Konrád, Zelmira, Anzelm2025. április 21., hétfő
Kultúra

Argentína első női politikusa

2019.05.07.MTI
National Geographic Magyarország

1919. május 7-én született Evita, azaz Eva Perón, Juan Perón argentin elnök felesége, a világ egyik legismertebb asszonya, aki a szegénységből küzdötte fel magát a hatalom csúcsára.

Eva Peron
Forrás: Getty Images

Maria Eva Ibarguren Duarte törvénytelen gyermekként jött a világra egy Los Toldos nevű argentin kisvárosban. Gyerekkorában sokat nélkülözött, de az iskolai színkör lelkes tagja volt, és a moziban ülve arról álmodozott, hogy egyszer híres színésznő lesz. Tizenhat évesen a szegénységet és iskoláit háta mögött hagyva Buenos Airesbe ment, a világot jelentő deszkákon, immár Eva Duarte néven egy nyúlfarknyi szerepben debütált 1935 tavaszán. Sokáig rádióbemondóként és modellként dolgozott, s néhány jelentéktelen filmben is feltűnt. Rádiójátékokban olyan híres nőket alakított, mint a színésznő Sarah Bernhardt, II. Katalin orosz cárnő, I. Erzsébet angol királynő, néhány újság címlapján is szerepelt, de az átütő siker váratott magára.

A fordulópont 1944-ben következett el életében: a San Juan-i földrengés áldozatainak emlékére szervezett rendezvényen megismerkedett a nála jóval idősebb Juan Perónnal, a katonai junta egyik befolyásos vezetőjével, akinek népszerűségét demagóg népjóléti programja alapozta meg. Kettejük között szerelem szövődött, s amikor egy hatalmi harc során Perónt letartóztatták, az asszony által szervezett tömegtüntetés szabadította ki. A hivatásával hamarosan felhagyó színésznő és a tábornok nem sokkal később összeházasodott.

A populista peronizmus sikerében, és abban, hogy az immár civil Perón az 1946-os elnökválasztáson elsöprő győzelmet, aratott nem kis szerepe volt feleségének. A „First Lady” a hagyományokkal szakítva férje oldalán tevékenyen részt vett és kulcsszerepet játszott a kampányban, fáradhatatlanul járta a vidéket, és Perónt éltető szónoklatokat tartott. Az emberek úgy érezték, Evita egy közülük, s ő valóban sokat tett sorsuk jobbra fordításáért. Az egyszerű emberekre delejes erővel ható, ambiciózus asszony vitte keresztül a nők szavazati jogának 1947. évi törvénybe iktatását, nem kis részben ezért nyerte meg Perón a választást 1952-ben is. Evita volt az első aktívan politizáló és nyilvánosan nadrágban mutatkozó argentin nő, igaz, legtöbbször szolid kiskosztümöt viselt, haját pedig kontyba fogta.

A szívek királynőjének is nevezett Evita valóságos intézménnyé, a szegények és kisemmizettek bálványává vált. Olyan ábécéskönyv jelent meg, amely nem az a, hanem az e betűnél kezdődött, beszédeit országszerte terjesztették. Alapítványa könyvet, ruhát biztosított a legelesettebbek számára, ingyenes kórházakat, iskolákat, árvaházakat hozott létre, bár mint később kiderült, a az adományok egy része saját számlájára érkezett. Ő maga fényűző életet élt, Párizsból hozatta bundáit, ékszereit és kosztümjeit. 1951-ben alelnöknek jelöltette magát, az ezt bejelentő gyűlésre kétmillió ember sereglett össze. Végül betegsége és a hadsereg nyomása miatt vissza kellett lépnie, kárpótlásul megkapta a „nemzet szellemi vezetője” címet.

Az akkor már rákbeteg, 36 kilósra fogyott asszonyt életének utolsó időszakában kibírhatatlan fájdalmak gyötörték. Utolsó nyilvános szereplése férje második elnöki beiktatásán volt, néhány héttel később, 1952. július 26-án meghalt. A hírre gyászba borult Argentína, a ravatalhoz három hétig zarándokoltak az emberek, még szentté avatását is kezdeményezték, de ezt a Vatikán elutasította.

Halálakor a New York Times ezt írta róla: „kíméletlen, fáradhatatlan, intelligens és szép nő volt”. Nagyobb emlékművet terveztek neki, mint a New York-i Szabadság szobor, de Perónt 1955-ben megbuktatták, s Evitának ezután a nevét sem lehetett kiejteni. Bebalzsamozott holtteste eltűnt, csak 1971-ben derült ki, hogy Maria Maggi néven egy milánói kriptában temették el. Maradványait akkor a száműzetését Madridban töltő Perónnak adták át, aki 1973-ban Argentínába hazatérve ismét elnök lett. Bár Perón a következő évben meghalt, harmadik felesége, az államfői poszton őt követő Isabel Martínez hazavitette Evita hamvait Argentínába, ahol a Duarte család kriptájában helyezték el.

Evita életét számtalanszor feldolgozták, talán a leghíresebb a Tim Rice és Andrew Lloyd Webber által írt 1978-as musical. A történet Evita halálával és temetésével kezdődik, majd másfél évtizedet visszaugorva meséli el életét, tizenöt éves korától haláláig. A musical filmváltozatát 1996-ban Madonnával a címszerepben részben Budapesten forgatták. Az Alan Parker rendezte alkotást öt kategóriában jelölték Oscar-díjra, a legjobb eredeti dal kategóriában nyert is.

Evitát rajongói ma is szentként tisztelik, hitüket még az sem ingatta meg, hogy gyanítható: vagyonát a második világháború után Argentínába érkezett nácik „hálapénze” is gyarapította. Az asszony egész életében attól rettegett, hogy nevét elfelejtik, de félelme alaptalannak bizonyult, ma is az egyik legismertebb argentin személyiség. 2002-ben múzeuma nyílt, arcképe nemcsak a százpezós argentin bankjegyen látható, hanem bélyegeken is megjelent a Time magazin címlapján is. 31 méter magas, 24 méter széles és 15 tonnás vasportréja az argentin egészségügyi és szociális minisztériumot díszíti, mert az épület balkonján állva tartotta utolsó beszédét. Nevét város (Ciudad Evita) is őrzi Buenos Aires közelében, a férje által 1947-ben alapított település Perón bukása után, 1955-ben elvesztette nevét, amelyet végleg csak 1983-ban kapott vissza, s több mint két évtizede Argentína nemzeti emlékhelye.

Hozzászólások

Több száz éves romokat hozott felszínre a mianmari földrengés

Több száz éves romokat hozott felszínre a mianmari földrengés

A súlyos katasztrófa miatt több helyen korábban rejtett maradványok váltak láthatóvá.

Ősi ezüstkincseket találtak Romániában

Ősi ezüstkincseket találtak Romániában

A fémdetektorosok által felfedezett tárgyak a dákokhoz köthetőek.

Gyönyörű, több ezer éves kardot találtak

Gyönyörű, több ezer éves kardot találtak

Egy vaskori temetőt tártak fel Franciaország középső részén.

Rejtett alagutakat találtak egy angliai város alatt

Rejtett alagutakat találtak egy angliai város alatt

Nottingham mélyén több mint ezeréves folyosórendszer húzódik.

Fotókon egy magyar kékfestő gyönyörű munkái

Fotókon egy magyar kékfestő gyönyörű munkái

A kékfestők mestersége már 2018 novembere óta szerepel az UNESCO Szellemi Világörökségi listáján.

National Geographic 2025. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket