A gonosz anatómiája 1. rész – Edward Hyde nyomában

Mindannyiunkban ott lakozik egy másik én, egy másik tükörkép, vívódásaink és belső konfliktusaink kiváltó oka s rajtunk múlik, megtaláljuk-e a közös hangot a béke érdekében, vagy hagyjuk elszabadulni, ahogy Dr.  Henry Jeckyll is tette.

„Az erkölcsi oldalon és a saját személyiségemen keresztül ismertem fel az emberben rejlő teljes és alapvető kettősséget, láttam, hogy ez a két véglet viaskodik tudatom csatamezején, és még ha ki is tudtam volna jelenteni, hogy valójában az egyik vagyok, azt csak azért tehettem volna meg, mert alapvetően mindkettő én voltam, éppen ezért nagyon régóta, már jóval azelőtt, hogy tudományos felfedezéseim sejteni kezdték volna egy ilyen csoda létrejöttének puszta lehetőségét, élvezettel ábrándoztam e két alkotóelem különválasztásáról. Úgy gondoltam, ha mindkét identitás külön testben lakhatna, az élet sokkal elviselhetőbbé válna…”  írja Dr. Henry Jekyll, ügyvédjének és barátjának, G.J. Uttersonnak hagyott vallomásában.

A skót születésű költő, író Robert Louis Stevenson (1850-1894) jócskán a pszichológia tudományának a hétköznapokba is beférkőző népszerűsége előtt megteremtette a disszociatív személyiségzavar, avagy a multiplex személyiségzavar archetipusát, a képzelet szülte Dr. Jekyll és Mr.Hyde személyében.  A jómódú és nagy tudású orvos, Henry Jekyll transzhumán metamorfózisa a mai napig rendszeresen visszatérő motívuma az irodalomnak és filmművészetnek. Gondoljunk csak a minden évben a mozik műsorait elárasztó szuperhős filmekre, ahol a történetek alapjául egy meglehetősen snájdig hérosz bukása és felemelkedése, majd emberből szuperteremtménnyé válása szolgál, amit a saját belső vívódása előz meg. Persze, elmaradhatatlan velejárója a diadalmenetnek néhány CGI (Computer-Generated Imagery – számítógépen létrehozott) képpofon és pár jó arc félűrlény haver valami távoli naprendszerből, de ez mit sem vesz el hősünk győzelmének értékéből. A legszembetűnőbb párhuzam Stevenson különös főszereplőjével, talán a Stan Lee által felépített Marvel birodalom Hulk nevű figurájában lelhető fel.
Dr. Bruce Banner egy furcsa, kísérleti szer hatására  hatalmas zöld szörnyé változik, a Hulkká. Szerintem már mindannyian voltunk fesztiválon, tudjuk milyen érzés lehet. Hulk gatyájának rejtélyén túl (ami vele együtt nő és zsugorodik, miközben minden más ruhadarab szétszakad), még izgalmasabb a tény, miszerint Dr. Banner alternatív személyisége, nemcsak mentálisan, de anatómiailag is önálló identitás, éppúgy, mint Edward Hyde, akinek csúf és eltorzult külseje elborzasztja és megijeszti az embereket. A skót regényíró művében azonban megjelenik egy köztiszteletben álló, népszerű orvos is. Kettejük  viszonya rávilágít a jó és rossz harcára, ami az ember tudatára ébredésével egy idős, az örökkévalóságból ered és talán ott is ér véget. Kíváncsiságunk és annak alkalmazásába állítható technológiánk fejlődésének hála, minden nappal közelebb kerülünk az Univerzum és saját magunk megismeréséhez, mégis ezzel a megismeréssel újabb és újabb kérdések merülnek föl.

Nézzük például az agykutatás és a pszichológia aspektusából! Mire képes az elme vagy annak a zavara? Hol vannak ennek az antómiai határai? Van egyáltalán határ? Dr. Henry Jekyll tragikus és hátborzongató története valósággá válhat?

Mitől lesz valaki vagy valami gonosz? Dr. Philip Zimbardo, a Stanfordi Egyetem pszichológus professzora barátját és mentorát, Irving Sarnoffot idézve úgy fogalmaz a Lucifer-hatás című könyvében, hogy „gonoszt tesz, aki tudásánál rosszabbul cselekszik”. Előadásai során hozzáteszi: „gonoszt tesz az, aki ártatlan embereknek akar szándékosan ártani”  A szándékos ártani akarás valóban a gonosz műve, mely azonban véleményem szerint nemcsak embertársaink felé irányulhat, hanem önmagunk, az állatvilág és a növényvilág felé is, egyszóval mindenfelé, ami él.

A személyiségzavar a jelenlegi pszichiátriai diagnosztikai rendszerek által használt gyűjtőfogalom, több csoportja és altípusa is létezik. A klinikumban személyiségzavar az, amikor a magatartás és a belső élményvilág sajátos és stabil mintázata kifejezetten eltér az adott kulturális közeg megszokott normáitól, elvárásaitól. A személyiségzavar olyan funkcióterületeket érint, mint a kogníció (ahogy az egyén önmagát, másokat és az eseményeket észleli és értelmezi), az affektivitás (az érzelmi válaszkészség tartománya, intenzitása, labilitása, adekvátsága), az interperszonalitás működése vagy az impulzuskontroll (azonnali cselekvés fölötti uralom).

A DSM (mentális rendellenességek kórmeghatározása) mely a legszélesebb körben elfogadott pszichiátriai osztályozó rendszer, a legalkalmasabb a személyiségzavarok bemutatására, 3 csoportra, azaz klaszterre osztja a személyiségzavarokat:

Az „A” klaszterbe tartozik: a paranoid, a szkizoid és a szkizotípiás személyiségzavar.

A „B” klaszterhez soroljuk a nárcisztikus, a hisztrionikus,  a borderline, és az antiszociális személyiségzavarokat.

A „C” klaszter tagjai a dependens, az elkerülő, az obszecessziv-kompulzív , és a passzív-agresszív személyiségzavarral küzdők.

A szkizofréniát a gondolatok, cselekedetek és érzések közti összeomlás jellemzi. A szkizofrénia nem egyenlő a tudathasadással, ez utóbbit disszociatív vagy multiplex személyiségzavarnak nevezzük. Ezen betegséggel harcolóknak a személyisége, tudata, kettő vagy több elkülönült identitással rendelkezik. A személyiségeknek saját nevük, saját emlékeik vannak.
A disszociatív (konverziós ) zavarok közös alapja, hogy részlegesen vagy teljesen megszűnik az integráció az emlékek, az identitás-tudat, a pillanatnyi érzések és a testmozgások kontrollja között.
A holland Groningeni Egyetemi kórház kutatásában dokumentálták 11 disszociatív zavaros nőbeteg pozitronemissziós tomográfiával történt vizsgálatát, minek során egyik vagy másik személyiségükkel történt eseményeket olvastak fel nekik. A felolvasás idején az egyik személyiség sajátjaként értelmezte a hallottakat, így ilyenkor az agy limbikus, érzelmi területe mutatott aktivitást, míg a másik személyiség nem ismerte fel az elhangzottakat, ebben az esetben az egész agy területén láthatóak voltak reakciók.
Bár egy ember agyáról beszélünk, mégis, a személyiségzavar betegsége miatt, különböző régiókban volt detektálható az aktivitás, attól függően, hogy a beteg melyik személyisége volt éppen jelen a kísérlet során.

Egy másik különleges eset történt két német pszichológus, Dr. Hans Strasburger és Dr. Bruno Waldvogel praxisában. Pár éve találkozott először a 33 éves multiplex személyiségzavaros nővel, B.T.-vel, aki húsz éves korában veszítette el látását egy balesetben. A vakságát egy agysérülés okozta rendellenesség, a kérgi vakság idézte elő. Ha ez nem lett volna elég, B.T.-nél 10 különböző személyiség jelenlétét állapították meg. Négy éve járt terápiára, mikor egyszer csak megtörtént a csoda, még ha egy kis időre is, de visszanyerte látását. Strasbourger és Waldvogel EEG-vel, azaz elektroenkefalográfiával  vizsgálta B.T. agyhullámait, hogy megmérjék a vizuálisan kiválasztott válaszait, azaz a VEP-et. A VEP (visual evoked potential) egy elektromos válaszreakció, ami az agy látókérgének stimulációjakor jelenik meg, ha nincs VEP, kijelenthetjük, a páciens vak.
A mérések szerint B.T. normális VEP reakciókat produkált, ha a látó személyisége került előtérbe, amikor azonban a nem látók vették át az irányítást, a reakciók megszűntek. Látó fázisban 100 milliszekundummal a stimuláció után fellépett a reakció, de elmaradt, ha a páciens éppen a vak fázisban volt, derül ki Walvogelék vizsgálatából.

Egyszerűbb lenne a szkeptikusok kedvében járni és azt mondani, B.T. manipulálta az eredményeket, de nincs olyan biológiai folyamat, ami ennyire gyors változásokkal járna, ugyanis B.T. másodpercek alatt nyerte vissza látását és hasonlóan rövid idő alatt vakult meg ismét.

Forrás: Bodó Viktória, Megyeri Balázs

A disszociatív személyiségzavar esetén az agy képes személyiségre szabottan működni, képes az érzékszerveket és a válaszreakcióit az aktuális identitáshoz igazítani, alkalmazkodva a psziché állapotához. Mindannyian láttunk már, ha csak képen vagy felvételen is, emberi agyat. Jól láthatóan 3 részre tagolhatjuk, a nagyagyra (cerebrumra), a kisagyra (cerebellumra), és az agytörzsre (truncus cerebrire). Ha felülről nézzük  a  nagyagy látszik, melyet egy nyílirányú barázda, két szimmetrikus félre (hemispheriumra) oszt. A kisagy a nagyagy nyakszirtlebenyeitől a kemény agyhártya lemezével elválasztva, a hátsó koponyagödörben található. Felszínén számos tekervényt és barázdát látunk, melyek többé-kevésbé párhuzamosak és levélszerűek (folia cerebbeli) Az agytörzset két részre oszthatjuk, alsó agytörzsre, ami a nyúltvelőt (medulla oblongatat), a hidat (pons) és a középagyat (mesencephalon) foglalja magába, míg az előagy központi helyzetű szürkeállományi részeit felső agytörzsnek is nevezzük. A szürkeállomány (agykéreg, cortex cerebri) átlagban 4 mm vastagságú rétegben veszi körül a féltekéket. Az érzékszervi (szenzoros) kérgi központok közül a legfontosabb a látó – és a hallóközpont. A látás elsődleges kérgi központja a nyakszirti lebeny medialis felszínén a fissura calcarina felső és alsó ajkán találhatóak.
A látott kép detektálása, az elsődleges központ körüli másodlagos kérgi központokban megy végbe, ahol a látási emlékképek tárolódnak. Ez utóbbi központ sérülése esetén a beteg látja ugyan a tárgyakat de nem képes felismerni őket, hasonló a helyzet, ha a másodlagos optikai centrum, az olvasáscentrum sérül, amely a szóképek tárolásának helye. Kiesésének következményeképp a beteg a látott szavakat nem ismeri fel, idegen, ismeretlen nyelvként kezeli a sajátját. A látás ténye önmagában nem jelenti a látottak értelmezését.

Az agy elképesztően komplex rendszer és a fent említettek pusztán töredékei a teljes anatómiájának, de kiemelve a látás szerepét világosan szemléltethető , milyen összetett folyamatok eredményeképp jutunk el percepcióinkhoz, vagyis az érzékeléseinkhez. B.T. esetében a saját agya képes volt a kérgi vakságot, a külvilág érzékelésének hiányát egy személyiséghez kötni, míg más identitás esetben teljesen jól látott.  Vajon ez a holnap gyógyászatának kulcsa vagy a remélhetőleg távoli jövő egy reális veszélye? Mesterségesen létre tudunk hozni majd új személyiségeket? Ezen identitások ha egészségesek, a test túlélhet bármit?  Ha az egyik személyiség egy magas, izmos, erős góliát, a másik egy kicsiny, gyenge gnóm, akkor ez miként és mennyire fog megjelenni a fizikumon? Élhet egy testben a jó és a gonosz? És mi van akkor, ha a személyiségek nem szeretik egymást? Dr. Strasbourger és Waldvogel eredményei alátámasztották az állítást, miszerint az agy nem ismer lehetetlent. De hol a határ? Van egyáltalán határ? Ezek szerint Edward Hyde mégsem teljes mértékben a képzelet szüleménye. Robert Lewis Stevenson látnok lett volna, vagy csak többet tudott a személyiségről, mint a kor tudósai?

Megyeri Balázs

Forrás: Victor Sabo

Cikksorozatommal legendás gonoszok és mitikus szörnyek nyomába eredek, olyan tudományok jeles képviselőit hívom segítségül, mint a pszichológia, az orvostudomány, a történettudomány, a teológia, az irodalom vagy épp a filmművészet. Tartsatok velünk!

Írta: Megyeri Balázs