Kivételes leletekre bukkantak a Titicaca-tó mélyén
Szakértők egy csoportja lenyűgöző kincseket azonosított a Titicaca-tóban. A tárgyak isteneknek szánt ajándékként kerülhettek a vízbe.
Az ajándékokat évszázadokkal ezelőtt helyezhették el a Tiahuanaco-kultúra előkelői – írja a Live Science. A népcsoport hozta létre az első nagyobb államot az Andokban, amely időszámítás szerint 500 és 1100 között létezett.
A leletek eredetileg egy kis sziklaszigeten lehettek, amelyet utóbb elnyelt a víz. Christine Hastorf, a Berkeley-i Kaliforniai Egyetem munkatársa, aki nem vett részt a kutatásban, úgy véli, hogy a szikla lehetett az a pont, amely közel volt ugyan a tó közepéhez, de a szárazföldről is könnyen meg lehetett közelíteni.
A búvárok régóta tudnak arról, hogy a tó mélye kincseket rejt. Az első leleteket 1977-ben azonosította egy japán búvár a Nap-sziget melletti Khoa-zátonynál. 1988-ban és 1989-1992-ben újabb expedíciók indultak a környékre, akkor inkákhoz és a Tiahuanaco-kultúrához köthető felajánlásokra bukkantak.
Mivel a zátonyt az évek során üledék fedte be, a Christophe Delaere, az Oxfordi Egyetem régésze által vezetett csapat a közelmúltban először szeizmikus vizsgálatot folytatott. Az adatok elemzése után 2013-ban egy merülést is végeztek, és több kincset is találtak. A lelőhelynél szén is előkerült, ami arra utal, hogy a korabeliek az áldozatok egy részét elégették.
Az eredmények azt mutatják, hogy a Tiahuanaco-kultúra különböző anyagokat, így kagylót, drágaköveket és nemesfémeket is felhasznált az ajándékok elkészítése során.