Bombázóktól az utasszállítókig tervezett gépeket

A Moszkvától északra lévő Vologda közelében látta meg a napvilágot, de szülőfaluját csakhamar ott kellett hagynia, hogy pénzt keressen. Sokféle munkát kipróbált, 1910-ben, az első orosz repülőnapon éppen a kifutópályát tisztította Szentpétervárott, és a masinák látványa rabul ejtette, ettől kezdve csak a repülésre gondolt. Amikor az első világháború kitörése után besorozták, sikerült a légierőhöz kerülnie, majd képesített pilóta lett. A bolsevik hatalomátvétel után belépett a Vörös Hadseregbe, de műszaki ismeretei miatt nem pilótának, hanem szerelőnek osztották be. Egyszer egy lelőtt angol gépet kellett szétszerelnie és Moszkvába vinnie, ekkor döntötte el, hogy egyszer majd megtervezi saját repülőgépét.
1922-től a moszkvai Zsukovszkij Katonai Repülőmérnöki Akadémia hallgatója volt, siklógépeket tervezett, amelyekkel versenyeken vett részt. 1926-os végzett és vezető tervezőként dolgozott katonai és polgári aviatikai intézetekben, feladata a Vörös Hadsereg légierejének korszerűsítése volt, közben maga is sokat repült, 1938-ban egy kényszerleszállás során meg is sérült. Munkáját személyi rivalizálások és politikai intrikák nehezítették, a tervezőirodák sorozatos átszervezése közepette az 1930-as évek derekára sikerült saját tervezőcsoportot létrehoznia. Első saját tervezésű gépe a CKB-26 (1940-es gyártásba kerülésekor már Il-4) távolsági bombázó volt. A gép 1938-ban a Moszkva-Vlagyivosztok távolság nonstop oda-vissza megtételével világrekordot állított fel.
Nevét igazán híressé a második világháború híres Il-2 Sturmovik, avagy Fekete Halál elnevezésű páncélozott vadászbombázója tette. A „repülő tank” második változata már kétüléses volt, két 37 milliméteres gépágyúval rendelkezett, 450 kilogramm bombaterhet vihetett. Elsősorban páncélosok megsemmisítésére volt alkalmas, és nagy szerepet játszott abban, hogy a kezdeti vereségek után a Vörös Hadsereg fölénybe került a németekkel szemben. A Sturmovikból 36 ezer darab készült, ezzel minden idők legnagyobb sorozatszámban gyártott repülőgépe volt.
Iljusin később megtervezte az Il-10-es csatarepülőgépet (amelyből a második világháború után a magyar légierő is kapott) és az Il-28-as sugárhajtású bombázót. Ez a hatvanas évek elején, a kubai válság idején vált világszerte ismertté, a Magyar Néphadsereg is rendszeresített belőle néhányat.
Iljusin már a háború alatt belekezdett a polgári gépek tervezésébe. 1945-ben megkezdődött – a következő évben szolgálatba állított – kétmotoros, kis hatótávolságú Il-12 gyártása, a 27 utas szállítására alkalmas gépek az 1980-as években még repültek Kínában. Ennek a gépnek a továbbfejlesztett változata volt az Il-14, amelyből az ötvenes években Magyarország is vásárolt. 1957-re készült el az Il-18-as négymotoros turbólégcsavaros gép, ez volt a Malév első, nagy távolságokra is repülni képes utasszállító gépe. Iljusin további konstrukciója volt az Il-62-es – sokáig ilyen volt Fidel Castro magángépe, amelyet a 2000-es évek elején a „márkahű” kubai vezető egy Il-96-osra cserélt le.

Il-18-as Malév gép a londoni Heathrow repülőtéren, 1965-ben.

Forrás: Wikipedia

Az Il-76-os gázturbinás, sugárhajtóműves utasszállító eredetileg teherszállítónak épült, de volt katonai változata is, ezt követte az Il-86-os légibusz, amely 1976-ban szállt fel először. Ennek továbbfejlesztett változata volt – már a tervező halála után – a 350 férőhelyes Il-96-os gép, amely Oroszországban 1993-tól repül, átalakított változata ma is Vlagyimir Putyin elnöki különgépe.
Iljusin élete során több mint ötven katonai és polgári repülőgépet tervezett, tevékenységét számtalan kitüntetéssel ismerték el. Az Állami Díjat és a Lenin-rendet nyolcszor, a Szocialista Munka Hőse címet háromszor kapta meg, a Lenin-díjat 1960-ban vehette át. A szovjet hadsereg hadmérnökeként altábornagyi rangig jutott, egykori akadémiáján professzor lett. 1968-tól tagja volt a Szovjet Tudományos Akadémiának, 1937 és 1970 között parlamenti képviselőnek is megválasztották.
Iljusin 1977. február 9-én hunyt el Moszkvában, sírja a novogyevicsi temetőben található, ma is nevét viseli egy tervezőiroda és egy repülőgépgyár. (Az orosz vezetés 2006-ban a nagy orosz repülőgépgyártó vállalatokat egy holdingba vonta össze, az Iljusin fő profilja a teherszállító és a katonai gépek gyártása.)
A számtalanszor megcáfolt, de mindig életre kelő legenda szerint Iljusin fia volt a világ első űrhajósa, akit Gagarin előtt öt nappal, 1961. április 7-én lőttek fel. Az ifjabb Iljusin állítólag háromszor megkerülte a Földet, de landoláskor meghibásodott az űrhajó, katapultálni sem tudott, kínai területen ért földet és súlyos sérüléseket szenvedett.