A mexikói forradalom egyik legnagyobb alakja

A Mexikóvárostól délre fekvő Anenecuilco faluban született 1879. augusztus 8-án, szülőháza ma természetesen múzeum. Családja földművelésből élt, igen szerény körülmények között, Emiliano tizenhét évesen árván maradt, ettől kezdve rá hárult testvéreinek nevelése. Nem sokáig gondoskodhatott róluk, még tizennyolc éves sem volt, amikor letartóztatták, mert agitálni kezdett a parasztok földjeit kisajátító helyi birtokos ellen. Ezután behívták a hadseregbe, fél év szolgálat után egy földesúr lovásza lett. Szülőfalujába visszatérve az önvédelmi bizottság elnökévé választották, ő pedig tárgyalásokkal, de ha kellett, erővel is visszavette és osztotta a nagybirtokosok által megszerzett földeket.

Mexikóban 1910-ben robbant ki a régóta érlelődő forradalom, miután a több mint három évtizede hatalmon lévő Porfirio Díaz diktátor már csak csalással tudott győzni a választásokon. Ellenfele, Francisco Madero az Egyesült Államokba menekült, ahol ő is elnöknek nyilvánította magát, majd – számítva az elnyomott, kisemmizett parasztok támogatására – hazatért. Zapata – a másik forradalmár parasztvezér, Pancho Villa mellett – több felkelést is győzelemre vitt. Az általa vezetett déli hadsereg rendkívül véres csatában vette be Cuautla városát, egy héttel később Díaz lemondott, és Európába menekült.

A Mexikóvárosba győzedelmesen bevonuló Madero magánkihallgatáson fogadta Zapatát, aki az indián földközösségek visszaállítását kérte, az elnök viszont cserébe ragaszkodott a gerillák lefegyverzéséhez. Ennek fejében külön jutalmat ígért a parasztvezérnek, amelyet ő nem fogadott el, de elkezdte a lefegyverzést. Madero azonban ígéretét megszegve a földbirtokosok oldalára állt, és beiktatása után a hadsereget küldte Zapata ellen.

A csalódott forradalmár a hegyekbe menekült, és immár az új elnök ellen folytatta harcát. Egy tanító segítségével kiáltványt fogalmazott Ayalai tervezet címmel, amelyben a forradalom elárulásával vádolta meg Maderót, akit nem ismert el törvényes államfőnek. A tervezet szerint a parasztoktól eltulajdonított földet ellenszolgáltatás nélkül vissza kell adni, a nagybirtokosok földjeinek egyharmadát pedig szét kell osztani a nincstelenek között, az ellenszegülők teljes birtokát el kell kobozni. Zapata neki is látott a „Földet és szabadságot” jelszóban summázott elvek gyakorlati megvalósításának: az ellenálló nagybirtokosokat kivégeztette, haciendáikat felégette. Egységei klasszikus gerillataktikát alkalmaztak: kerülték a nagyobb összecsapásokat, emberei szó szerint puskával a vállukon művelték földjeiket, innen indultak csatába és ide is tértek vissza. A fennhatósága alatt álló területeken adót szedett, sarcolta a gazdagokat, fegyvert a reguláris csapatoktól zsákmányolt.

Maderót 1913 elején meggyilkolta Victoriano Huerta ezredes, aki szövetséget ajánlott Zapatának, de a parasztvezér inkább a Huerta ellen forduló Venustiano Carranza mellé állt, majd 1914 nyarán Huertának is menekülnie kellett. A beígért reformokhoz azonban a gazdag földbirtokos Carranzának sem fűlött a foga, így Zapata és Pancho Villa szövetséget kötött ellene.

Zapata az uralma alatt álló területeken megkezdte és személyesen ügyelte a földosztást, létrehozta az ország első agrárbankját, szövetkezeteket szervezett. Még diplomáciai kapcsolatokat is megpróbált létesíteni az Egyesült Államokkal, tárgyalt Woodrow Wilson elnök követeivel, de Washington végül Carranza kormányát ismerte el. Ugyanakkor az amerikai lapokban megjelenő cikkek szinte idilli képet festettek a zapatista rendről és viszonylagos jólétről, összehasonlítva azt a „hivatalos” területeken uralkodó káosszal. Zapata azonban elszigetelődött, miután szövetségesét, Pancho Villát megverték a központi kormány seregei.

A hatalmát biztosítani akaró Carranza úgy döntött, hogy elteszi láb alól a problémát okozó forradalmárt. Erre hamarosan alkalom is nyílt, mert elfogtak egy levelet, amelyben Zapata arra biztatta a hadsereg egyik ezredesét, hogy álljon az ő oldalára. A tárgyalásra érkező Zapatát 1919. április 10-én éjjel két órakor több tucat katona sortüze fogadta, a parasztvezér, akit számos golyó eltalált, még lova nyergében meghalt. Holttestét Cuatluában egy napig közszemlére tették, a tetemről készült fényképek minden lapban megjelentek. Carranza azonban nem érte el célját: Zapata legendája csak tovább nőtt, fél évvel később az elnök megbukott, és menekülés közben megölték.

A sombrero kalapot viselő, lekonyuló bajuszú, hideg szemű Zapatát életében vérszomjas, műveletlen parasztnak állították be, halála után viszont szinte vallásos tisztelet övezte Mexikóban, ahol mártírként tisztelik, tragikus sorsáról költemények, regények szólnak, dalokat énekelnek róla, alakját a Viva Zapata! című filmben Marlon Brando elevenítette meg. Mexikó-szerte számtalan szobra áll, az ország több államában ma is zapatista mozgalmak küzdenek a földreformért.