Zita, Mariann, Anasztáz2025. április 27., vasárnap
Kultúra

Európai döntéshozók előtt egy száz éve vitatott módszer

2018.09.04.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Az óraátállítás napirendre tűzését Finnország kezdeményezte, mivel az állampolgárok tízezrei kérték a finn kormányt, hogy a jövőben maradjon a nyári időszámítás.

Fotó: Profimedia

Ezt követően az Európai Parlament (EP) 2018 februárjában kezdeményezte az óraátállítás szükségességének felülvizsgálatát és felkérte az Európai Bizottságot, hogy végezzen alapos értékelést a nyári időszámításról szóló irányelvről, és szükség esetén tegyen javaslatot annak felülvizsgálatára. Indoklásuk szerint, az állampolgári kezdeményezések azt mutatják, hogy nagy tömegek fejezik ki aggodalmukat egészségi okokra hivatkozva az évente kétszer, márciusban és októberben esedékes óraátállítás miatt. Ezzel szemben vizsgálatok azt is megállapították, hogy elhanyagolható az ennek kapcsán elért energiamegtakarítás.

A bizottság tájékoztatás szerint a 2001-ben hatályba lépett jelenlegi nyári időszámításról szóló irányelv harmonizált időpontot ír elő a nyári időszámítás kezdetét és végét illetően az egész unióra vonatkozóan azzal a céllal, hogy segítse a belső piac hatékony működését. Mint közölték, az Európai Bizottság 2018. január végén döntött arról, hogy információkat gyűjt, mi indokolhatja a nyári és a téli időszámításra vonatkozó irányelv módosítását.

Az Európai Bizottság 2018. július elején arra kérte az uniós polgárokat, döntéshozókat, érintett hatóságokat és gazdasági szakembereket, hogy online kérdőív kitöltésével mondjanak véleményt, sorakoztassanak fel szakmai érveket, valamint számoljanak be az óraátállás közlekedésre, energiamegtakarításra és az emberi egészségre gyakorolt hatásairól. A cél annak megállapítása, hogy szükséges-e foglalkozni ezzel a kérdéssel, vagy sem.

„A tagállamokból több mint 4,6 millió ember nyilvánította ki véleményét, a nyilvános konzultáció lezárását követően az Európai Bizottság megkezdi a kérdőívek feldolgozását és annak eredményéről jelentést tesz közzé 2018 őszén” – mondta Christian Spahr az Európai Bizottság szóvivője.

„Ha az uniós tagállamok nem hoznának egységes döntést az óraállítás ügyében, az gazdaságilag problémás lenne. Nagyon sok multinacionális vállalat működik Európában, amelyek összedolgoznak, és az eltérő időszámítás nehezítené a közös munkájukat” – mondta Regős Gábor közgazdász, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. munkatársa az M1 műsorában.

Így kezdődött

Az óraátállítás ötletét Benjamin Franklin amerikai feltaláló, demokratikus politikus, akkori párizsi nagykövet vetette föl először a Journal de Paris című lapban írt szatirikus esszében, 1784-ben. Azt javasolta a franciáknak, hogy kezdjék korábban a napjaikat, hogy spórolni tudjanak a gyertyával.

A nyári és a téli időszámítást 1916-ban vezették be Németországban és az Osztrák-Magyar Monarchiában, hogy az első világháború alatt csökkentsék az áramfogyasztást. Még ugyanebben az évben követte a példájukat a Brit Birodalom és Franciaország. A cél az volt, hogy a világosság idejére helyezzék át a tevékenységeket, és így csökkentsék a mesterséges világítást.
A mezőgazdasági szektor nyomására a két háború között számos európai és észak-amerikai ország elutasította a nyári időszámítás bevezetését, majd az 1970-es években, a kőolajválság idején ismét bevezették. Ebben az időszakban az elektromos energiát többnyire fűtőolajból állították elő.

1998 óta a nyári – március utolsó vasárnapja – és a téli időszámítás – október utolsó vasárnapja – kezdetét összehangolták az Európai Unión belül.

Más országok is alkalmazzák a nyári időszámítást: Kanada, az Egyesült Államok (néhány tagállam kivételével), valamint Mexikó, Jordánia, Új-Zéland, Libanon, Izrael és Kuba.
Afrikában, Marokkó kivételével ismeretlen az óraátállítás, ahogy Ázsiában is. Japánban az amerikai megszállók 1948-ban bevezették, de a szuverenitását visszanyert ország 1952-ben megszüntette. Kínában 1986-ban tettek kísérletet az óraátállításra, ám ez nem volt meggyőző, így 1991 óta ismét egy időszámítás van az országban.

Érvek az óraátállítás ellen

Az évek során számos mozgalom alakult világszerte, hogy bírálják az óraátállítás kedvezőtlen hatásait. Többek között azzal érvelnek, hogy az új technológiának köszönhetően alaposan csökkent az energiamegtakarítás mértéke. Rámutatnak az egészségre gyakorolt negatív hatásra is: gyerekeknél és időseknél megzavarja a biológiai ritmust.

A Magyar Alvás Szövetség közleményben hangsúlyozza, az alvás és az ébrenlét évezredeken át kialakult természetes ritmusának (cirkadián ritmus) mesterséges (intézményes) megzavarása az emberi szervezetre negatívan ható fáziseltolódási következményekkel jár.
A fáziseltolódáshoz való alkalmazkodás ideje alatt a közérzet rosszabb, a teljesítményszint alacsonyabb, a koncentráló képesség, a toleranciakészség csökkenhet, elalvási és alvási nehézségek léphetnek fel, annak ellenére, hogy a szervezet idővel alkalmazkodik a megváltozott viszonyokhoz.
A nyári időszámítás bevezetése az eredeti, és csillagászati szempontokon is alapuló téli helyett, azt jelentené, hogy például decemberben az első iskolai tanórák vagy munkaórák idején még teljes sötétség uralkodna kint, és a pirkadat legtöbbünket a munkahelyünkön érne.
Az alváskutatás, a napszakos ritmusok jelentőségének és szerveződési mechanizmusainak feltárásáért adott 2017-es élettani Nobel-díj, a baleseti statisztikák és még sok minden más arra figyelmeztet, hogy az órákat nem célszerű átállítani, sem pedig a korán kelést erőltetni, vagyis az eredeti, az időzónánknak megfelelő idő visszaállítása lenne a legésszerűbb döntés élettani, egészségügyi szempontból. Évezredek óta élünk ebben a rendszerben, és ez a jelenlegi téli időszámításnak felel meg.
Oroszországban Dmitrij Medvegyev elnök 2011-ben úgy döntött, hogy megvédik az oroszokat az óraátállítás káros hatásaitól, és a GMT+4 óra moszkvai idő szerint állandósította a nyári időszámítást. Az orosz téli éjszakában munkába járni kényszerülő lakosság tiltakozásának hatására az intézkedést visszavonták, és a kormány úgy döntött, hogy végleg visszatér a téli időszámításhoz.

Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója arról beszélt, hogy az óraátállítás sok ember számára komoly problémát okoz, mivel az időjárásra érzékenyek (a magyarok 78 százaléka) ehhez nehezen alkalmazkodnak.

Az óraátállítás eltörlését az Európai Bizottság kezdeményezte, mivel a közvélemény-kutatásban megkérdezettek 80 százaléka a megszüntetése mellett foglalt állást. A változtatást a tagállami kormányoknak és az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia, hogy hatályba lépjen.

Hozzászólások

Így táncoltatják különleges csónakjaikat a vietnámi halászok

Így táncoltatják különleges csónakjaikat a vietnámi halászok

Még akkor sem voltam biztos abban, hogy részt akarok venni Hoi An közösségi média szülte turistaattrakciójában, amikor a 63 éves evezősöm, Doan nevetve besegített a kör alakú bambuszcsónakba, amelynek vitenámi zászlót festettek az oldalára.

Buenos Airestől a Vatikánig: képeken Ferenc pápa élete

Buenos Airestől a Vatikánig: képeken Ferenc pápa élete

2025. április 26-án, öt nappal halála után temetik el Ferenc pápát, a National Geographic online kiadása fotókkal emlékezik meg a katolikus egyházfő életéről.

Több ezer éves temetőt találtak Abu-Dzabiban

Több ezer éves temetőt találtak Abu-Dzabiban

Ez az első nagy kiterjedésű vaskori temető, amelyet az Egyesült Arab Emírségekben találtak.

Kincsekkel teli nomád sírhalmot találtak

Kincsekkel teli nomád sírhalmot találtak

A Csecsenföldön feltárt nyughely az alánokhoz köthető.

Négy órán át készül ez a különleges tésztaétel

Négy órán át készül ez a különleges tésztaétel

Vizen úszó mécsesek, lampionokkal kivilágított UNESCO óváros, ahol egy régi mesterség utolsó képviselői élnek: ez Hội An, Vietnám gyöngyszeme, az egykori kikötő és kereskedőnegyed.

National Geographic 2025. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket