napja

A Torino labdarúgócsapatának 1949-es katasztrófájában a holokausztot túlélő magyar edzőlegenda, Egri-Erbstein Ernő is életét vesztette.

Ókori mezopotámiai kincsek mutatkoznak be Budapesten

Ókori mezopotámiai kincsek mutatkoznak be Budapesten

Számos lenyűgöző tárgyat lehet megtekinteni a Szépművészeti Múzeum időszakos kiállításán.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket