Vaskorból származóak lehetnek a maradványok
Több tucat 2000-3000 éves maradványt fedeztek fel az angliai Oxfordshire területén. A csontok egy része emberáldozatoktól származhat.
A szakértők új vaskori települést azonosítottak egy vízvezetékrendszer lerakása előtti feltárás során az angliai Oxfordshire területén – számol be az IFLScience. A lelőhelyen emberi és állati csontvázak, épületmaradványok, egy fésű, agyagtárgyak és egyéb leletek kerültek elő.
Neil Holbrook, a Cotswoldi Régészeti Osztály vezetője szerint a Childrey Warrennél feltárt település sokat elárul a római kori népesség hiedelemvilágáról. A szakértő úgy gondolja, hogy a helyi sírokban emberáldozatok is nyugodhatnak.
A korszak lakóinak a térségben egyedi temetkezési szokásaik voltak, a holttesteket gyakran szokatlan testtartásban helyezték el a sírokban. A most azonosított egyik nyughelyben például egy olyan női csontvázat találtak, amelynek karjait feje fölé igazították, lábait berogyasztották, egyik lábfejét pedig leválasztották. A kutatók szerint a vaskorban az összekötözött testeket gyakran a felszínen vagy folyókban hagyták bomlani, mielőtt eltemették volna.
Nagy-Britannia területén a vaskor az időszámítás előtti 8. században kezdődött, és nagyjából a rómaiak időszámítás szerint 43-ban bekövetkezett hódításáig tartott. A korszak a gyors fejlődés időszaka volt.
A régészek bíznak benne, hogy a most feltárt lelőhely segít tovább árnyalni a brit vaskorról kialakított képet.