Afrika déli részét is elérhette a középkori fekete halál

Európa, Ázsia és Afrika északi régiói a fekete halál járványai idején, a 14. században jelentős átalakuláson mentek keresztül a nagymértékű népességcsökkenés miatt, azonban eddig meg voltak róla győződve a történészek, hogy a járvány nem jutott el a Szaharától délre eső területekre. Új bizonyítékok azonban átírhatják a fekete kontinens középkori történelmét.

Európa. Ázsia és Afrika északi régiói a fekete halál járványai idején, a 14. században jelentős átalakuláson mentek keresztül a nagymértékű népességcsökkenés miatt, azonban eddig meg voltak róla győződve a történészek, hogy a járvány nem jutott el a Szaharától délre eső területekre. E területek igen gyéren létező írott emlékeiben nem tesznek említést járványról, az európai pestis-tömegsírok is hiányoznak innen (legalábbis az európainál jóval hézagosabb régészeti vizsgálatok során nem akadtak ilyenre), és a 15-16. századi európai felfedezők sem említenek járványokat, holott Európában ekkor még voltak fellángolásai a pestisnek.
Nemrégiben azonban olyan régészeti, történelmi és genetikai bizonyítékok összességére leltek, amelyek alapján feltételezhető, hogy mégsem kímélte meg a fekete halál Afrika szubszaharai régióit, a felfedezéseket március 6-án a Science hasábjain foglalták össze.
Ha bebizonyosodik, hogy igazuk van a kutatóknak, azzal alaposan megváltozhatnak a korabeli kereskedelmi viszonyokról alkotott elképzeléseink is. A pestis ma is jelen van, többek közt e régiókban is, azonban eddig azt feltételezték, hogy csupán a 19. század során érte el a térséget a kórokozó.
Egy francia régész, aki még a 2000-es évek elején kezdett ásatásokba Ghána déli vidékének lelőhelyein, számos olyan jelet talált, amelyek hirtelen elnéptelenedő településekre utaltak. A korabeli ghánai településeket földsánc- és árokrendszerrel vették körbe, ezek egyikét, az i.sz. 700-ban alapított Akrokawa-t vizsgálták részletesebben a feltárások során. A település folyamatosan lakott volt, lakossága mezőgazdasági tevékenységet folytatott, azonban a 14. században hirtelen elnéptelenedett. A kutató érdeklődését felkeltette a helyzet, és számos további ghánai településmaradvány esetében pontosabb kormeghatározási adatokat gyűjtött. Ezek eredményei alapján a teljes régió hasonló átalakuláson ment ekkor keresztül, s számtalan sánccal-árokkal körbevett települést hagytak el korabeli lakói.
Burkina Faso egy szintén e korból származó régészeti lelőhelyén, Kirikongo-ban egy amerikai régészcsoport talált hasonló bizonyítékokat. Az i.sz. 100-ban alapított települést több mint ezer éven át folyamatosan gyarapították a mezőgazdálkodást, állattenyésztést és vasművességet használó lakói, majd a 14. század második felében hirtelen, minden külső ok nélkül felére csökkent a település mérete. A kerámiatárgyak kisebbé és egyszerűbbé váltak, és a szomszédos Mali korabeli primitívebb kultúrájára hasonlított eztán a város. A régészeket a változások arra emlékeztették, amiket még a Justinianus császár korában a Brit szigeteket elérő első európai pestishullám ott okozott a településszerkezetekben.
Hasonló település-szerkezeti és méretváltozásokra számtalan további helyszínről vannak adatok, s ezek időszaka is hasonló, így nem alap nélküli a feltételezés, hogy a pestis hatására alakulhatott át a szubszaharai afrikai társadalom is.
Etiópiában 13-15. század közti írásos történelmi emlékek újabb vizsgálatai során találtak olyan szövegeket, amelyekben hatalmas járványt említenek, Európából ismerős hatásokkal: „olyan sokan haltak meg, hogy nem maradt, aki eltemesse a halottakat”. A járványról nem világos, hogy milyen betegség lehetett, azonban az etióp kopt egyház a 15. századra már átvette az európai pestis-szentek, Szent Rókus és Szent Sebestyén imádatát.

Egy 2016-os genetikai vizsgálat alapján a kelet- és közép-afrikai területeken ma megtalálható Yersinia pestis baktérium egy olyan törzs közeli leszármazottja lehet, amely az európai-ázsiai fekete halál 14. századi járványait okozta, a napjainkban a bolygón létező pestisbaktérium-törzsek közt ez áll genetikailag legközelebb a középkorihoz. Ez persze csak igen közvetett bizonyíték, ahhoz, hogy teljes bizonyossággal állíthassák, a korabeli szubszaharai régióra is lesújtott a fekete halál, az ideális az volna, ha régészeti lelet DNS-vizsgálata során találnák meg a baktérium nyomait. Ennek jelenleg nem sok az esélye, mivel a meleg klíma hatására a DNS igen gyorsan lebomlik, azonban talán fogakból kivonható megfelelő minőségű minta.
Annyi bizonyos, hogy számos területen azonos korban néptelenedtek el a települések, s ezt követően nem nyerték vissza korábbi virágzó állapotukat. Talán a kutatások alapján további régészcsoportok is kedvet kapnak a 14. századi afrikai leletek alaposabb vizsgálatához, és még tovább nőhet a bizonyítékok száma, és talán a perdöntő genetikai adatokra is rábukkanhatnak.
A kutatási eredményeket egy áprilisban, Párizsban megrendezendő antropológiai konferencián ismertetik majd részleteiben.
Forrás: Égen-Földön-Föld alatt