Árpád-kori leletek Békéscsaba közelében

Főként Árpád-kori leletek kerültek elő Békéscsaba közelében – közöttük egy ritkaságszámba menő, majdnem teljesen ép lóval.

Mintegy 1,5 km hosszú szakaszon zajlik a feltárás Kamut határában a leendő M44-es főút nyomvonalán
Ahogyan folytatódik az M44-es út építése, úgy kerülnek elő tárgyak különböző korokból: 2017-ben Szarvas közelében avar leletanyagra bukkantak, míg idén május első napjaiban, Békéscsaba határában, az 1000 lelkes Kamut község közelében főként Árpád-kori emlékeket találtak a leendő útpálya helyén folyó feltáráson, amit a Budavári Kft. koordinál. Nagy Dániel Sándor, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum régésze válaszolt kérdéseinkre.
Honnan lehet tudni, hogy egy ilyen széles és hosszú útpálya alatt hol érdemes leletek után kutatni és eddig mit találtak a földben?
Kollégáim terepbejárással azonosították be e lelőhelyet. Gyakran a szántás során is a felszínre kerülnek régészeti leletek, ezeket gyűjtjük össze a terepbejárás során.
Eddig őskori, szarmata, avar és Árpád-kori cserepekre leltünk, ezért 2017 őszén egy próbaásatást végeztünk, ami beigazolta a terepbejárás eredményeit: egy XI-XII. századra keltezhető, Árpád-kori falut találtunk. Előkerült még egy szarmata női sír is, amit már sajnos megbolygattak – nem tudni, hogy ezt a római, vagy az Árpád-kori beásásokat végzők tették. Ám így is rengeteg gyöngy maradt a fekhelyben, ezüst- és bronzkarikákkal egyetemben. Félbevágott kutyát és egy felhagyott kútba dobott lovat is feltártunk egyéb állatmaradványokkal együtt.
Jelölőfestékkel határolják el azokat a részeket, ahol az előzetes – fémkeresős – talajpásztázó felderítések során leletre lehet számítani.
Sűrűn elhelyezkedő objektumok
Ilyen veremházakban éltek Árpád-korban élt eleink
Nagy Dániel éppen a kútba vetett lócsontokat „bontja”
Pogány rítust tanúsíthat a félbevágott eb csontváza
Érdekes kérdés lehet, miért kerültek ezek kútba.
Erre nyilvánvalóan az ásatást követő tudományos munka fogja megadni a választ. Ez csak a jéghegy csúcsa, ami itt látszik. Noha az emberek annyit látnak, hogy idekint áskálódunk az útpálya nyomvonalában, ám ezzel közel sem ér véget a munka: a múzeum külső raktárába kerülnek a tárgyak, ahol mosás után restaurálják ezeket, utána leltározás és feldolgozás következik. Konferenciákra is elvisszük a tárgyakat, valamint cikkeket, publikációkat írunk róluk.
Mennyi tárgyat, telepjelenséget (karámárkot, kutat) találtak eddig?
Már a 600-dik objektumszámnál tartunk, ami azt jelenti, hogy ennyi jelenséget bontottunk ki és dokumentáltunk. Itt elsősorban árkokra, gödrökre, kemencékre kell gondolni, de 1-2 házat is találtunk.
Korábban említette, hogy állatcsontok is felszínre kerültek. Lehet-e gazdálkodó- és állattartó életmódra következtetni mondjuk a kutyacsontokból?
Érdekes korszak ez, amit a régészek Árpád-kornak hívnak, a történészek meg középkornak. Bár a magyarság korán megismerkedett a földműveléssel itt, a lelőhelyen főként állattartásra utaló nyomokat találunk: lovak, szarvasmarhák, kis kérődzők csontjait; nagy karámok kerítőárkait.
Sok korabeli telepjelenség van köröttünk. Hogyan nézhetett ki akkortájt egy falu?
Valóban rengeteg Árpád-kori telepet tártunk fel, de mindegyik ritkásabb, tanya-tanyabokros, szállás-jellegű kis település lehetett. Mégis az objektumok relatív sűrűsége azt bizonyítja, hogy egy eddig elfeledett Árpád-kori településen járunk.
Mekkora lehetett a kiterjedése?
Bejárásunk alapján körülbelül másfél kilométer hosszú és egy kilométer széles. Ez elég nagy, de mégsem a mai értelemben vett nagy faluról van szó: szellősen álltak a házak, sátrak. Nagy probléma volt a korai Árpád-korban, hogy a falvak „mozogtak”, vagyis időnként odébb költöztek a közösségek. Ennek hátterében vagy a legeltető szilaj állattartás, vagy a vetésforgó alkalmazása húzódhatott, amikor egy adott földterület tápanyagtartalma kimerült, újabb helyen kezdtek termelni.
Mivelhogy egy felhagyott kútban találták meg a ló csontdarabjait, ez azt jelentené, hogy a kereszténység felvétele után itt még éltek a pogány szokások?
A kereszténység felvétele évekig, évtizedekig tartó folyamat volt. Gondoljunk csak az 1046-os, Vata-féle pogánylázadásra. Már a kalandozások során feljegyezték, hogy a magyarok kutyára esküdtek. 933-as forrásokból tudjuk, hogy a szláv dalamancok a magyarok elé egy kövér kutyát vetettek, így gúnyolván ezt a fajta esküt. Sőt a bizánci udvarban is született olyan feljegyzés, hogy a nomád és pogány bolgárok csak a kettévágott kutyára tett esküt fogadták el. „Aki nem tartja be az esküt, vágattassék ketté, mint ez a kutya!”.
Ugyanakkor az egyház már 732-től tilalmazta a lóhús fogyasztását, ami szintén pogány szokások közé tartozott. Részben anatómiai rendben találtuk meg a kútba hajított paripa maradványait. Jómagam egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy az itt élők fogyasztottak lóhúst, sőt került is elő olyan csont, ami ételmaradékként értelmezhető.
Kr. u. 300-ból származó ruhakapcsoló dísztű, ún. fibula
Egy Árpád-kori fenékpecsétes fazék aljának darabkája
II. Géza (1141-1162) vagy fiának, III. Istvánnak (1162-1172) a dénárjai
Ugyan csak hetekkel ezelőtt kezdődött a tényleges feltárás, de mire lehet még számítani ilyen lendületes kezdet után?
A 2018-as próbaásatások alapján jó leletsűrűségre számítok. Amiket viszont hiányolok, azok a házak. Nagyon remélem, hogy most már belefutunk a település azon részébe, ahol inkább házak kaptak helyet. És az sem kizárt, hogy itt lesz az a szarmata temető, aminek az egyik sírját már sikerült megtalálni.
Az interjút készítette és fényképezte: Sarusi István