Szándékosan építették törésekre Machu Picchut

Az Amerikai Geológiai Társaság éves ülésén szeptember 23-án arról számolt be a brazil Rio Grande do Sul Szövetségi Egyetem kutatója, Rualdo Menegat, hogy az inkák szándékosan törésvonalak találkozási pontjába építették a Világörökség részét képező ikonikus Machu Picchut, és még néhány más városukat is.

A települések kőfalai tükrözik azt a mesteri építési technikát, amelynek segítségével a kődarabokat habarcs nélkül illesztve oly szorosan helyezték egymásra, hogy két kő közé még egy kártyalapot se lehet bedugni.  Machu Picchu földrajzi elhelyezkedését új felmérések során vizsgálták meg, s kiderült, hogy tektonikus törésvonalak szelik ketté a helyszínt. A brazil geológus kutató szerint képtelenség lett volna a kövek precíz illesztését elvégezni, ha nem áll rendelkezésre az eleve töredezett kőzetanyag a helyszínen.

A töredezett kőzettömbök segítséget adtak az építőknek a tökéletesen illeszkedő darabok kinyeréséhez.

Forrás: The GeologicaL Society of America/ Rualdo Menegat

Műholdas és helyszíni mérésekkel sikerült azonosítani a törésvonalakat, köztük a környék számos völgyének irányát meghatározó, kb. 175 km hosszú fő törési zónát, amely az Andok középső vonulatának elmúlt 8 millió évben történt kiemelkedésével hozható összefüggésbe, és a folyóvölgyek irányát is meghatározza. E fő törés mellett számos kisebb – leágazó, illetve párhuzamosan futó – is van a környéken, kettő a város alatt X alakban keresztezi egymást. Az építményeket, a lépcsőket jól láthatóan ezek irányának megfelelően alakították ki, és emellett további, apróbb, a kőzeten látható törés is fut itt.

Ollantaytambo városában látható ez a mesteri pontossággal illeszkedő kőtömbökből épített fal.

Forrás: The Geological Society of America / Terri Cook és Lon Abbott

Ollantaytambo, Pisac és Cusco városait szintén az egymást keresztező törések határozták meg, s épületeik elhelyezkedésében precízen tükrözik e törések irányait. Menegat szerint az inka építőmesterek kihasználták a törések mentén rendelkezésre álló darabolt, illetve az egy síkban elhelyezkedő kisebb repedések, természetes gyengeségek miatt jól hasítható kőzeteket. Így sokkal kevesebb munkával lehetett a tökéletesen illeszkedő kődarabokat kibányászni és létrehozni az inkák építette habarcs nélküli falrendszereket.

Az építészeten túl további előnyökkel is szolgált a terület. Mivel a magas hegyekben gyakoriak a sziklaomlások, a magaslatra építkezéssel megelőzték azt, hogy egy ilyen omlás vagy földcsuszamlás megsemmisítse az épületeket, vagy a közelükben létesített kerteket.
A törések a víznyerésben is segítséget nyújthattak: egy részük pont a városhoz vezette az olvadékvizet és a csapadékot, s emellett a régióra jellemző intenzív esők, felhőszakadások idején a felesleg elvezetéséhez is nagy segítséget nyújtottak.

Ha nem tudatosan használták volna ki e törések helyzetét, a város sem maradhatott volna fenn ilyen kiváló állapotban.

Nem az inkák voltak az egyedüliek, akik kihasználták a töréseket. Egészen más okból ugyan, de az ókori görög szentélyek jelentős részét szintén törésekre építették, ott azonban a felszivárgó gázok kultikus jelentősége határozta meg a helyszín kiválasztását.