Magyarország: nemek és igenek

Valóban határtalan lehetőségek adódnak a fiúk és a lányok számára?

„Miniszter is lehet belőled. Akárki” – fogalmazta meg Szabó Magda 1962-ben megjelent regényében egy unokáját néző öregasszony szavaival minden szülő és nagyszülő vágyait. Mi igaz ebből ma, a több mint ötven esztendővel későbbi Magyarországon? És mi lesz azokkal, akik kilógnak a sorból?
Az esélyegyenlőséghez mindenkinek joga van – szögezi le az Európai Bizottság. Magyarországon is cél az esélyegyenlőség növelése. Jóllehet a statisztikákban, felmérésekben szereplő mérőszámok alapján az európai uniós középmezőnybe tartozunk, a magyar állampolgárok neme – még mindig – jelentősen meghatározza várható életkorukat, pályaválasztásukat, karrierjüket, jövedelmüket.
Minden nő, aki megérti a háztartás körül felmerülő problémákat, közel áll ahhoz, hogy megértse az ország vezetése közben felmerülő problémákat is – mondta Margaret Thatcher, aki 1979–1990 között az Egyesült Királyság miniszterelnöke.
Úgy tűnhet, a lányok helyzete bizonyos szempontból kedvezőbb, hiszen a nők születéskor várható élettartama hét évvel meghaladja a férfiakét.
„Ám ez felemás előny – figyelmeztet Balogh Lídia, a Magyar Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Kutatóközpontjának munkatársa. – Az persze örvendetes, hogy a nők magas kort érhetnek meg, de utolsó esztendőiket gyakran özvegyen, magányosan, betegen, nehéz anyagi körülmények között töltik.”
Nyugat- és Észak-Európában érzékelhető a törekvés a gendersemleges nevelésre. Svédországban például több oktatási intézményben a különböző nemű személyes névmások használatát is kerülik. (Ugyanezért nem hangozhat el a „Fiúk, gyerünk focizni!” mondat, nehogy a lányok úgy érezhessék, őket kevésbé bátorítják a játékra.) Hasonló tendencia olvasható ki az egyesült államokbeli statisztikákból, amelyek a nemsemleges, tehát fiúnak és lánynak egyaránt adható keresztnevek térhódítását mutatja.
Magyarországon nem tapasztalható hasonló, sőt: több általános iskolai tankönyv tartalmaz sommás megállapításokat a nemek szerepéről, erősségeiről, gyengeségeiről. A családi életre nevelés tantárgy kerettanterve pedig célkitűzésként jelöli meg a diákok támogatását kisiskolás kortól „a genetikai nemnek megfelelő nemi identitás megerősítésében, a nemek közötti alapvető különbségek megismerésében (nemi jelleg, agyműködés, kommunikáció)”.
Önbeteljesítő jóslatokról vagy a természetes különbségeket tükröző, merev társadalmi szabályokról van-e szó? Pszichológiai kutatások szerint már csecsemőkorban is máshogy viszonyulunk a leány- és a fiúgyerekekhez: más tulajdonságaikat, képességeiket dicsérjük. Később a nőiesnek tekintett jellemvonásokat, a szabálykövetést, az engedelmességet, a jó kommunikációt, a kockázatkerülést jobban díjazza a hazai poroszos oktatás. És noha úgy tűnik, a felsőoktatást is meghódítják a lányok – hiszen az egyetemi, főiskolai hallgatók több mint fele nő –, tudásukból nem kovácsolnak számottevő előnyt: általában kevésbé jól fizető szakmával lépnek ki a munkaerőpiacra, és a béralkuban is rendre alulmaradnak.
Míg az alacsony presztízsű egészségügyi, oktatási ágazatban többségben vannak a nők, arányuk a műszaki pályákon kirívóan alacsony. Azért is kívánatos lenne vonzóvá tenni előttük ezeket a szakmákat, mert ha a hagyományosan férfiasnak tartott természettudományos és mérnök szakokon is elég lány végezne, a munkaerőpiacon tapasztalható mérnök-, illetve informatikushiány is csökkenthető lenne. Az iskolákban főleg a fiúkat bátorítják ezekre a pályákra (de több civil szervezet is dolgozik azon, hogy minél több lány jelentkezzen természettudományos szakokra).
„A matematikusnak tanuló német egyetemista lányok között igen nagy arányban voltak olyanok, akik nem koedukált középiskolába jártak – idézi fel egy felmérés eredményeit Balogh Lídia. – Feltételezhető, hogy ha nem voltak jelen viszonyítási alapul a fiúk, a lányok sokkal több kedvet éreztek az egyébként férfiasnak tekintett pályához. A koedukált oktatást rendszerint előremutató és haladó fejleménynek értékeljük, de úgy tűnik, bizonyos helyzetekben nem ez segíti elő a képességek kibontakoztatását.”
Ugyanakkor, ha egy lány jól teljesít matematikából, a műszaki tudományok felől inkább a közgazdasági, vendéglátóipari vagy a pedagóguspálya felé terelik. A hazánkban nemrég költségtérítésessé tett társadalomtudományi, jogász- vagy bölcsészképzés anyagi terhei is inkább a lányokat sújtják. Nem rózsás munkaerőpiaci helyzetük sem: nagyobb arányban vannak jelen az alulfizetett oktatási és egészségügyi szférában, vezető, magas presztízsű pozíciókat azonban – itt is, másutt is – ritkán töltenek be. Mindehhez kevesebbet is keresnek: nálunk a nők átlagos órabére tizenöt százalékkal alacsonyabb.
Bár úgy tűnhet, az „egyenlőtlenségesdi” a férfiaknak kedvez, ám a statisztikák szerint ők is megszenvedik a helyzetet. „A nők anyagi kiszolgáltatottsága miatt sokszor kizárólagos családfenntartói felelősség hárul a férfiakra. Ezt a stresszt és a társadalmi elvárásokból fakadó teljesítménykényszert megsínyli az egészségük” – mutatott rá Balogh Lídia. Valószínűleg ugyancsak a jövedelmi különbség az oka annak, hogy bár a lehetőség adott, évente csak az apák elenyésző hányada dönt úgy, hogy ő marad otthon gyesen, ugyanis a felmérések során a megkérdezett férfiak egyébként nem zárkóztak el a lehetőségtől.
Kézenfekvő lenne – és uniós tagságunk miatt kívánalom is – csökkenteni a nemek közti egyenlőtlenségeket. Ezt jól mutathatják a közélet szereplői, ott nemigen látszik elmozdulás. A megyei jogú városok, illetve a budapesti kerületek közül csak egyet-egyet vezet női polgármester. Csupán néhány női miniszter volt a rendszerváltás óta, és jellemzően kevésbé fajsúlyos, illetve – a hagyományos női szereppel összhangban – az egészségügyi tárcát vezették. Jelenleg sincs a kormányban női miniszter, államtitkári pozícióban is mindössze öt nő dolgozik. „Pedig a közvélemény-kutatások szerint a társadalom többsége támogatná a nők erősebb közéleti szerepvállalását.
Őket is érdekelné a politika, a közélet. Az sem helytálló indok, hogy egy képviselőjelölt csak a női mivolta miatt nem kapna szavazatokat. Nagyjából harminc százalékot tekintünk kritikus tömegnek, ha a döntéshozó testületek tagságában ezt meghaladja a nők aránya, akkor beszélhetünk társadalmi előrelépésről. Ám ettől még messze vagyunk. A rendszerváltás óta többször is felmerült az egyébként a skandináv országokban jól bevált női kvóta bevezetése, de mindig lekerült a napirendről. Az indoklás szerint nálunk, történelmi okok miatt, rossz képzeteket keltett volna” – mondta el Balogh Lídia. Jelenleg a Parlamentben tíz százalékra tehető a nők aránya; ezzel, a 22,9 százalékos világ- és a 25,8 százalékos európai átlagtól is jelentősen lemaradva, az országok közötti rangsorban a 152. helyen állunk, Malajzia és Szamoa között.
Ha egy ember meleg, de jóakaratú és keresi az Istent, akkor ki vagyok én, hogy elítéljem? – teszi föl a kérdést Ferenc pápa, 2013-ban
A melegjogok terén is felemás a helyzet: a társadalom jóval elfogadóbb az LMBTQ közösség tagjaival szemben, mint ahogy a közéleti megnyilvánulások alapján gondolnánk. Noha az Európai Unióban határozott a szándék a szexuális irányultságon és a nemi identitáson alapuló diszkrimináció felszámolására, hazánkban az utóbbi években csak lassú fejlődés tapasztalható. Pedig a jogszabályi környezet kedvezőnek számít. Például a 2009-ben bevezetett bejegyzett élettársi kapcsolat számos kérdésben ugyanolyan jogokat biztosít az azonos nemű pároknak, mint a kizárólag különböző neműeknek engedélyezett házasság. Ám a házasfelekkel ellentétben a párok nem vehetik fel egymás nevét, közösen nem fogadhatnak örökbe gyereket (egyénileg igen), és a leszbikusok mesterséges megtermékenyítésben sem vehetnek részt.
„Magyarországon csak mi nyújtunk kifejezetten ilyen jellegű jogi segítséget, így ha valaki a jogi eljárást fontolgatja, arról értesülünk – mondta el Dombos Tamás, a Háttér Társaság ügyvivője. – Az elmúlt években nagyjából évi kétszáz jogi jellegű megkeresés futott be hozzánk. Azt már nehéz megbecsülni, hányan vannak, akikben fel sem merül, hogy fellépjenek az őket ért jogsértés esetén.”
Sok ez vagy kevés? „Egyrészt erősödik a jogtudatosság, és többen jelzik a szexuális irányultságuk vagy nemi identitásuk miatt elszenvedett jogsértést. Gyakran előfordul az is, hogy a jogalkalmazók nincsenek tisztában a törvényi szabályozással. Ám a közszereplők elutasító, homofób és transzfób kijelentései elbátortalaníthatják a panaszosokat, feltételezvén, hogy úgysem szerezhetnek érvényt igazuknak, hiszen »fejétől bűzlik a hal«. Így sérül a jogalkalmazásba, az igazságszolgáltatásba vetett bizalom. És az állam nem is tesz meg mindent a jogtudatosság terjesztéséért.”
A panaszok sokfélék, sorolja Dombos Tamás: állásinterjún a jelölt elutasítása transzneműsége miatt, a munkahelyi zaklatás változatos formái, gyermek iskolai felvételének elutasítása a szülei leszbikussága miatt. 2016 közepén nagy visszhangot kapott, amikor a Baranya megyei gyámhivatal leállította egy pécsi kislány jól alakuló örökbefogadását, vélhetőleg nem függetlenül attól, hogy kiderült, az örökbe fogadó szülő leszbikus kapcsolatban él. A jogvédők általános tapasztalata szerint országos, politikai szinten nehézkes vagy épp lehetetlen az együttműködés, ám helyi és szakmai szinten van esély a párbeszédre.
Optimistán nézve viszont Magyarország lassan, de biztosan nyit az európai normák felé. Az Eurobarometer 2015-ben készült felmérése szerint a magyar társadalomban jelentősen csökkent a nemen, a szexuális irányultságon és a valláson alapú hátrányos megkülönböztetés. A megkérdezettek több mint harmadát nem zavarná, ha az ország legfőbb választott közjogi méltósága meleg, leszbikus vagy biszexuális lenne (ez az arány 2012-ben még 18 százalékkal kisebb volt). A változás csak részben tudható be annak, hogy a fiatalok nyitottabban állnak a témához. A házasság és az örökbefogadás kérdésében a harmincasoknál, negyveneseknél vaskalaposabbak a huszonévesek. Az adatok szerint korától függetlenül szélesítené a melegjogokat, akinek van LMBTQ ismerőse: egy közelmúltban készült hazai felmérésben a megkérdezettek mintegy negyede nyilatkozott úgy, hogy ismer ilyen személyt. Tehát mind többen vállalják fel magukat és bújnak elő, sokan már középiskolásként.
Dombos Tamás úgy látja, az oktatási intézmények hozzáállását nem feltétlenül a fenntartó (egyre gyakrabban valamelyik egyház) határozza meg, sok múlik az egyes pedagógusokon és az iskola vezetésén is. „Megesett, hogy egy intézmény a Labrisz Leszbikus Egyesület és a Szimpozion Egyesület középiskolásokat célzó felvilágosító, érzékenyítő programját azzal az indokkal hárította el, hogy ez a téma »nem időszerű « mostanában. Ugyanakkor az azonos neműek házasságáról szóló szlovákiai népszavazás kapcsán például a budapesti Piarista Gimnázium akkori igazgatója szólalt fel a nagyobb elfogadás mellett.”
Azonban az egyházi közösségekben továbbra is nehéz felvállalni a másságot. Pedig Nyugat-Európában arra is van példa, hogy az egyház kifejezetten támogatja a keresztény-meleg párbeszédet, síkra száll a teljes jogegyenlőségért.
De ettől mi még igen messze vagyunk.
Bordás Veronika cikke Fenntarthatósági Sajtódíjat nyert az írásos újságcikk (print, online) kategóriában, melyet 2017. szeptember 30-án vett át a szerző.