Kimegyünk a divatból?!

A környezetkímélő megoldás a fogyasztás csökkentése, amelyhez fontos tisztában lenni a szükségleteinkkel. Az önismeretben rejlik a bolygónk jövője, hiszen a paradicsommadár sem vesz mindig új szettet a násztáncához.

Az öltözködés pszichológiájáról Bálint Amarilla klinikai szakpszichológussal beszélgettünk. Amarilla szerint az ember az evolúciója során sok mindenben eltért az állatvilágban végbement fejlődési folyamattól: „sem tolla, sem hosszú díszes farka, vagy nagy agancsa, sem harsány színekben pompázó szőre nincs, így ezek nem is hivatottak jelezni, hogy mennyire rátermett, azaz mennyire fitt evolúciósan. Az evolúciós fittség azt jelenti, hogy a faj ellenkező nemű egyedei mennyire tartják vonzónak, azaz mennyire sikeres a párválasztás szempontjából, továbbörökíthetőek-e a génjei? Az állatvilágban a díszességnek nagy ára van: hosszú faroktollal ékeskedni, nagy agancsot viselni, túl harsány színekben pompázni költséges, azaz áldozattal járó helyzet a túlélés, azaz a menekülés szempontjából. Ám az udvarlásban nagyon kecsegtető, és ezért hasznos is. A legjobb eséllyel azok az egyedek örökítik tovább génjeiket, akik díszességük ellenére túlélnek, tehát képesek viselni költséges kirívóságuk terheit. A drága ruhák, órák, autók, lakások, vagy egyéb költséges tárgyak, melyek az embert öltöztetik, egyúttal evolúciós fittségéről is tanúskodnak.”

Az emberi társadalom óriási léptékben fejlődik: az ipar, a tárgyak, a szolgáltatások napról napra gyarapodnak, újabb technológiákkal leszünk gazdagabbak. „Az öltözködés a ruhadarabok felhalmozása ilyen tekintetben nem feltétlenül kóros, vagy nem kizárólag kompenzálás. Minél több van, minél újabb, modernebb, csillogóbb, annál inkább versenyelőnyben vagyunk a kopott, régi, már mindenkin látható ruhadarabokat viselőkkel szemben. Ha ebből a szempontból vizsgáljuk a – Kompenzálunk a ruhavásárlással? – kérdést, a díszes faroktoll, vagy agancs hiányát valóban ellensúlyozzuk ezzel” – magyarázza a pszichológus.

A fent említett evolúciós fittség, tehát magyarázata lehet annak, hogy az életkor befolyással van az újdonság iránti vágy kielégítésére. A pszichológus szerint, minél inkább a párválasztás, identitás kialakulásának életszakaszában vagyunk, annál inkább erős a motiváció a versengésre. Sokkal valószínűbb fiatalabb korban, hiszen nincsen tapasztalatuk, ami alapján már tudnák hatékonyan differenciálni, és dönteni, hogy mire van igazán szükségük. De nagy szélsőségeket láthatunk az újra párkereső szakaszban élő embereknél is. Alapvetően a fiatalok azok, akiket a társas közösség, a barátok befolyásolnak leginkább, így a közösséggel való azonosulás és beilleszkedés motivációja ilyenkor a legerősebb.

Ez az, amit pontosan tudnak a fast fashion ruhákat gyártó cégek. A divatmodellek kiválasztásán keresztül a marketingstratégia kialakításán át az üzlethelyiség koncepciójáig (tükrök, fények), minden pontosan meg van tervezve. Évtizedes töretlen növekedési rátával uralják a fiatal generáció gondolatait. Sikerült egyívású nőket és férfiakat teremteni, akik az unisex divat hódolói, nemük közötti különbözőségeket nehéz teljes felelősséggel megállapítani. Pedig nem bonyolult egyéniségnek lenni. Szimplán, csak önmagunkat adni, elfogadni, nem egóból cselekedni, hanem belső hangunkra koncentrálni. A sok információ, ami minden nap ránk szakad ezt gátolja, és a legkisebb súrlódás felé megyünk: olcsón és gyorsan megvesszük a stílust, remélve tőle az egyéniségünket. Majd a kis csendünkben rádöbbenünk, hogy a stílust nem lehet megvenni, mert az az ember sajátja.

A Világ Bank adatai szerint a vízszennyezés 20 százalékát, globálisan, a könnyűipar okozza, tehát igen szennyező iparág. Ezt halljuk a tévéből, olvassuk a magazinokban, előadásokat tartanak a környezetvédelemről, és mégis egész évben egymást tapossák az emberek a plázákban, vagy éppen online rendelnek a tengerentúlról. Mintha a ruhadarabok nem szennyeznék a környezetet.

Vajon tudatosan átverjük magunkat, megmagyarázzuk, hogy csak a műanyag szívószál és a nejlonszatyor szennyez? – kérdezem a szakembert.
„Nem – válaszol Bálint Amarilla. Minden kevésbé direkten látható ártalom, kisebb ártalomnak tűnik, ezért amíg nem látjuk a konkrét káros következményeket, vagy nem ismerjük és nem tapasztaljuk azokat rendszeresen, addig nem vesszük komolyan. Ez szerintem olyan, mint a dohányzás, vagy még olyan sem. Sokan tudják, hogy egészségtelen, mégis rászoknak és szívják. Amikor pedig megbetegszünk, rögtön tudjuk mi vezetett oda. De mégsem szokunk le, mert amikor szívjuk nem fáj, viszont az agy jutalmazó központját azonnal stimulálja, az azonnali megerősítése a viselkedésnek máris megtörtént. Az egészségünkbe fektetett energiát nem lehet rögtön hasznosítani, így a motiváló ereje is kisebb.”
A pszichológus meglátása szerint, ameddig csak riogatnak a környezeti katasztrófákkal, globális felmelegedéssel – és nincs konkrét felvilágosítás már az óvodákban, iskolákban vagy a családokban -, addig nem tudjuk komolyan venni, hogy mekkora kárt okozunk például a fölöslegesen vásárolt ruhadarabok felhalmozásával.

Tapasztalatai alapján a következőket mondja Bálint Amarilla: „a mértéktelen vásárlás esetében a személy eredeti működésétől nagyban eltérő viselkedésekről beszélünk. Ez a viselkedési tünetegyüttes leginkább az úgynevezett bipoláris zavar a hipomán, vagy mániás szakaszában figyelhető meg bizonyos esetekben, ami egy súlyosabb pszichés zavarra utal. Egy olyan hétköznapi működésről lehet szó, durvább formában, amikor az ember már hazafelé bűntudatot érez, hogy egy bizonyos vágy akkora feszültséget okoz, hogy úgy érzi azonnal ki kell elégíteni. Ennek a kielégítését pedig nem tudja késleltetni. Ez olyan, mint a nagyon kicsi gyerekeknél az éhség, vagy az ürítési inger, hogy azonnal kell, mert az okozott frusztrációt nincs eszköze kezelni. Az ilyen azonnali vágykielégítés, illetve a késleltetési képesség hiánya – ez esetben a józan és higgadt mérlegelés – nem valósul meg. Mondhatnánk ezek a viselkedések a személyiségnek egy éretlen szakaszában ragadtak, és érett megküzdések hiányában teljesen védtelenek vagyunk a minket elárasztó színes ruha és tárgykavalkád dzsungelében. Hiszen még szüleink generációjában, sok család örült, ha egy cipőt, amit kinőtt a testvér megörökölhetett a másik két testvér is.
Szóval nem csak az egyének fiatal kora és éretlen megküzdései vannak ennek a jelenségnek a hátterében, de véleményem szerint a mai társadalom is fiatal, éretlen erre a frusztrációra, még nem volt ideje érett megküzdéseket fejleszteni.”

Van azonban lehetőségünk választani és csökkenteni a függőség iránti vágyat, és ki lehet alakítani magunk körül olyan kultúrát, amiben fontosabb az, hogy tisztában legyünk saját szükségleteinkkel, mint az, hogy az utolsó divat szerint púposodjon a szekrényben a sok kihasználatlan ruhadarab. Bálint Amarilla szerint mentális munkával elérhető egy ilyen egyensúlyi állapot: „Ennek eleinte jellemzője a szélsőséges nézeteket valló és akár túlzó viselkedéseket követő attitűd (pl.: csak bio, csak vegán, stb), de ezek idővel harmonizálódnak, így az öltözködés terén is. Az öltözködésünkön keresztül könnyen meg tudjuk mutatni, hogy mit csinálunk, mit gondolunk, vagy éppen azt, hogy mit szeretnénk láttatni magunkról. A mentális erőfeszítés mellett ehhez sokszor fizikai (materiális) erőforrásokat és lehetőségeket is mérlegelni kell. De a mentális munka egyszóval a tudatosság, az aktív figyelem a mindennapokban, a viselkedések, érzelmek felismerése, értelmezése és azok egy újfajta átstrukturálása szükséges. Ehhez eleinte nagyon nagy figyelem és állandó jelenlét szükséges, ez a legtöbbször megterhelő. Újra meg újra emlékeztetni kell magunkat, és ebben hol jobban, hol rosszabbul fogunk teljesíteni.
Fontos: a változás és a fejlődés nem egy lineárisan emelkedő függvény. Vannak benne hullámok, de tart egy cél felé. Ha kitűzzük magunknak, mit szeretnénk elérni, ebben az esetben: hogyan szeretnénk élni, vagy mi az, ami fontos számunkra, akkor a hozzá vezető utat és döntéseket is meg fogjuk találni. Ha például én rendszeresen emlékeztetem magamat arra, hogy szeretném, hogy az unokáim is egy olyan világban élhessenek, mint én, akkor ez egy hosszútávú vágy, amire mindig, minden nap ügyelnem kell, hogy az azonnal kielégítendő vágyaknak ne engedjek elsőbbséget. Gondoljam át mire  van szükségem! Ez nehéz feladat, de én optimista vagyok és bízom az emberben.”

Írta: Horváth Renáta Bernadett