Az államosítás utáni magyar filmgyártás jelentős rendezője

A Szepes vármegyei Márkusfalván (ma Markusocve, Szlovákia) született nemesi, földbirtokos családban. A filmszakmába húszévesen került, a Hunnia Filmgyárban volt vágó és segédrendező, a szakma fortélyait a kor olyan neves filmrendezői mellett leste el, mint Radványi Géza, Hamza D. Ákos, Ráthonyi Ákos, Gaál Béla.

A második világháború után a Magyar Filmgyártó Rt.-nél készített néhány dokumentumfilmet, részt vett Radványi remeke, a Valahol Európában létrehozásában, a Talpalatnyi föld vágásában. 1949-ben kezdett önállóan rendezni, kezdetben a kor követelményeinek megfelelő sematikus munkásfilmek kerültek ki a keze alól. Az 1950-es Kis Katalin házasságában, amikor az ifjú házasok az államtól kapott új lakásba költöznek, elsőként azt döntik el, hová helyezzék a falon a munkásosztály vezetőinek fényképét, s csak azután ölelik meg egymást. Máriássy őszinte hittel készítette ezeket a filmeket, többek között 1949-ben a Rajk-perről Vesszenek az árulók! címmel forgatott – később megsemmisített – propagandafilmet. A rendszer természetének megfelelően figyelték, s ő is figyelt és jelentett. Tán nem véletlen: harmincegy évesen kapta első szívinfarktusát.

A Sztálin halála után, 1953 nyarán kezdődött „új szakasz” idején, mikor kezdtek kiderülni a diktatúra bűnei, az elsők között nézett szembe sematikus korszakával. Ekkor már jellegzetes, erős atmoszférájú filmeket rendezett, amelyek tematikailag és vizualitásukban is újszerűek. Tehetségének első igazi megnyilvánulása a Móricz Zsigmond regénye alapján 1954-ben forgatott Rokonok. „A Rokonokban bizonyos aktualitást éreztem. Egy olyan emberről szól, aki bizonygatja magának, hogy hisz valamiben. Népmegváltó gondolatai vannak, de aztán bekerül az apparátusba, az egész bürokratikus világba, és ott alulmarad” – mondta később a filmről.

1955-ben a Budapesti tavasz, amely több volt, mint Karinthy Ferenc regényének filmadaptációja: benne volt a rendező, a szerelmes katonaszökevény szerepét alakító Gábor Miklós személyes élménye is a felszabadulás időszakáról, nem véletlenül válogatták be 1968-ban a „Budapesti 12″, a második világháború után készített legjobb tizenkét film közé. (Máriássy Félix és Gábor Miklós különböző óvóhelyeken együtt vészelték át Budapest ostromát, néhány háznyira Karinthy Ferenctől.)

A munkásemberek magánéleti problémáival foglalkozott az 1955-ös Egy pikoló világos, amely 1956-ban elnyerte a Karlovy Vary-i fesztivál nagydíját. Az 1957-ben készült Külvárosi legenda történetét a hatalom nyomására a harmincas évekbe kellett átültetnie, ehhez segítségére volt felesége, Máriássy Judit, aki később több művének forgatókönyvét is írta, de a komor hangulatú filmet így sem játszották sokáig. A pártlap, a Népszabadság kritikájában azt írta: Máriássy alkotása „sérti az angyalföldieket, bántja az önérzetüket”.

Munkáskörnyezetben játszódó filmjeiben egyre határozottabb lett az együttérző, de határozott kritikai hang, példa erre a Csempészek, Álmatlan évek, Fapados szerelem, Hosszú az út hazáig, Próbaút, Karambol. A művészvilággal foglalkozó Pirosbetűs hétköznapok mellett új hangot, témát jelentett a kisvárosi környezetben játszódó Fügefalevél, vagy a mezőgazdasági pilóták életét bemutató Kötelék és a Tanácsköztársaság leverése utáni időkben hírhedtté vált Prónay Pálról készített groteszk, az Imposztorok.

A hazai színészek színe-java szerepelt filmjeiben (Ruttkai Éva, Krencsey Mariann, Törőcsik Mari, Tordy Géza, Makláry Zoltán, Sinkovits Imre, Zenthe Ferenc). Hirdette, hogy a rendezőnek minden miértre tudnia kell válaszolni, s ha nem, kötelessége, hogy ő tegye fel a világnak a kérdést: miért? miért? miért? Élete utolsó szakaszában szívbetegsége miatt már keveset forgatott, a televíziónak készített dokumentum- és kisjátékfilmeket (Ezer év, Angyal a karddal, Áradat).

1948-tól tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a szakma mellett erkölcsi felelősségre és önérzetre is nevelt egy új rendezőnemzedéket. Kevés kivétellel az ő növendékei közé tartozott szinte valamennyi rendező, aki a film- vagy televíziós művészet derékhadába került a hetvenes évek közepéig, többek között Szabó István, Huszárik Zoltán, Elek Judit, Kardos Ferenc, Kézdi-Kovács Zsolt, Gábor Pál, Gyöngyössy Imre, Rózsa János. Elnöke volt a Filmfőiskolák Nemzetközi Szervezetének, titkára a Magyar Film és Televízió Művészeti Szövetségnek. Fia a korán elhunyt Máriássy Ferenc operatőr volt.

A hallgatag, sokszor különcnek, gátlásosnak látszó, de fél tucat nyelvet ismerő, romantikus alkatú rendezőt ismerősei „Bárónak” nevezték. Máriássy Félix ötvenhat éves korában, 1975. január 26-án halt meg Szőnyben. 1956-ban Kossuth-díjat, 1969-ben érdemes művész címet kapott.