Egy magyar fizikatanár csavargásai a Föld körül

Dávid a világ leglepukkantabb kajakjában, a Queridában. (Salvador, Bahia, Brazília)
Fotó: Simon-Cselényi Noémi

Ennek köszönhetően sok egzotikus országot beutazott: több évet töltött például Thaiföldön, Kínában és az USA-ban.

Hány éve járja a világot? Volt-e valami, ami elindította ezen az úton? Kalandvágyból vágott neki az utazásnak, vagy esetleg kudarc érte itthon?
14 éve kezdtem; abszolút a kalandvágy és a kíváncsiság volt az, ami akkor elindított. 2004-ig csak turistaként voltam külföldön rövidebb időszakokra. 2004-ben egy ösztöndíjjal Ausztriába mentem, megírni a diplomamunkámat. 2005-ben, a második szakomhoz Franciaországban tanultam egy szemesztert. Ezután még Magyarországon voltam egy keveset, de 2007 óta már folyamatosan külföldön élek. Még a válság előtt jöttem el otthonról, tehát nem annak vagy a politikai helyzet hatására. Nem ért kudarc otthon, Angliában viszont nehéz volt a tanítás, sok mindent elölről kellett kezdenem.

Milyen országokban járt eddig?
A már említett Ausztria és Franciaország után Angliában tanítottam két évig, majd Vietnam, Kína, USA, Brazília, Nepál következett. Most Thaiföldön dolgozom a brit iskolában. Általában 2-3 évet töltök egy helyen. Az összes iskola, ahol eddig tanítottam, önálló intézmény, pályázat vagy közvetítőn keresztül kaptam munkát. Egyszerűen csak szeretek utazni és pár év után sokszor már mehetnékem van. Általában sokat csavargok abban az országban, ahol élek, mert igyekszem megismerni a kultúrát és a vidéket is, nem csak a fővárost. Turistaként Indonéziába megyünk vissza évről évre, de India is mindig szolgál meglepetésekkel, ha visszatérek.

Orangutánok etetés előtt, Borneó szigetén. A faj neve erdei embert jelent maláj nyelven.
Fotó: Simon Dávid

Mit jelent Ön számára a csavargás?
Amikor az ember utazik, kilép a komfortzónájából és elindul felfedezni valami újat. Ahogy a táj és az emberek változnak, az egyetlen dolog, ami állandó, az az utazó maga. Persze megtanulja, hogy a ‘cảm ơn’ a köszönöm vietnámiul és megtanul profi módon bánni az evőpálcikákkal, mégis, a legfontosabb tapasztalat az, ahogy átéljük az utazást, hogy hogyan reagálunk a minket érő folyamatos ingerekre. Egyszer csak kiderül, mi az, ami igazán boldoggá tesz, mi az, amire igazán szükség van, mint ahogy az is, hogy mit jelentenek az ember számára az otthon maradottak.

Megtanulom, hogy mitől érzem magam otthon a hazától nagyon távol, a folyamatos változásban. Én például nem szeretek tárgyakat birtokolni. Minél több dolgot cipel magával az ember, annál nehézkesebb lesz, mind gyakorlati, mind átvitt értelemben. Utazás közben az ember rájön, hogy mennyi szabadság van abban, hogy délután még fogalma sincs, hol fog aludni aznap, kivel fogja összehozni a sors vagy hogy mikor készítheti el élete fotóját. Az utazás lényege, hogy új, váratlan dolgok történjenek, ettől lesz érdekes.

Ezzel a motorral közlekedtem Kelet-tibetben. A jármű egy Harley Davidsonról készült középvacak kínai másolat, egy „Chinese Harley”, azaz röviden „Charley”.
Fotó: Simon Dávid

Utazás közben elvesznek a hét napjai. Nincs több „T.G.I. Friday”, azaz „Thanks God, It’s Friday” (Amerikában így hívják a péntek délutáni Happy hourt). Nincs hétfői mufurc békávézás, eltűnik a különbség hétvége és hétköznap között. Az válik fontossá, amit épp abban a percben csinálok, ahogy jelen vagyok a pillanatban. Amíg otthon sokszor arra sem emlékeztem, hogy mit csináltam három nappal ezelőtt, arra életem végéig emlékezni fogok, hogy milyen volt az a naplemente a Manilai-öböl fölött. Vagy a halszagú csilis muffinra, amit egy indonéz helyi légitársaság adott karácsonyra az összes, és egyébként főleg muszlim utasnak.

Pokhara-völgy, Nepálban
Fotó: Simon Dávid

Sokan azért nem vágnak bele hasonló kalandokba, mert félnek. Nekik mit mondana?
Leginkább azt, hogy a világ alapvetően nem veszélyes. Az elmúlt tizenvalahány év csavargásainak talán legfontosabb üzenete számomra az, hogy az emberek mindenhol kíváncsiak, általában kedvesek, és szinte mindenhol segíteni akarnak.

Tényleg mindenhol? Ezt sokan nem gondolnák így… Magyarországon sokan azt képzelik, hogy Dél-Amerikában kifejezetten veszélyes helyek is vannak.
Persze, sok helyen vannak azért kockázatok, és van, ahol tényleg észnél kell lenni. Érdemes megkülönböztetni, hogy ez a veszély kifejezetten a turistákra vonatkozik, vagy „csak” bandatagok ölik egymást a város rázósabb negyedeiben. Mi Brazília egyik elég veszélyes nagyvárosában, Salvadorban laktunk. Volt ott olyan favella (szegények által lakott negyed), aminek már a környékéről is próbáltak elküldeni a helyiek, nehogy odatévedjünk. Ehhez képest mi szándékosan bementünk az egyik ilyenbe, fényképezőgéppel.

Milyen volt a fogadtatás?
Hát, meg fog lepődni… Volt két rettenetesen lepukkant kajakunk, Querido és Querida. A feleségemmel, Noémivel, a tenger felől érkeztünk a favellába. A helyiek nem csak hogy segítettek szárazra tenni a két teknőt, de mire az egyikükkel megbeszéltük, hogy honnan akarnak szelfizni velünk, addigra már két hideg sör figyelt az asztalunkon.

Brazília, Mindenszentek öböl (Bahia de Todos os Santos), Megváltó város vonzáskörzete, Isten Anyja falu (Madre de Deus) – mellesleg a falu legalább fele piroslámpás negyed, a maradék pedig egy olajfinomító, ahol a klientúra lakik és dolgozik.
Fotó: Simon Dávid

Ennyire fontos Önöknek, hogy „bemenjenek a sűrűjébe”?
Brazíliában a favellák gyakran olyan helyre épültek, ami ugyan valakinek a tulajdona, de nem építette be, gyakran azért, mert nehezen megközelíthető, vagy annyira meredek. Pont ezért viszont sokszor onnan a legjobb a kilátás…

Ha pedig az ember elég türelmes, akkor meg fogja ismerni azt a riói művészt, aki minden sztereotípia ellenére beköltözött ebbe a favellába és ingyen tanítja zenélni a helyi gyerekeket. Azt szeretném mondani ezzel, hogy átutazva csak a furcsaságokat és a különbségeket veszi észre az ember, és persze azokból is csak a felszínen szembeötlőket. Ha viszont ott lakik, mindig kiderül, hogy az is egy nagyon színes világ.

Mit jelent az „expat” kifejezés? Mivel jár ez az élet?
Expat az, aki huzamosabb ideig külföldön él, vagy akár véglegesen külföldre költözött. Amiért ez több mint utazóként, vagy pláne turistaként mászkálni valahol, hogy így lesznek az embernek kapcsolatai a helyiekkel, esetleg együtt dolgozik velük, és így még többet meg fog tudni a szokásokról, az emberekről, a kultúráról.

Nepálban például a vízvezeték-szerelő nem akkor jön, amikorra megbeszélem vele, hanem amikor éppen arra jár, akár előző nap reggel 6-kor, vagy két nappal később, de persze napközben, majd csodálkozik, hogy miért nincs otthon senki. Persze ehhez hozzátartozik, hogy Nepálban majdnem mindenkinek van egy „didi”-je, aki a bejárónő, mos, takarít, sokszor főz is, és persze szinte mindig ott van. Mondjuk, azt semmi sem magyarázza, hogy miért állít be a szerelő, amikor végre megjön, egyetlen szerszám nélkül… Viszont készségesen vállalja, hogy ha adok neki pénzt előre, akkor elmegy és vesz szerszámot. Másnap végül szerszámmal jön vissza, persze nem a megbeszélt időpontban, és a csaptelepet, aminek a cseréjéhez hívtuk, nem hozza…

Számunkra is csak odaköltözésünk után derült ki, hogy Katmanduban, Nepál fővárosában nincsenek utcanevek és házszámok, csak a főbb utak csomópontjainak van nevük. Ezért a bankszámlanyitáshoz egy térképet kellett rajzolnom az igénylőlapra, és mellékelnem egy részletes útbaigazítást, hogy itt és itt kell jobbra fordulni, és a nagy fa után a második piros házban lakunk, aminek barna a kerítése.

Simon Dávid a Grand Canyonban fotózik
Fotó: Ákos Zsuzsa

Szándékozik-e visszaköltözni Magyarországra?
A közeljövőben biztosan nem, de a jóval távolabbi jövőben nincs kizárva, talán az is lehet, hogy néhány év múlva egy európai városban fogunk élni, ami azért közelebb lesz, mint Bangkok.

Az interjút készítette: Bajomi Bálint – balint.bajomi.eu