Elveszett település árulkodik Dél-Afrika múltjáról
Egy új vizsgálat során eddig ismeretlen településmaradványokat fedeztek fel a dél-afrikai Suikerbosrand Természetvédelmi Területen.
A Kweneng nevű település egy virágzó központ volt, amely az 1400-as években jött létre, és a 19. századi elnéptelenedéséig állt – írja a Live Science. Karim Sadr, a Witwatersrandi Egyetem régésze szerint a város a helyi, 1820-as években zajló polgárháborúk során semmisülhetett meg.
A harcok valószínűleg nem pusztították el egyből a települést, hiszen a lelőhelyen azonosított legújabb építmények 1825-1875 között épültek. Sadrék ezt Kweneng történetének végső szakaszának tartják.
A szakértők az 1960-as évek óta tudnak arról, hogy a város egykor létezett. A város első romjait 1968-ban találták meg, de egészen mostanáig nem sikerült felmérni a település teljes méretét.
Kweneng jelenleg egy vastag növénytakaró alatt fekszik. 2012-ben Sadr műholdas felvételeket elemezve felfedezte, hogy a város a vártnál kétszer nagyobb kiterjedésű, az új, LIDAR vizsgálat pedig kimutatta, hogy valójában a véltnél háromszor nagyobb.
Mivel a kolonizálás előtti Dél-Afrika történetéről nem maradtak fenn írásos források, az efféle felfedezések kiemelten fontosak. A friss eredmények alapján a kutatók úgy vélik, hogy Kwenenget története csúcspontján, 1820-ban 5-10 ezer ember lakhatta. A városban a mai Botswana és Dél-Afrika területén élő tswanák laktak.