Posztmodern füstölők

Amikor az első felfedezők Dél-Amerika kincseivel visszatértek Európába, rakományuk között volt a barna arany néven is ismert dohány, ami a valódi aranyhoz hasonlóan lázba hozta az öreg kontinens lakóit, majd elindult világkörüli hódító útjára.
A huszadik század elejének – főleg a hollywoodi álomgyár által ihletett – vadromantikájától eltekintve a dohányzás társadalmi megítélése sosem volt kifejezetten pozitív, hiszen már meghonosítása idején (ami körülbelül az 1600-as évek közepére datálható) rengeteg uralkodó és vallási vezető ítélte el, illette kemény kritikával, vagy tiltotta be nemes egyszerűséggel.

Bár később feltűntek olyan, történelmi alakok is, akiknek védjegyükké vált a dohányzás – gondoljunk csak a szivarozó Winston Churchillre, a láncdohányos Jean Paul Sartre-ra vagy Humphrey Bogartra –, a tevékenység mindig is a bűnösség számos árnyalatát viselte magán. Hiába épült be például az alkotói folyamatba, sokkal inkább az érzékeny művészlélek fájdalmainak enyhítésére szolgált, mintsem a kreativitás élénkítésére. Beismerő vallomásként álljon itt egy rövid részlet Kosztolányi Dezső Hajnali részegség című verséből:

„…Izgatta szívem negyven cigarettám.
Meg más egyéb is. A fekete. Minden…”

Persze nem ő volt az egyetlen nyugatos alkotó, aki a cigarettamámor áldozatává vált: Babits Mihály és Ady Endre legalább ugyanilyen fokú függőségben szenvedtek. Valószínűleg ez lehetett Babits gégerákjának okozója, Ady fogyasztását pedig – a vérbaj diagnosztizálás következtében – fel is jegyezték: a korai szakaszban 50-60 cigarettát szívott, ami a betegség és egyben a költő életének utolsó stádiumában napi 120-140 szálra ment fel.

Ez feltehetően még gyerekkorunk kedvenc vadnyugati hősének, Lucky Luke-nak is megártott volna. Pedig a villámkezű cowboy úgy szívta egymás után a cigarettákat, hogy kész csoda, hogy a lova nem patkolt el passzív dohányzás következtében. És ezzel el is jutottunk a hagyományos dohányzás legkritikusabb pontjához, a füsthöz, amellyel nem az a legnagyobb baj, hogy ez irritálja leginkább a füstölgő környezetét. A valódi gond a beltartalma, az a több ezer ártalmas kemikália, amelyeket a cigarettázó minden egyes szippantással bejuttat a szervezetébe, hogy a füst kifújását követően a közelében lévők is jókora dózis méreganyaghoz jussanak. Hogy mik is ezek? Például a vérkeringésben azonnali oxigénhiányt, később pedig maradandó elváltozásokat okozó szén-monoxid, vagy a rossz hírű és -indulatú karcinogének, amelyek a sejtburjánzásért felelősek.

Nem véletlenül képzelik el a szakértők füstmentesnek a dohányzás jövőjét, ezzel ugyanis az legártalmasabb dohányzási elemet lehetne kiiktatni. A dohányipari cégek ma már olyan megoldásokat fejlesztenek a leszokni nem akaró felnőtt dohányosok számára, amelyek a füst ártalmait jelentősen csökkentik. Merthogy még mindig sokan hódolnak ennek a szenvedélynek: minden harmadik magyar felnőtt dohányzik. Azok esetében, akik képtelenek leszokni káros szenvedélyükről, nem mellékes szempont, mit szívnak. Jóllehet a füstmentes technológiákra vonatkozóan további kutatások szükségesek, az mindenképpen biztató, hogy az eddig elvégzett kutatások eredményei pozitívak, és abba az irányba mutatnak, hogy a füstmentes dohányzás kevesebb kockázatot jelenthet a dohányzó szervezetére, mint a hagyományos cigaretták. Mindazonáltal a füstmentes alternatívák sem kockázatmentesek, hiszen például ezek által is nikotin jut a szervezetbe, amely erős függőséget okozó anyag. A dohányzás és a nikotin ártalmai kiküszöbölését kizárólag a dohány- és nikotintartalmú termékek – akár passzív – fogyasztásának abbahagyása biztosíthatja.

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából, reklámnak nem minősülő tájékoztatásként készült a Philip Morris Magyarország Kft. hozzájárulásával.