A két világháború közötti időszak jelentős magyar fotográfusa

Balogh Adolf néven 1879. szeptember 1-jén született budapesti zsidó családban. Az elemi iskolát a fővárosban végezte, majd Győrben tanult tovább. Középiskolai rajztanárától, Ruby Miroszlávtól tanulta a fényképezési alapismereteket, majd a bécsi Graphische Lehr- und Versuchsanstaltban folytatta szakmai tanulmányait, a főiskola után még két évig tökéletesítette fotográfiai tudását Németországban és Ausztriában.

1902-től Budapesten lakott és alkotott. Pályakezdőként Balogh Adolf, Balogh Rezső vagy már Balogh Rudolf néven megjelent, széles témakört felölelő képeit az Új Idők és a Vasárnapi Újság közölte. 1903-tól a lap 1921-es megszűnéséig a Vasárnapi Újság fotóillusztrátoraként dolgozott, nevével jelzett első fotója a képviselőház 1903. augusztus 10-i üléséről készült. Tudósításai sokszor öt-hat képből álló fotóriportként jelentek meg, ami a korban újdonságnak számított. A világvárossá váló Budapest reprezentatív új épületeit, éjszakai látképét megörökítő fotói országosan ismertté tették.

A fotót a Parlamentről 1932 körül készítette Balogh Rudolf.

Forrás: The Print Collector/Getty Images

1912-ben nyitotta meg hamarosan városszerte nevezetessé vált önálló műtermét – ahogy akkoriban nevezték, fényképészeti műintézetét – a Váci utca 12-ben. 1914-ben Fotóművészet címmel indított lapot, de a folyóirat az első világháború kitörése miatt csak három számot ért meg.
Az első világháborúban a haditudósító század tagjaként a Monarchia szinte valamennyi hadszínterén fotózott. Az olasz front parancsnokát, József főherceget, majd II. Vilmos német császárt kísérve készített sokszínű tudósításokat, 1914-17 között több mint 800 felvétele jelent meg a Vasárnapi Újságban. Háborús képeiből sok került a berlini és a bécsi hadimúzeumokba, ebben az időszakban készült több mint kétezer nagy méretű üvegnegatívja, panoráma- és sztereóképe a Magyar Fotográfiai Múzeum féltett kincse. Haditudósítói munkája elismeréseként többször kitüntették, megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét, az arany érdemkeresztet és az I. osztályú vitézségi érmet is.
Az első világháború után az Est Lapok munkatársa, majd az 1925-ben indult Pesti Napló Képes Mellékletének vezető fotóriportere lett, a harmincas évek elejétől a Magyar Filmiroda fotólaboratóriumát vezette. Képein a magyar paraszti életet, a népviseleteket, népszokásokat, a magyar táj szépségeit mutatta be, kialakítva a fotográfiában az úgynevezett magyaros stílust. Népi tárgyú életképein a falusi élet derűs, idillikus oldalát, nem a fárasztó munkát, a nehéz emberi sorsokat jelenítette meg. Iskolai szemléltetőeszközökön, vasúti kocsikban, idegenforgalmi kiadványokban is helyet kapó művei meghatározó szerepet játszottak Magyarország bemutatásában. Az 1934-ben kiadott Das malerische Ungarn (A festői Magyarország) című kötetében, amely a külföldi turistáknak kívánta bemutatni hazánkat, döntően az ő képei találhatók, ezt követően az országot reprezentáló fényképkötete látott napvilágot többnyelvű változatban.
Jelentős szerepet játszott az amatőr fényképészeti mozgalomban is. A Magyar Amatőrök Országos Szövetségének (MAOSZ) 1906-os alapításától tagja, 1914 és 1929 között alelnöke, majd 1932-től 1940-ig az Egyesült Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetségének, az EMAOSZ alelnöke volt.
1930-tól 1936-ig, a lap megszűnéséig a magyaros stílus egyik legfontosabb fóruma, a Fotóművészeti Hírek szerkesztője és kiadója volt. Számos rangos kiállításon nyert díjat itthon és külföldön. Az 1937-es párizsi világkiállítás nagydíjával jutalmazták 1915-ben készült Tarack című háborús felvételét, amely a meredek domboldalon ágyút vontató lovas katonákat ábrázolta. Az 1934-es milánói Iparművészeti Kiállításon Sírás – nevetés című képéért, amelyen egy matyó népviseletbe öltözött, mosolygó fiatal anya tartja karján síró gyermekét, nagydíjat kapott. 1925-ben aranykoszorús fényképészmester lett, 1939-ben Niepce-Daguerre arany emlékéremmel tüntették ki.
A zsidótörvények életbe lépése után helyzete egyre nehezebbé vált, 1944-ben származása miatt elbocsátották a Filmirodától. 1944 nyarán bombatalálat érte a házat, ahol lakása és műterme volt, munkásságának nagy része megsemmisült. A csapás nagyon megviselte, egészségi állapota tovább romlott, hatvanöt évesen, 1944. október 9-én hunyt el Budapesten.

Balogh Rudolf fotója

Forrás: The Royal Photographic Society Collection/Victoria and Albert Museum, London/Getty Images

Fennmaradt műveiből, amelyek több kötetben is megjelentek, önálló kiállításokat rendeztek. Hevesy Iván magyar film- és fotóesztéta, film- és művészettörténész így vélekedett róla: „Nem vitatható, hogy Balogh Rudolf a két világháború közötti évek nagy magyar fotografusa, korszakot jelzett és jellemzett működésével. Mert új stílus kezdeményezője volt, előrelendítő és útmutató hatással kora többi fotografusára.”

Nevét viseli a magyar fotográfia legrangosabb szakmai elismerése, az 1992-ben alapított Balogh Rudolf-díj kiemelkedő fotóművészeti tevékenység, illetve fotóelméleti munkásság elismeréseként adományozott állami kitüntetés. Eleinte évente két személy kaphatta meg, majd 2001-től évenként három fotóst díjaznak.