Gyertyaszentelő, medveles, vizes élőhelyek világnapja

A keresztények ezen a napon tartják Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét is, amely a karácsonyt követő negyvenedik napra esik. Ez a jeles nap akkor került a naptárban a mai helyére, azaz február 2-ára, amikor a 6. században Róma a karácsonyt az addigi január 6-áról december 24-ére helyezte. Maga az elnevezés arra a bibliai történetre utal, amely szerint Szűz Mária a 40 napos Jézust a zsidó hagyománynak megfelelően bemutatta a jeruzsálemi templomban, s ott – az ilyenkor kötelező áldozat fölajánlásakor – Simeon a kisdedet a nemzetek megvilágosítására szolgáló fényességnek nevezte, mondván: úgy világít majd, mint a gyertya egy sötét szobában. A negyvenedik napnak ez esetben az a jelentősége, hogy a szülő nő 40 napig tisztátalannak számít, ez idő alatt nem mehet templomba. Ez az ünnep valójában Szűz Mária megtisztulásának ünnepe. A keresztény istentiszteleteken erre emlékezve szentelik meg ezen a napon az ünnepi gyertyákat, amelyek megvédik a csecsemőket az ártó szellemektől és a betegségektől.

A medveles egy kedves néphagyomány, valódi időjárást megjósoló hatása igen csekély, bár a medvék időjós képessége még nagy írónkat, Jókai Mórt is megihlette. Új földesúr című regényében így ír a nagy filozóf medvék tavaszjóslásáról: „Van aztán egy napja a télnek, aminek “gyertyaszentelő” a neve. Miről tudja meg a medve e nap feltűnését a naptárban, az még a természetbúvárok fölfedezésére váró titok. Elég az hozzá, hogy gyertyaszentelő napján a medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban. Azt nézi, milyen idő van!

Ha azt látja, hogy szép napfényes idő van, a hó olvad, az ég tavaszkék, ostoba cinkék elhamarkodott himnuszokat cincognak a képzelt tavasznak, s lombnak nézik a fán a fagyöngyöt, pedig lép lesz abból, melyen ők megfogulnak; ha lágy, hízelgő szellők lengedeznek, akkor a medve – visszamegy odújába, pihent oldalára fekszik, talpa közé dugja az orrát, s még negyven napot aluszik tovább; – mert ez még csak a tél kacérkodása; mint a régi rendszer minisztériuma szabadelvű program mellett.
Ha azonban gyertyaszentelő napján azt látja a medve, hogy rút, zimankós förmeteg van; hordja a szél a hópelyhet, csikorognak a fák sudarai, s a lóbált száraz ágon ugyancsak károg a fekete varjúsereg, mintha mondaná: reszkessetek, sohasem lesz többet nyár; a tél megígérte nekünk, hogy már most örökké fog tartani; mi kivettük árendába a szelet, fújatjuk, amíg nekünk tetszik; a nap megvénült, nincs többé semmi ereje, elfelejtkezett rólatok! Kár várnotok! – Ha jégcsap hull a fenyők zúzmarázos szakálláról; ha a farkas ordít az erdő mélyén: akkor a medve megrázza bundáját, megtörli szemeit és kinn marad; nem megy vissza többet odújába, hanem nekiindul elszánt jókedvvel az erdőnek. Mert a medve tudja azt jól, hogy a tél most adja ki utolsó mérgét.”

Február másodika a vizes élőhelyek világnapja, annak emlékére, hogy 1971-ben ezen a napon írták alá az iráni Ramsar városában a Ramsari Egyezmény néven ismertté vált nemzetközi megállapodást a vizes élőhelyek, elsősorban az ott élő madárvilág védelméért.
Az egyre fokozódó emberi beavatkozás hatására a 20. század közepére olyan mértékben összezsugorodtak a vizes élőhelyek, hogy óhatatlanul szükségessé vált az ökoszisztémák hosszú távú megőrzését szolgáló nemzetközi szintű összefogás. Bár az alapítók között csak 18 ország szerepelt, eddig összesen 169 ország csatlakozott. A csatlakozás feltétele, hogy az adott ország legalább egy, a kritériumoknak megfelelő vizes élőhellyel rendelkezzen.

Hazánk 1979-ben csatlakozott a Ramsari Egyezményhez. Jelenleg 29 terület van a listán, amely összesen 260 ezer hektárt jelent. Ezek a területek nem csak a hazai növény és állatvilág szempontjából jelentősek, de a vonuló madarak számára is igen fontos pihenő, – és táplálkozó helyül szolgálnak.

A vizes élőhelyekre a legnagyobb veszélyt hazánkban a környező mezőgazdasági területekről bemosódó vegyszerek, a növekvő turizmus, a vízi sportok, a vízutánpótlás hiánya valamint a túlzott halászat és nádkitermelés jelenti.

A csatlakozás évében a listára került területek között szerepel a kardoskúti Fehér-tó, a Hortobágy és a Kis-Balaton. A kiskunsági szikes tavak és csatornák, a hozzájuk kapcsolódó szikes puszták számos bennszülött, sótűrő növényével (pl. sziki őszirózsa, pozsgás zsázsa, magyar sóvirág) szintén elsőként kerültek az egyezmény hatálya alá. Ekkor került a listára hazánk egyik legjelentősebb vidraállományának otthont adó, a Tisza hullámterén lévő Mártély; valamint Pusztaszer; a Dráva egyik holtága, a Szaporca; valamint a Velencei-tó és a vele egykor összefüggő, ma már különálló, nádassal, úszóláppal borított Dinnyési-Fertő.

A legnagyobb kiterjedésű hazai ramsari terület a Balaton és annak parti sávja. Európa legnagyobb édesvízi tava számos védett madárnak ad otthont, többek között a kanalas-, a hegyi-, és a füstös récének, a kis bukónak, a sarki búvárnak és a bütykös hattyúnak.