Ő volt a legfiatalabb aradi vértanú

1819. április 11-én született Leiningen-Westerburg Károly gróf, az 1848-49-es magyar szabadságharc német származású honvédtábornoka, akit a tizenhárom aradi vértanú egyikeként végeztek ki.

Elszegényedett német nemesi családban született a hesseni Ilbenstadtban Frigyes, Leiningen-Westerburg gróf gyermekeként. Az osztrák hadseregben ezredesként szolgáló apja nyomdokaiba lépve tizenhat évesen ő is a katonai pályát választotta.
Magyarországra felesége révén került: 1844-ben vette el Sissányi Erzsébetet, egy dúsgazdag törökbecsei gabona- és marhakereskedő család lányát. Bár a rossz nyelvek érdekházasságról beszéltek, boldogan éltek, a téli időszakot Bécsben, a nyarat a vajdasági Törökbecsén töltötték. 1845-ben, második gyermekük születése után Leiningen-Westerburg Károly kilépett a császári seregből, és a 31. gyalogezred tartalékállományába vonult. Kiváló üzleti érzékével gyarapította vagyonát, a törökbecsei birtokon termett gabonát Bécsbe és Fiumébe szállították.
1848 őszén feleségével Pozsonyban értesült arról, hogy szerb felkelők megtámadták Törökbecsét, és megölték sógorát, Rohonczy Lipótot. Bár a hír nem bizonyult igaznak, önként jelentkezett szolgálatra, azzal a kikötéssel, hogy a délvidéki hadszíntérre osszák be. Október végén vezérkari századosként Damjanich János hadtestébe vezényelték. Bár alig beszélt magyarul, a rohamokat személyesen vezette, katonái maximálisan tisztelték.
December 28-án őrnaggyá léptették elő, 1849. január közepétől a 19. gyalogezred 3. zászlóaljának parancsnoka, majd február 10-től alezredes és dandárparancsnok lett a 3. hadtestnél. Az 1849. február 24-i cibakházi ütközetben császári katonák rövid időre foglyul ejtették és egy fogadóban barikádozták el magukat. Katonái azonnal visszafordultak, közülük többen is életükkel fizettek, de parancsnokukat kiszabadították. Miután sikeresen megvédték a tiszai hidat, Mészáros Lázár hadügyminiszter kitüntette az általa vezetett zászlóaljat.
A március 5-i szolnoki csatát követően alezredessé léptették elő. A dicsőséges tavaszi hadjárat során Görgei Artúr vezetése alatt harcolt a tápióbicskei, isaszegi, váci, nagysallói csatában és Budavár visszavételében is. Bátorsága és kiváló parancsnoki képességei miatt 1849. április 6-tól ezredessé, majd hadosztályparancsnokká, végül július 1-jén tábornokká nevezték ki.
Az augusztus 13-i világosi fegyverletétel során az oroszok fogságába esett, akik tíz társával átadták az osztrákoknak, s mindannyian az aradi várbörtönbe kerültek. A szabadságharc alatt a honvédsereg önálló seregtestet vezénylő főtisztjeinek hadbírósági tárgyalása augusztus 26-án kezdődött el, az ítéletet október 5-én ismertették velük. Eszerint Leiningen-Westerburg Károlyt társaival együtt – Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidot, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Lahner Györgyöt, Lázár Vilmost, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot és Vécsey Károlyt – bűnösnek találták, és katonai rangfosztásuk és minden vagyonuk elvesztése mellett kötél általi halálra ítélték. Négyük – Lázár, Dessewffy, Kiss és Schweidel – ítéletét „kegyelemből” a katonatisztek esetében szokásos „lőporra és golyóra” változtatták. Evangélikus lelkész hiányában Leiningen-Westerburg Károly utolsó óráit a református lelkész Baló Béni társaságában töltötte, aki később átadta utolsó leveleit a családjának.
1849. október 6-án, a hajnali órákban először a négy golyó általi halálra ítélt tábornokot végezték ki, majd a kilenc akasztófára ítéltet kísérték a bitófa alá. Ő volt az egyetlen, aki vörös tábornoki egyenruháját viselte, és egyedüliként szót kért, az utolsó szó jogán tiltakozott a vád ellen, mely szerint Buda ostrománál osztrák foglyokat lövetett volna agyon. Hatodikként került sorra, utolsó perceit Baló lelkész így írta le: „A hóhér felkapta Leiningent a bitóra, s a pribékek belekapaszkodtak. A magas termetű hős lába leért a földre, a hóhérlegények erőlködtek, a mester csavargatta az áldozat nyakát jobbra-balra, míg végre nagy tusakodás után sikerült őt megfojtani.”
Földi maradványait sógora, Urbán Gyula temette el jelöletlen sírba saját birtokán, majd 1878-ban a borosjenői katolikus templom kriptájába helyezték át. Végül a tíz másik vértanú csontjaival együtt 1974-ben az 1881-ben emelt emlékmű alapjánál kialakított aradi kriptában helyezték örök nyugalomra. Németül írt leveleit és naplóit lefordították, és először 1900-ban adták ki könyv formában. Emlékére 1911-ben Törökbecsén felavatták Radnai Béla által készített szobrát, amelyet az első világháború után egy raktárban helyeztek el. Bár 1954-ben a szobor előkerült, nem újították fel, hanem a városi államügyész utasítására a helyi labdarúgócsapatnak adták át, akik hulladékfémként értékesítették. Mezőtúr városa egy Leiningen-Westerburg Károly mellszobrot ajándékozott Törökbecsének, amelyet 2009. október 10-én lepleztek le. Barabás Miklós róla festett akvarellje, amelynek hollétéről több mint száz éven át nem lehetett tudni, 2015-ben került Angliából Budapestre, a Magyar Nemzeti Múzeumba.
Az aradi vértanúk kivégzésének napját a kormány 2001-ben a magyar nemzet gyásznapjává nyilvánította.