Cáfolták a Rudolf Hess szökéséről szóló elméletet

Egy ismert összeesküvés-elmélet szerint Adolf Hitler helyettesének, Rudolf Hessnek sikerült megszöknie a börtönből.

Szakértők egy csoportja cáfolta azt a népszerű elméletet, mely szerint Rudolf Hess egy hasonmás segítségével szökött meg börtönéből – írja az IFLScience.
A nemzetiszocialista vezető 1941 májusában titokban Nagy-Britanniába utazott, hogy tárgyaljon a béke megkötéséről. Repülőgépe azonban Skóciában lezuhant, és fogságba esett. A nürnbergi perben utóbb életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, és a nyugat-berlini Spandau börtönében helyezték el.
Nagyjából 70 évvel ezelőtt az a szóbeszéd kezdett terjedni, hogy Hesst egy hasonmásra cserélték, így meg tudott szökni. Az elméletet több szakember és szemtanú, illetve a politikus felesége is igazolta, a nő ugyanis egy idő után arra jutott, hogy nem férjét őrzik a börtönben.
A legmeggyőzőbb bizonyítékok egy helyi sebésztől származnak, aki a 7-es számú rabot (aki állítólag maga Hess volt) vizsgálta. A szakértő szerint az elítélt jellemzői és a kartonjában rögzített adatok között sok volt az ellentmondás: az iratokkal ellentétben a fogvatartott mellkasán nem voltak sebek, és elülső fogai közt sem volt látványos fogköz.
Az összeesküvés-elméletet támasztja alá az a tény is, hogy Hessnél egy idő után amnéziát állapítottak meg, ráadásul élete utolsó 28 évében családtagjai sem látogatták.
Sherman McCall kollégáival a közelmúltban egy állítólagos Hesstől vett vérmintát, illetve egy ma is élő rokonának DNS-ét vetették össze. A nemzetiszocialista vezető csontjainak közvetlen tanulmányozására nem volt lehetőség, mivel maradványait 2011-ben megsemmisítették.
A vizsgált vérmintát 1982-ben, Hess halála előtt öt évvel gyűjtötték be a 7-es számú rabtól. Ha az összeesküvés-elmélet igaz lenne, ekkora már nem Hesst őrizték volna a börtönben.
Az elemzés során a kutatók arra jutottak, hogy nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy Hesst egy hasonmásra cserélték, így cáfoltnak tekinthető a szökésről szóló hipotézis. A 7-es számú elítélt bizonyosan Rudolf Hess volt.