Vanda, Paula, Timóteusz2021. január 26., kedd
Kultúra

Kivételes ókori mozaikot találtak Izraelben

2019.09.22.NG
National Geographic Magyarország

A mozaik egy tűzvészből származó hamuréteg alatt került elő.

Fotó: University of Haifa

Az 5. századi mozaikon Jézus egyik ismert csodáját ábrázolhatták – számol be a Live Science. A mozaik egy 5-6. században épült templomhoz tartozott, amely Hipposz városában állt. A Kineret-tóra néző település a római és a bizánci kor alatt virágzott.

A szakértők úgy vélik, hogy a helyi templom a Szászánida Birodalom hódítása során égett le a 7. században, a mozaik viszont fennmaradt. A színes jelenethez felirat is tartozik, eszerint a szentélyt Theodorosz mártír tiszteletére állították.

A geometriai ábrákkal, madarakkal, gyümölcsökkel, hallal és kenyérrel díszített jelenet a sokaság megvendégelését mutathatja be, az Újszövetségben leírt csoda szerint Jézus egy alkalommal öt árpakenyérrel és két hallal jóllakatott több mint ötezer embert. Bár egyéb értelmezései is vannak a mozaiknak, Michael Eisenberg, a Haifai Egyetem munkatársa szerint sok a hasonlóság a bibliai történet és az ábra között.

Egyes szakértők szerint a csoda épp Hipposznál történhetett. Eisenberg úgy véli, a helyiek jól ismerhették a történetet, és fontosnak is tartották. Lehetséges, hogy a mozaik épp azzal a céllal készült, hogy megerősítse a lakókat abban: a sokaság megvendégelése a környéken zajlott.

Eisenbergék szerint további elemzésre lesz szükség, hogy felmérjék a bibliai leírás és a jelenet közti esetleges kapcsolatot.

Hozzászólások

Kiderült, miért olyan gyors Beethoven szimfóniáinak tempója

Kiderült, miért olyan gyors Beethoven szimfóniáinak tempója

Régi vita, hogy milyen tempóban kell játszani a legendás zeneszerző egyes műveit, most úgy tűnik pont kerülhet a vita végére.

Mégsem volt olyan sötét a kora középkor

Mégsem volt olyan sötét a kora középkor

A kora középkorra gyakran hivatkoznak sötét korként a feltételezett kulturális stagnálás miatt.

Ezek a tárgyak voltak Európa bronzkori fizetőeszközei

Ezek a tárgyak voltak Európa bronzkori fizetőeszközei

Manapság evidensnek vesszük, hogy léteznek egységesített fizetőeszközök, a távoli múltban azonban ez nem így volt.

Értékes leletek kerültek elő a budai Várban

Értékes leletek kerültek elő a budai Várban

Előkerült Erzsébet királyné pihenőházának oroszlánszobra a budai Várban.

Páratlan viking lelőhelyet tárt fel a földradar

Páratlan viking lelőhelyet tárt fel a földradar

A szakértők szerint a területen egy befolyásos közösség élt.

National Geographic 2021. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 160 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket