Egy királypárti századostól származik a francia forradalom híres indulója

A Le Petit Journal 1892. április 23-án megjelent száma ezzel az illusztrációval emlékezett a Marseillaise centenáriumára. A frissen elkészült forradalmi dalt a szerző, Claude Joseph Rouget de Lisle adja elő.
Fotó: Profimedia

Bár címe a dél-franciaországi kikötővárosra utal, a Marseillaise Franciaország keleti határán, Strasbourgban született a forradalom viharos napjaiban. A Nemzetgyűlés 1792. április 20-án hadat üzent Ausztriának, s ezzel megkezdődött a több mint két évtizedig tartó európai háborúskodás. Az immár hadszíntérré vált Strasbourg polgármestere négy nappal később egy banketten arról szónokolt: szeretné, ha lenne egy olyan induló, ami kifejezi a nép szabadságvágyát és gyűlöletét a zsarnokság ellen, a katonákat mozgósítja, a polgárokat pedig lelkesíti.

A garnizon egyik mérnökkari századosa, az amatőr zenész és versfaragó Claude Joseph Rouget de Lisle a felfokozott hangulatban, állítólag április 25-ről 26-ra virradóra, egyetlen éjszaka alatt megírta a dalt. A szöveget a források szerint biztosan ő írta, hogy a dallam is tőle származik-e, néhány zenetörténész vitatja. Rouget nevével ellentétben nem volt nemes, de royalista igen, nem is tette le az esküt az 1791. évi alkotmányra, ugyanakkor hazafias lelkesedés fűtötte. Az induló április 26-án este csendült fel először a strasbourgi polgármester szalonjában, szűk körű társaság előtt „Harci himnusz Luckner marsall tiszteletére” címmel. (A bajor születésű tábornok ekkor a rajnai hadsereg parancsnoka, így Rouget felettese volt.) A város jegyzője sírva fakadt a lelkesedéstől, a fiatalok pedig kalapjukat lengetve kiáltozták: Éljen Franciaország! (A jelenetet később előszeretettel örökítették meg francia festők.)

Rouget de Lisle műve nyomtatásban „A rajnai hadsereg harci dala” címmel jelent meg, de az ekkoriban egymást követő hazafias dalok áradatában kis híján feledésbe merült. Nyár elején azonban egy Marseille-ben toborzó doktor (Napóleon idején már tábornok), Francois Mireur újfent kinyomtatta „A határ menti hadseregek harci dala” címmel. A provanszál (Dél-Franciaországban élő, újlatin nyelv több dialektusát beszélők) önkéntesek meg is tették indulójuknak, s ezt harsogták, amikor július 30-án bevonultak Párizsba. Az immár szájhagyomány útján terjedő dalt róluk nevezték el La Marseillaise-nek. A szerző nevét ekkor már nem emlegették: a királypárti Rouget 1793-ban börtönbe került, s csak forradalmi himnusza miatt kerülte el a nyaktilót. Amikor kiszabadult, a Marseillaise-t már nem volt szabad énekelni, így szegényen és ismeretlenül halt meg 1836-ban; hamvai 1915 óta pihennek az Invalidusok dómjában, a francia nemzet legnagyobbjai között.

A Marseillaise-t a Köztársaság III. évében, messidor 26-án (1795. július 14-én) nemzeti dallá nyilvánították, de már a konzulátus idején betiltották, ez a kettősség jellemezte a következő évtizedeket. Énekelték az 1830-as és az 1848-as forradalom alatt, 1871-ben a Párizsi Kommün idején, de tiltottnak minősült mindkét Napóleon császársága és a Bourbonok idején, akik öt dalt is megtettek helyette himnusznak, de ezek egyik sem tudta feledtetni a Marseillaise-t (amelyet a második világháborúban, Franciaország német megszállás alá került terüetein ismét betiltottak).

1879-ben aztán újra Franciaország nemzeti himnusza lett, 1958 óta az alkotmányban is szerepel. A Marseillaise szövegét sokat bírálták úgymond kegyetlensége és vérszomjassága miatt, de a franciák egy vonásnyit sem hajlandóak változtatni rajta. Giscard d’Estaing elnök 1974-ben megpróbálta „a nagyobb méltóság” érdekében lassítani tempóját, de a módosítás akkora vihart kavart, hogy hamarosan visszatértek az 1830-ban született, Berlioz által hangszerelt változathoz. A Marseillaise eredeti szövege hat versszakból áll, a hetediket később tették hozzá. Közmegegyezés szerint hivatalos alkalmakkor csak az első versszakot és a refrént éneklik, aminek következtében a franciák többsége is csak eddig ismeri himnuszát.

A Marseillaise a forradalmi mozgalmak himnusza is: az Internacionálé szövege is dallamára íródott 1870-ben, a ma ismert melódia csak 1888-ban született meg. 1917-ben a februári orosz forradalom után az orosz szövegű Marseillaise volt de facto a himnusz. Rövid ideig még a bolsevik forradalom után is párhuzamosan használták az Internacionáléval, de végül elhagyták, mert túl szorosan kapcsolódott a kapitalista Franciaországhoz.

A Marseillaise vitathatatlanul a világ legismertebb nemzeti himnusza, amelyet számtalanszor idéznek zeneművekben: Robert Schumann A két gránátos című dalának végén hangzik föl, Csajkovszkij 1812 című nyitányában ezzel jellemezte az Oroszországra támadó franciákat, Offenbach Orfeusz az alvilágban című operettjében pedig a lázongó isteneket, sőt a Beatles All You Need Is Love című dala is a Marseillaise első taktusaival kezdődik. Népszerűségét tudományosan is megindokolták: lendületes dallama, továbbá az a tény, hogy a közönség teli tüdővel énekelheti anélkül, hogy elhibázná, kimagaslóan a legkönnyebben énekelhető himnusszá teszi.

A Marseillaise első magyar fordítását 1794-ben Verseghy Ferenc vetette papírra, a „Marsziliai ének” a következő évben vádpontként szerepelt a költő ellen a Martinovics-összeesküvésben játszott szerepe miatt indított perben. Azóta s számos magyar változata született, a köztudatban meggyökeresedett fordítást (Előre ország népe, harcra…) Jankovich Ferenc készítette.