Kultúra
Magyar fotós sikerek a neves nemzetközi versenyen
2019.09.15.NG
National Geographic Magyarország

Két hazai fotós is igen rangos elismerésben részesült az IPA idei megmérettetésén.

Rácsok mögött – egy elefántműtét története
Forrás: Vincze Adrienn
Az IPA (az International Photography Awards) egy olyan rangos éves fotográfiai világverseny, ahova professzionális és amatőr fotósok munkáját várják, gyakran a fotográfia „Oscarjának” is nevezik, az abszolút győzteseknek járó úgynevezett Lucie szobor miatt.
Adrien idén az olasz Siena International Photography Awards-on döntőbe jutott a Társadalom egy dobozban című képével, a korábbi évek során is szép számban gyűjtötte be a nemzetközi elismeréseket.
Az IPA első díját kapta Barcelona városáról madártávlatból készült sorozatával Építészet / Egyéb kategóriában Mogyorósy Márton, aki építészeti tárgyú légi felvételekre szakosodott. A sorozat a katalán főváros utcáinak, háztömbjeinek és egyedi házainak, valamint tengerpartjának geometrikus mintázatait tárja fel, egészen újszerű nézőpontból mutatva be a jól ismert várost felépítő részleteket.

Barcelona madártávlatból című sorozat egyik fotója
Forrás: Mogyorósy Márton