Bálint, Valentin, Cirill, Metód2025. február 14., péntek
Kultúra

Gondolatok egy kiállítás apropóján

2019.11.09.Bajomi Bálint
National Geographic Magyarország

2019 legjobb magyar természetfotói láthatók a Magyar Természettudományi Múzeumban. Íme egy kis ízelítő az  Év Természetfotósa díjátadójáról.

Máté Bence (középen), aki az Év Természetfotóját készítette el, vele szemben Koncz-Bisztricz Tamás, a 2019-es Év Ifjú Természetfotósa.
Forrás: © Bajomi Bálint

A 2019-es nyertes képekről már hírt adott az ng.24.hu, most pedig a kiállítás alapján megosztok néhány gondolatot, a fotókról, az idei természetfotós trendekről.

Ifjú tehetség
Talán sokan emlékeznek rá, amikor Máté Bence 2000-ben berobbant a magyar természetfotós világba. Egymás után öt alkalommal elnyerte a magyar Év Ifjú Természetfotósa címet, 2002-től kezdve pedig komoly nemzetközi díjakat is elhozott. A most 15 éves Koncz-Bisztricz Tamás nevét fél évvel ezelőtt még nem nagyon ismerte a fotós szakma. Viszont ideje megtanulnunk, mivel sejtésem szerint még hallani fogunk róla. Tamás ugyanis az utóbbi hónapokban sorra nyerte a nemzetközi díjakat (kora miatt főként az ifjúsági kategóriákban):

– BBC Wildlife Photographer (BBC Természetfotó pályázata)
– Bird Photographer of the Year (Az Év Madárfotósa)
– Milvus Photocontest (román szervezésű fotós verseny)
– Golden Turtle (Arany Teknős, orosz).

Máté Bence (balra) és Koncz-Bisztricz Tamás 2019. november 6-án az Év Természetfotósa pályázat díjkiosztóján. A kékes árnyalatú kép a háttérben Tamás híres fotója, mellyel nemzetközi díjakat is nyert.
Forrás: Bajomi Bálint

Koncz-Bisztricz Tamás november 5-én a hazai pályázat eredményhirdetésén is meglepetést keltett, hiszen az ifjúsági kategóriában az 1., a 2. és a 3. díjat is az ő képe szerezte meg. Ennek nyomán nyerte el most az Év Ifjú Természetfotósa megtisztelő címet. Reméljük, a jövőben is megmarad Tamás lendülete!

Ormányok a lenyugvó nap utolsó sugaraiban
Máté Bence folyamatosan kísérletezik, új módszereket talál fel, bütyköl és lest épít. A történet a detektívüveges lesek feltalálásával indult és a bérelhető lesek építésével folytatódott.
A legfrissebb alkotói korszakának talán azt a nevet lehetne: „karizmatikus állatok sziluettje a naplemente fényében”. Néhány hónappal ezelőtt már láthattunk egy jó nagy adagot ezen képekből a budapesti Bazilikánál, illetve más hazai városokban is Bence rendhagyó kiállításán. A mostani kiállításon az elefántos kép volt a kedvencem.

Ormányok
Forrás: Máté Bence

Az Év Természetfotósa
Az Év Természetfotósa díjat idén Daróczi Csaba nyerte el. Tanárként dolgozik, és évek óta foglalkozik fotózással. A természetfotózás minden területén aktív, hiszen nyulakat, virágokat, tájakat is láthattunk tőle a megnyitón, és most úgy tűnik, a drónozásra is kedvet kapott, több magasból készült képe is látható a tárlaton.

Reggeli szieszta
Forrás: Daróczi Csaba

Technikai trendek
Nagyon hasznos a tárlaton és a fotóalbumban is, hogy minden képnél el lehet olvasni röviden – magyarul és angolul is –, hogyan készült az adott felvétel. Megismerjük a használt technikát, illetve a beállítások is szerepelnek a fotó mellett. A fotóalbumot átlapozva készítettem egy kis statisztikát a képekhez használt fényképezőgépek megoszlásáról.

2019-ben először taroltak a drónos fotók – a kiállított képek 12 százaléka ilyen technikával készült. Ez elsőre nem tűnik nagy szánnak, de például a „Tájak” kategóriában hét fotóból négyet drónnal „lőttek”. Kezdenek beszivárogni a kiállítási anyagba a tükör nélküli, kisebb méretű MILC gépekkel készült fotók is: a fotóalbumot végig lapozva 5 ilyen képet találtam. Kíváncsian várom, hogy az elit fotókiállításokon mikor jelennek meg a mobillal készült képek.

Szintén érdekes megfigyelés, hogy sok kép mellett csúcskategóriás, több millió forintot érő felszerelés leírása szerepel, míg néhol belépő szintű tükörreflexes gépet találunk kit objektívvel. Az utóbbi szettet mintegy 200 000 Ft-ért lehet megvásárolni. Igen, a természetfotózás technikai sport, de a vékonyabb pénztárcájú fotósok is készíthetnek díjazott képet.

A „Madarak viselkedése” kategóriában, úgy tűnik a csúcsgépek és -objektívek segítségével lehet érvényesülni. A közeli akciófelvételeket nagy nagyítású optikával és gyors fényképezőgéppel lehet megvalósítani. A magas ISO érzékenység is előnyt jelent ilyenkor, hiszen így lehet a másodperc ezredrésze alatt készült képeken „befagyasztani” az adott történést. Jó példa erre Kovács Norbert felvétele. Jó alaposan belenagyított az elé táruló látványba, és egy nagyon hamar elillanó pillanatot örökített meg:

A Lendület című fotó látható az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent, Az év természetfotói – Magyarország 2019 könyv borítóján.
Forrás: Kovács Norbert

A természetfotózás egy gyönyörű, bár idő- és költségigényes elfoglaltság, ennek ellenére, a mostani pályázaton induló 196 szerző túlnyomó többsége főállása mellett, szabadidejében műveli a fotózást.

Daróczi Csaba (balra) pályatársának, Kis Szilveszternek dedikálja a pályázat képeiből kiadott albumot.
Forrás: Bajomi Bálint.

Diaporáma vetítés a Magyar Természettudományi Múzeum kupolatermében.
Forrás: Bajomi Bálint

A kiállítás 2019. december 31-ig tekinthető meg a budapesti Magyar Természettudományi Múzeumban. A képeket bemutató albumot az Alexandra Kiadó jelentette meg.

Írta: Bajomi Bálint – bajomi.eu

Hozzászólások

Több száz lelet került elő egy középkori templomból

Több száz lelet került elő egy középkori templomból

Az egyik legérdekesebb felfedezés egy parányi majomszobrocska.

Fegyverek tucatjait rejtette két ősi épület

Fegyverek tucatjait rejtette két ősi épület

A szakértők szerint a tárgyakat áldozatként helyezték el egy törzsfő temetésekor.

Harcosok több ezer éves sírjaira bukkantak

Harcosok több ezer éves sírjaira bukkantak

A maradványok a harangedényes kultúrához köthetőek.

Ősi lábnyomokat találtak Pompejinél

Ősi lábnyomokat találtak Pompejinél

A Vezúv már a hírhedt, ókori kitörés előtt is megnehezítette a helyiek életét.

Megtalálták az indoeurópai nyelvek hiányzó láncszemét

Megtalálták az indoeurópai nyelvek hiányzó láncszemét

Magyar szakértők részvételével zajlott átfogó vizsgálat.

National Geographic 2025. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket