National Geographic Magyarország

Horvátország második legnagyobb városának, Splitnek 1700 év után is dobogó szíve a Diocletianus palotakomplexum. Ezt fedezzük most fel.

Pontban 12 órakor római kürtök hasítanak a nyüzsgő hangzavarba, egészen betöltik Split verőfényes fórumát. Kipillantok Diocletianus palotájának ablakából és látom, hogy épp egy aranyálarcot, sisakot és páncélt viselő katona masíroz az emelvényre.

Római milícia gyülekezik a korlátok mögött, a nézők nagy örömére a gárda őrségváltásra készül, majd maga Diocletianus császár és felesége is feltűnik az árkádok alatt. Talán kicsit furcsa látvány, tekintve, hogy az uralkodó 1700 évvel ezelőtt élt itt, ám Split óvárosában semmi sem lehetetlen. A Földközi-tenger északi részének legmelegebbikén, az Adria-part közepén elhelyezkedő üdülőváros ugyanis minden év májusa és szeptembere között megemlékezik az egykori uralkodóról és a régi időkről. Dalmácia egyébként is rendkívül gazdag római hagyatékkal büszkélkedhet, de ez sehol nem igaz jobban, mint Splitben, ahol a kikötőre néző császári palota Diocletianusnak a visszavonulását követő éveiben lett az otthona. A Diocletianus-napok nevű fesztivál keretében nem csak a császár, a felesége, és a római légió elevenedik meg, de a gladiátori játékoknak, színházi előadásoknak és ókori lakomáknak is a részesei lehetünk. Tógába öltözött helyiekkel járhatjuk a várost, babérkoszorúk illatát hozza a szél, kórusok éneke hallatszik a kanyargós sikátorokból, és az éttermek menüin megjelennek a borkóstolással egybekötött fenséges vacsorák is.

Fanfárok harsogása között lesietek a Peristiliumba, mely egykor fogadócsarnokként szolgált, befurakodom a tömeg közé, és hallgatom, ahogy a Diocletianust játszó színészpalánta másodjára szólítja fel hangosabb tapsra a nevető közönséget. A korinthoszi oszlopokkal körülvett tér szinte érintetlenül maradt fenn, csupán egy-egy helyen falazták be a közöket a későbbi korok építkezései során. A boltívek alatt kialakított modern kávézókból a vendégek nyakukat nyújtogatják a katonák felé, van aki a szobrok tetejére kapaszkodik fel, csak hogy jobban lássa, mi történik.

Ahogy a helyiek szellemesen megjegyzik, a római császár palotája a történelem egyik legnagyobb újrahasznosítási sikere, hisz a mintegy 30 000 négyzetméteres nyári villát gazdája halála után minden korszakban lakták, átalakították, kibővítették, végül pedig egész várossá duzzasztották. Bármerre induljunk is el a sikátorokon, a római és a középkori stílus tökéletes egybefonódásának leszünk szemtanúi.

Maga Diocletianus a munkálatokat 295-ben kezdette el szeretett szülőföldjétől, Salonae-tól nem messze, ám az építkezés még tíz évvel később, visszavonulása után is folytatódott.

Bár a palotát elsősorban lakóépületnek szánta, a kialakítása erősen emlékeztet a római katonai táborokéra. Négy bejáratának mindegyike egy-egy fémről kapta a nevét, így juthatunk be a városba akár az Arany-, a Bronz-, az Ezüst- vagy a Vaskapun át. Építéséhez az alapanyagokat elsősorban a környékről szállították, a hófehér mészkövet Brač szigetéről, a tufát a közeli folyók medréből, ám a császár nem sajnálta a pénzt az importáruért sem, az egyiptomi gránitoszlopok és a 3500 éves szfinxek mellett olaszországi márvánnyal és a Prokonésszosz szigetéről származó, kőből faragott díszítőelemekkel is találkozunk.

A fennmaradt antik épület a hozzájuk épített késő középkori épületrészekkel együtt rendkívül értékes régészeti és kultúrtörténetei komplexumot alkotnak, amely 1979-től szerepel az UNESCO világörökségi listáján.

A római bemutató után, úgy döntök, megnézem a palota alatti pincéket, ám a hosszú sorban állás kissé elbátortalanít. Már-már visszafordulok a fórum felé, mikor a hátam mögül az egyik fiatal idegenvezető hangját hallom, aki éppen gyülekező csoportjára vár: „Ideáig eljön, és nem megy le a pincékbe az olyan, mintha meglátogatná Rómát, de a Colosseumra már nem lenne kíváncsi.” Mint később megtudtam, Dino azóta rajongója a palotának, amióta minden idők egyik legnépszerűbb televíziós sorozata, a Trónok Harca többek között Horvátországot választotta forgatási helyszínéül. A rajongók évről-évre egyre többen özönlenek, hogy felkeressék Splitet és Dubrovnikot, ráadásul már Trónok Harca múzeum is nyílt, ahol mindenki kipróbálhatja, milyen érzés is a vastrónon ülni.

Lesétálva a kivilágított, méretes pincébe, a dohos szag azonnal megüti az orromat, de figyelmesen hallgatom idegenvezőnket: „Ez a hely nem csak arról híres, hogy Khaleesi sárkányait a sorozat szerint ezekhez a falakhoz láncolta le, de bizony ezt használták a római nagyurak lakomákra. Ide helyezték el az étkezőkereveteket. A dőzsölések része volt a hányás is, ezzel könnyítettek magukon a nagyurak, így a további lakmározás folytatódhatott. Az ásatások során, előkelő sírokban talált, korabeli koponyákat megvizsgálva a régészek észrevették, hogy szinte teljesen hiányoztak a fogai, valószínű a gyomorsav szétmarta azokat még életük folyamán. Az egyszerűbb sírokban talált koponyáknak épen maradt a fogsoruk, ők talán nem csiklandozták pávatollal torkukat, hogy megszabaduljanak a gyomrukba került ételtől.”

Dino a pince után a Peristilium mellett tornyosuló császári mauzóleumhoz is átkísér, de ott már egy csapat amerikai várja, így egyedül sétálok fel a kőoroszlánok között. Bizony a történelem fintora ez, hogy az egyik legvéresebb keresztényüldözőként számon tartott Diocletianus síremléke keresztény katedrálisként működik tovább, amelynek kincstárában a gazdag arany- és ezüstgyűjtemények mellett a különféle szentek maradványait tartalmazó relikviákat is őrzik. Diocletianus szarkofágját az avar-szláv betörésekkor elpusztították, ma Szent Dujenek, Split védőszentjének és IV. Béla királyunk lányának, Katalinnak ad végső nyugvóhelyet.

Naplemente közeledtével elindulok a Riva, vagyis a palotával szemközt fekvő, pálmafás promenád felé. A keleti és a nyugati kapuk közötti egyenes út, amin sétálok éppen, a császári rezidenciát választotta el a katonák és a szolgák épületeitől, ma a komplexum 220 épületből áll, amelyekben körülbelül 3000 ember él. Bármerre forduljak is, a keskeny utcák titkos folyosókat, udvarokat rejtenek, a fejem fölött frissen mosott lepedők lengedeznek és öregasszonyok könyökölnek ráérősen a római ablakokban.

Split varázsa nem csak abból áll, hogy az ember szó szerint a sós levegővel szívja magába az 1700 éves történelmet, de abban az elképesztő élelmességben is, ahogy a lakók a modern életet beépítették az ókori palota falaiba: a megmaradt egyiptomi szfinx feje egy keskeny sikátorban néz le ránk, az eredeti oszlopok még mindig a vízparti homlokzatot díszítik, a térközöket redőnyös ablakok töltik meg, a római főút feletti boltív pedig valakinek a hálószobája.
Leülök a kikötőben és úgy, ahogy Dicoletianus is tette évszázadokkal ezelőtt, végignézem, ahogy a szeptemberi nap arannyá festi a várost és békésen alábukik a dombok mögé.