National Geographic Magyarország

Az ókori egyiptomiak a szent íbiszek millióit áldozták fel és mumifikálták, s az ókori szövegek azt sugallták, hogy tenyészthették őket e célra, egy új kutatás cáfolja ezt az elgondolást.

Mintegy 2500 éve már tömegesen áldozták a túlvilági kultuszban különösen fontos szerepű Thot istennek a szent íbiszeket (Threskiornis aethiopicus) Egyiptomban, a madarak múmiái milliószám maradtak fenn, szabályosan ipari méreteket öltött az íbiszmúmiák készítése: használták imákhoz kötött áldozati ajándékként és hatalmas tömegekben helyezték el őket a katakombákban, illetve a templomokban élő, Thot istent megtestesítő szent madarakként, amelyeket természetes halállal végződő életük befejezéseként mumifikáltak.

Vajon honnan szereztek be ilyen óriási mennyiségű áldozati madarat? Szöveges leírások alapján azt feltételezték, hogy e célra fenntartott íbisz-farmokon nevelték őket, félig-meddig háziasítva, de mindenképp ellenőrzött módon szaporítva őket. Tuna el-Dzsebel nekropoliszában, ahol kb. 4 millió íbisz múmiát találtak, a legkorábbi madarakat még Egyiptom számos pontjáról küldték a velük együtt megtalált írások alapján, aztán a későbbiek során, amikor valóban „ipari” méretűvé vált e madarak mumifikálása, a nagy távolságú szállításokat helyi források váltották fel. I. Ptolemaiosz idejére már csupán a templomokban tartott szent madarakat hozták ide nagy távolságokból, az áldozatnak szánt íbiszeket Hermopolisz környezetében íbisz-farmokon tartották, számukra termelt gabonával etették őket. Az azonban nem volt egyértelmű, hogy ezeken az íbisz-farmokon saját nevelésű, tenyésztett, vagy vadon befogott madarak éltek-e. Egy egyiptomi vezetésű nemzetközi kutatócsoport a múmiák eredetéül szolgáló madarak múltját tárta fel, s az eredményeiket a PLOS One folyóiratban tették közzé.

A kutatócsoport genetikai elemzés céljára a három fő íbiszmúmia-lelőhely, Szakkara, Tuna El-Dzsebel, és Abidosz múmiái közül vett mintát a maradványokból, ezen túl számos múzeumból is kaptak még további mintákat. Az ókori madarakon túl ma élő íbiszek toll-, illetve vérmintáit is beszerezték, s mivel az íbisz ma már nem él Egyiptomban, így Afrika számos más pontjáról jutottak hozzá. A 40 múmiából kinyert DNS-mintából 14 esetben teljes mitokondriális genomot tudtak rekonstruálni, s ezeket összevetették a ma élő afrikai íbiszek adataival.

Az eredmények alapján az ókori íbiszek genetikai sokszínűsége ugyanolyan volt, mint a mai vadon élő madaraké, ez pedig kizárttá teszi, hogy tenyésztették volna az íbiszt a mumifikáláshoz. A tenyésztés során a zárt populációkban jelentősen csökken ugyanis a genetikai sokszínűség, főként, ha ez évente nagyszámú madár elpusztításával járt. A kutatók úgy vélik, hogy az írásokban említett íbisz-farmok csupán ideiglenes helyek voltak, ahol a vadon befogott madarakat rövid ideig tartották, valószínűleg csak egy-egy évszakon át, de itt nem szaporították vagy tenyésztették őket. Az írásokban szintén említett, az íbiszek számára termelt gabona a vad élőhelyeken befogni kívánt madarak csalogatására is alkalmas volt.

A szent íbiszek átlag 20 éves korukig élhetnek vadon, évente 1-5 fiókát nevelnek fel. Egyiptomban 1850 óta nem láttak vadon élő íbiszt, de Afrika más vidékein jelentősek a kolóniái, stabil az állománya. A madarat Európába is behurcolták, fogságban, díszmadárként tartott állományaiból kivadult csapatai élnek a kontinensen, veszélyeztetve az őshonos állatokat.

#ókori egyiptom #szent íbisz