Ella, Linda, Levente, Katalin2025. február 13., csütörtök
Kultúra

Különleges cicák a Hemingway Múzeumban

2018.03.05.Kisgyörgy Éva
National Geographic Magyarország

„Nem láttátok Liz Taylort?” - kérdezte kollégáit az egyik idegenvezető a záróra előtti ellenőrzésen.

Mielőtt bezárta volna a házat, tudni akarta, vajon üres-e az épület, de a létszámellenőrzésen hiányzott egy macska. „Nemrég még az étkezőben aludt” – jött a válasz.

A különös beszélgetés Hemingway egykori otthonában hangzott el, Key Westen, ahonnan én is nehezen szakadtam el a látogatási idő végén. Az író miatt is nagyon erős hangulata van a háznak, de a különlegességét csak fokozza az itt élő 54 macska, akik mind egy-egy hírességről kapták a nevüket.

Hemingway kilenc éven keresztül, 1931 és 1939 között lakott a floridai Key West településen feleségével, Pauline Pfeifferrel. Talán a szabad, nyitott hangulat, a ragyogó kék ég vagy a számos nagyszerű bár az oka, de a városka mindig is sok művésznek adott otthont.  Az író pályafutásában ez a kilenc év kimagaslóan gyümölcsöző volt, ekkor született számos híres regénye, például A Kilimandzsáró hava vagy a Francis Macomber rövid boldogsága. A könyvek szinte azonnal az eladási toplisták élére kerültek, a házaspár igencsak jómódban élt.  Ők építették meg itt a villa mellett Key West első úszómedencéjét is, ami a korabeli viszonyok közt elképesztően drága volt. Túravezetőnk kacsintva mesélte, hogy ez ráadásul a feleség bosszúja volt ura hűtlensége miatt. Történt ugyanis, hogy Hemingwayt egy amerikai lap Spanyolországba küldte a polgárháborúról tudósítani, ahol ő ott összejött egy hölggyel. Pauline bosszúból lebontotta Hemingway imádott boksz ringjét és annak helyén csináltatta meg a medencét. A költségekre jellemző, hogy míg pár évvel korábban a házat a telekkel 8 ezer dollárért vásárolták, a medence 20 ezer dollárba került. Hemingway hazatérvén dühösen szemlélte a medencét, és a legenda szerint elővett egy pénzérmét, majd a földhöz vágta. „Ha így szórod a pénzem, legyen az utolsó pennym is a tied” – kiáltotta, haragosan. Pauline humorérzékére jellemző, hogy az érmét ott hagyta a földön, üveglappal fedette le, és a fényűző partikon vidáman mutogatta a vendégeknek. Több évtized távlatából mi is meg tudtuk nézni és persze a túra résztvevői nem hagyták ki a fotólehetőséget.

A híressé vált utolsó penny

Vezetőnk, bár sokadjára meséli ezt el, láthatóan még mindig csodálkozva rázza a fejét, amikor odaér a történetben, hogy az író halála után mindössze 80 ezer dollárért adták el a házat. A szerencsés vásárló nem sokáig tudta élvezni az új otthonát, ugyanis lépten-nyomon kíváncsi, nyakukat meresztő turistákba botlott az utcán, de időnként a saját kertjében is. Nem is bírta sokáig, inkább átalakította múzeummá a házat – és ez a mai napig így üzemel. A tulajdonosnak esze ágában nincs eladni, de nem bánja, hogy nem tud benne élni.

Az író töretlen népszerűsége a városban nem csak a turisták véget nem érő sorából mérhető le, de az évente megrendezett Hemingway hasonmás versenyen is. „Képzeljék, amikor 500 Hemingway van itt!” – lelkendezett a vezetőnk. No, de térjünk vissza Liz Taylorhoz, aki nem más, mint egy macska! Méghozzá nem is akármilyen!

A ház körül lebzselő macsekok fele különleges kórral él, ez a polydactylia (sokujjúság), ami arról ismerhető fel, hogy nem 18 (mint általában, mellsőkön 5-5, hátsókon 4-4) lábujjal, hanem extra ujjakkal rendelkeznek. Hemingway első macskájának is egy ilyen genetikai rendellenessége volt. A kolónia őse Snow Ball, avagy Hógolyó volt. Gazdája, Harold Stanley kapitány Massachusettsből hajózott Key Westre kedvenc macskájával és mindketten nagy tiszteletnek örvendtek a kikötő kocsmáiban. Itt ismerték meg Hemingwayt, akit elvarázsolt a különös macska, így amikor annak kölyke lett, a kapitány ajándékba adott neki egyet. Az első cica imádata vezetett a többihez, és az író egyre gyarapodó cicagyűjteményét hírességekről nevezte el. Ez a hagyomány ma is él, úgyhogy az 54 macska mindegyike egy-egy ismert emberről kapta nevét. Megtalálható itt Humphrey Bogarttól Ginger Rogersen át Sophia Lorenig a színészvilág minden nagysága. Mivel a többujjúság nem zavaró az ő életükben, a hagyaték őrzői ma is törekszenek arra, hogy ez a vérvonal megmaradjon.

Látogatásom idején Hemingway ágyán épp Daisy Buchanan pihent, a Nagy Gatsby női főhőse. Zavartalanul aludt, amíg mi fáradhatatlanul fotóztunk, aztán amikor felébredt, vezetőnk ölbe vette, hogy közelről is megmutassa tappancsait. Ezt csak ő teheti meg, a látogatóknak szigorúan tilos felvenni a cicákat, bár az nincs tiltva, hogy ők az ölünkbe üljenek, ha épp arra szottyan kedvük – mint ahogy ez meg is történt egy fiatalemberrel a kertben.

A cicák egészségi állapotát hetente egyszer állatorvos ellenőrzi, és mind a látogatók, mind az alkalmazottak rengeteg szeretettel veszik körül őket. Így eszük ágában nincs elszökni, bár nem is tudnának, a telket magas kerítés veszi körbe. Egyszer, jó egy évtizede azonban nyoma veszett Scott Fitzgeraldnak. „Képzeljék, megkérdezte egy látogató, eladó-e a cica, és amikor kategorikusan nemet mondtunk, csak megvonta a vállát. Aznap már nem került elő a kérdéses macska. Úgyhogy azóta árgus szemekkel figyelem, melyik macskabolond látogatónál van feltűnően nagy táska!” – tette hozzá nyomatékosan kalauzunk, aki láthatóan még mindig nem tért napirendre a történtek felett.

Mikor nagy nehezen kiterelték a látogatókat a kertből, a macskákat is sikerült összeszedni a ház kényelmes foteljeiről és a könyvesbolt eldugott polcairól. Liz Taylor is megkerült, úgyhogy a cicák megkapták a vacsorát és nyugovóra térhettek a villát imitáló macskaházukban.

Írta és fényképezte: Kisgyörgy Éva – www.travellina.hu

Hozzászólások

Fegyverek tucatjait rejtette két ősi épület

Fegyverek tucatjait rejtette két ősi épület

A szakértők szerint a tárgyakat áldozatként helyezték el egy törzsfő temetésekor.

Harcosok több ezer éves sírjaira bukkantak

Harcosok több ezer éves sírjaira bukkantak

A maradványok a harangedényes kultúrához köthetőek.

Ősi lábnyomokat találtak Pompejinél

Ősi lábnyomokat találtak Pompejinél

A Vezúv már a hírhedt, ókori kitörés előtt is megnehezítette a helyiek életét.

Megtalálták az indoeurópai nyelvek hiányzó láncszemét

Megtalálták az indoeurópai nyelvek hiányzó láncszemét

Magyar szakértők részvételével zajlott átfogó vizsgálat.

Feltárás kezdődik a szegedi Dóm téren

Feltárás kezdődik a szegedi Dóm téren

A téren korábban még nem végeztek átfogó feltárást.

National Geographic 2025. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket