4000 éves szerelmespár sírját azonosíthatták

A 4000 éves kazahsztáni sírban arccal egymás felé temettek el egy nőt és egy férfit.

Kazah szakértők egy 4000 éves, emberek és lovak maradványait őrző temetőt fedeztek fel – írja a Live Science. A páros nyughelyben a férfi és a nő csontváza mellett számos sírmelléket azonosítottak, többek közt aranyból készült ékszereket, evőeszközöket és agyagedényeket. A régészek szerint a pár fiatal volt.
A kutatók még nem tudták megállapítani, hogy mi okozta a nő és a férfi halálát. A testek elhelyezkedése ellenére egyelőre azt sem lehet egyértelműen megállapítani, hogy romantikus viszony volt a felek között.
A sírmellékek gazdagsága ugyanakkor arra utal, hogy a két halott előkelő családi háttérrel rendelkezett. A szakértők szerint a nyughely abból a korszakból származik, amikor a régióban gyakoriak voltak a konfliktusok.
Az Igor Kukuskiny, a Karagandi Állami Egyetem munkatársa által vezetett csapat még nem fejezte be az ásatást a lelőhelyen, és az eddig előkerült maradványok analízise is tart még. Kukuskiny korábban azonosított már izgalmas leleteket Kazahsztánban, 2016-ban például egy 3000 éves piramis formájú mauzóleumot tárt fel kollégáival.