14 ezer éves kenyérmorzsákra bukkantak Jordániában

A Natúf-kultúrához tartozó egykori emberek még vadászó-gyűjtögető életmódot folytattak, de már fogyasztottak gabonaféléket és más, később kultúrnövénnyé vált terményeket (pl. csicseriborsó) is, ám nincsenek régészeti bizonyítékok arra, hogy ők termesztették volna ezeket. A jordániai, Shubayqa-1 jelű lelőhelyen, két egykori tűzrakó földbe süllyesztett kövei közt talált elszenesedett ételmaradványokat vizsgált meg egy dán-angol kutatócsoport, s a vizsgálataik eredményéről a PNAS tudományos folyóiratban számoltak be. A lelőhely a Natúf-kultúra egyik legkorábbi helye, kb. 14,6-11,6 ezer évvel ezelőtt használták elődeink.

Bár a kenyér „feltalálását” a mezőgazdálkodáshoz kötik, mivel a kenyérmaradványokat eddig csak háziasított növényekből, földművelést folytató társadalmakból ismerjük, a jordániai leletek azonban átírhatják a kenyér történetét. Kenyérnek lehet nevezni azokat az ételféleségeket, amelyet valamilyen növény, leginkább gabonaféle őrleményéből, víz hozzáadásával készítenek, majd megsütnek. Ez a feldolgozási folyamat jellegzetes nyomot hagy, amelyeket a maradványok szerkezeti és kémiai tulajdonságai alapján ellenőrizni lehet.

A mikroszkóp alatt így fest a 14 ezer éves kenyér néhány morzsája.

Forrás: PNAS

A tűzrakó kb. 1 méter átmérőjű, lapos bazaltkövekből készült, a megtalált, elszenesedett maradványok kormeghatározása alapján 14,4-14,2 ezer éve sütöttek rajtuk. Összesen 65 ezer darab mikroszkopikus növényi maradványt tártak fel, ezek 95 fajba tartoznak, a leggyakoribb (50 ezer darab) egy kákaféle (Bolboschoenus glaucus, magyarul vörös zsióka) gumójából származik. Ezek mellett voltak keresztesvirágúak, görögszéna, csüdfű (ez a kettő a hüvelyesekhez tartozik), illetve a vad alakorbúza, vad árpa és vad zab maradványait is megtalálták. Elszenesedett ételmaradványok, összesen 642 darab, 2milliméternél nagyobb morzsáit is feltárták.  Ez utóbbiak voltak a legizgalmasabbak.

A morzsák egy részének hólyagos felépítése a kenyérre jellemző volt, mind a hólyagok alakja, mind azok méreteinek aránya alapján. A nyers kenyértésztában lévő apró (tizedmilliméteres, vagy kisebb) hólyagok a sülés során megnőnek, s egyesülnek is egymással, így jön létre a jellegzetes szerkezet, amelyből felismerhető, hogy átesett hőkezelésen az adott anyag.

Mikroszkópos vizsgálatokkal a morzsák szerkezetét ellenőrizték, s ez alapján 24 db, kenyér jellegű maradvány részletes elemzését végezték el a továbbiakban. Hat esetében az alapanyag keményítőjét is megvizsgálták. Az összetételükben alakorbúza, zab, rozs adta a minták felét, ezen kívül köles is volt bennük. További összetevő volt a vörös zsióka is, amelyről tudjuk, hogy a későbbi korokban búzával keverten használták az őrleményét a kenyerekhez.

A kenyérmaradványok arányából úgy vélik a kutatók, hogy a korabeli pék még nem főállásban űzhette a mesterségét, a kenyér inkább csak időszakosan került a jórészt apróbb magvakból, gyümölcsökből és diófélékből álló növényi élelmiszereik közé a Natúf-kultúra e korai időszakában. A zsióka gumójának felhasználása, a kenyérhez használt őrleményben, azt is jelzi, hogy nemcsak a gabonafélékből készültekre érdemes koncentrálni a kenyér történetét kutató régészeknek.