600 éves arcot rekonstruáltak

Az alacsony, középkorú skót férfi fog- és hátproblémákban szenvedett.

Az Aberdeeni Városi Tanács közleménye szerint a szakértők rekonstruálták az SK125 jelű csontváz arcát – számol be a Live Science. A 40-es évei végén járó férfi súlyos fogászati problémákkal küzdött, fogínysorvadása, hosszú időn át kínzó tályogja és szuvas fogai is voltak, szemei pedig igen közel ültek egymáshoz.
A lelet 2015-ben került elő 59 teljes csontvázzal és több ezer töredékkel az Aberdeeni Művészeti Galéria felújítása előtt zajló feltáráson. Az épületet 1885-ben emelték egy 16. században elpusztult középkori templom és rendház helyén. A maradványok közül a legősibb az SK125, ez az 1050-1410 közti periódusból származhat. Szénizotópos kormeghatározást is fognak majd később végezni a maradványokon, egyelőre csak a már biztosan ismert korú leletek alapján tudták behatárolni a férfi életének periódusát.
Azért választották ezt a leletet a rekonstrukcióra, mert a koponya rendkívül épen marad fenn, és a férfi egyedi sírban pihent. Mara Tesorieri oszteológus a csontvázat vizsgálva megállapította, hogy a férfi fogai, ínye és háta sem volt egészséges. 159-166 centiméter magas volt, ez alacsonyabb a korabeli skót átlagnál. A maradványok származását is elemezték a fogaikba beépült izotópok alapján. Míg a legtöbb itt eltemetett ember helyi lakos volt, a férfi nem Aberdeen környékén nőtt fel, hanem feltehetően a skót felföld északnyugati részén, esetleg a Hebridákon, ám élete utolsó éveit Aberdeenben tölthette el.
A digitális modellt Hayley Fisher törvényszéki művész hozta létre. Bár a szem kék színe, illetve a haj színe és a kopaszodás feltételezés, a rekonstrukció így is pontos képet ad a férfi arcáról.
Az aberdeeni csontvázak többsége felnőttektől származik, sok maradványon azonosították a különböző betegségek nyomait, mindannyian nehéz fizikai munka jeleit viselték, és gyakoriak voltak a fogbetegségek. A szakértők következő célja az, hogy az emberi maradványokat, és a velük együtt talált tárgyi leleteket átfogóbb elemzés alá vessék, hogy jobban megismerjék történetüket.